Ég a szívünk a vágytól, hogy minél több hencidai hittanos számára is a neki megfelelő módon hirdessük az evangéliumot. Minden vágyunk, hogy a gyerekek is hallják a világ legfontosabb, legsürgetőbb és legsürgősebb üzenetét. Hálásak vagyunk Istennek, hogy 2023. július 30. és augusztus 3. között nagy erővel szólt a hencidai hittanosok, ovisok és iskolások között az evangélium.
Áldásként éltük meg a Hencidán szinte már természetesnek számító összefogást. Köszönjük a helyi iskola vezetőségének, Pap Miklósnénak, hogy helyet biztosítottak számunkra, köszönjük a hencidai Jelenlét pontnak, hogy részt vettek a foglalkozásokon és a gyülekezet Presbitériumának, akik aktívan részt vettek a programok szervezésében és lebonyolításában, és köszönjük a Református Szeretetszolgálatnak az anyagi támogatást.
![Hencida1](/media/images/WhatsApp-kep_2023-08-01_13.07.1133.width-800.jpg)
Gombos Szilárd tanár úr is sokat tett azért, hogy minden szép rendben legyen. Ezúton is köszönjük önzetlen szolgálatát!
Hencidán megszokott volt, hogy minden a lelkész feladata és felelőssége. Igazak Jézus szavai, az aratnivaló sok, a munkás kevés. A lelkész ötödik éve mondja, nincs jól ez így! Az Úr imádságot meghallgató Úr! Válaszként az Úr küldött szolgatársakat.
![Hencida2](/media/images/WhatsApp-kep_2023-08-01_13.07.096.width-800.jpg)
Tóth Melinda gyermekmunkás Miskolc közeléből érkezett. Erdélyi Renátáék nemrég költöztek Hencidára és nem csak a gyülekezetbe kapcsolódtak be, hanem a szolgálatba is. A kézműves foglalkozásokat Ő vezette. Rózsa Sándorné presbiter évek óta sava-borsa a hencidai gyerekek közötti szolgálatnak.
![Hencida3](/media/images/364649596_304731505334245_7183315274277727083_.width-800.jpg)
Agárdi Zsanett is bekapcsolódott a szolgálatba. Mindenkiért vagyunk. Isten munkálkodik Hencidán. Boldogító látni, amikor Isten valakit Igéjével megérint, megszólít és szolgálatba állít országa építésében és lesz Isten országának építőmunkása.
![Hencida4](/media/images/WhatsApp-kep_2023-08-02_12.48.22.width-800.jpg)
Kérjük, akik ezeket a sorokat olvassák, mától hordozzák imádságban a Hencidán élőket és könyörögjünk, adjon Isten munkásokat és minél több új életet Hencidán a felnőttek és gyerekek között is.
Mindenért Istené a dicsőség!
Fotók: Hencidai Református Egyházközség