A felvidéki Csatán élő Babindák István családjával együtt lassan évtizedek óta a helyi kulturális és hitélet mozgatórugója, a Romane Jile Polgári Társulás vezetője, de ugyanilyen nagy hangsúlyt fektet saját művészetére is: tavaly novemberben jelent meg második verseskötete, „Megérintelek” címmel. Alkotásainak jelentős részét képezik a cigányság sorskérdései, akárcsak a kettős identitás fontossága – a magyar közéletben nagy port kavaró szlovák „himnusztörvény” fényében még erősebben hatnak a költő gondolatai.
A Cigány népem című versgyűjtemény 2004-ben jelent meg, azóta csaknem másfél évtized telt el. Miért kellett ilyen sokat várni a következőre?
Az első kötet után azt mondtam, hogy nem írok le egy betűt sem. Soha többet. Be kellett látnom, hogy alig tudtam valami vidámságot írni cigány népemről. Persze kívülről azt látják rajtunk, hogy mulatunk és vigadozunk, de nagy bennünk a fájdalom: elvesztettük identitásunkat, bánatosak vagyunk. 2017 novemberében mégis azt éreztem, hogy újra írnom kell, ráadásul a családom is egyre többször bíztatott rá. Márciusig rengeteg versem született, a legújabb kötetbe csak egy válogatás került be ezek közül.
Mi adta ezekhez az ihletet?
Az istenkeresésem, amely nem túlzás, de a mai napig tart. Gyerekkoromtól kezdve hittem, hogy létezik Mindenható, aztán hosszú időn keresztül nem volt vele élő kapcsolatom. Hittanórára nem szerettem járni, mert kellemetlen élményeket szereztem, de otthon imádkoztam anyámmal és nagymamámmal. Már felnőttként kerültem Csatára, ahol karácsonykor egy cigány éneket szerettünk volna énekelni a templomban, de nem engedték – ezt akkor úgy fogtam fel, hogy Isten nem szeret minket, cigányokat. Viszont megfogadtuk: akkor is jók leszünk!
A versekben egyszerre érezni a cigányság helyzete miatti kesergést és a soha véget nem érő reménykedést – felfoghatóak ezek imádságként is?
Folyamatosan Isten elé viszem a kérdéseimet: nekünk miért nem adott országot? Miért kell az egész világon szétszórtan, megtűrve élnünk? Sokan mondják, hogy gyenge a cigányság, mégis itt vagyunk már sok száz éve, pedig voltak már tervek a kiirtásunkra. Nagyon nehéz elviselnünk a minket ért atrocitásokat, de tudjuk, hogy Isten mindig velünk van és szeret minket. Nem véletlenül harcoltam azért, hogy az új kötetnek A szeretet himnusza adja a gerincét.
Honnan az írás, a költészet szeretete?
Öreganyám három, kottaismerő öregapám pedig négy nyelven beszélt - őt fiákerrel hordták Pestre muzsikálni, tizennégy tagú zenekarával. Ilyen módon már kötődtem a művészethez.. Az első kötetemben úgy hivatkozok magamra, mint a szél gyermekére, és ezt mai napig tartom. Mindenkihez tartozom, de közben senkihez sem. A cigányság világa mindig jobban tetszett, talán azért, mert apámat eleve kitagadta a családja, hiszen cigányasszonyt vett feleségül.
Az iskolában, hatodik év elején azt a feladatot kaptuk, hogy írjam le a legszebb nyári élményemet. Azonnal belém hasított: miről írjak? Szegények vagyunk, semmit sem csináltunk, nem voltunk sehol sem. De valamit írni kellett. Végül az sült ki belőle, hogy én, Zoller Mihály – a magyartanárom –, Ady Endre és Léda együtt sétáltunk a Szajna partján. A tanító csak mosolygott rajta. A testvéremtől ugyanis már ötödikes koromban kaptam egy Ady-kötetet, amit rongyosra olvastam, majd később sikerült megszereznem a József Attila-összest is. Aztán megismertem Pilinszky költészetét, de mégsem mondanám, hogy a kedvenceim lennének – mindig azt a verset szeretem, amelyik a hangulatomhoz illik.
Mikor született meg első saját költeménye?
Már 1982-ben írtam szerelmes verseket, de igazán csak az ezredforduló tájékán kezdtem el alkotni – az első komolyabb költeményem a Cigány című, melynek tematikája azóta is meghatározza a többit. De nem csak írtam ám!
Más művészeti ágakban is jeleskedett?
Kevesen tudják rólam, de sokáig rockzenét játszottam – Hobót, Vikidált, Korált, Piramist, csak hogy néhányat említsek – a hangom mára viszont megkopott kicsit. A gyerekeim is a bakelitlemezjátszó mellett nőttek fel, máig emlékszek rá, mennyit hallgattuk az István, a királyt. Cigány emberek! De ugyanúgy szerettük a muzsikát is. Ami jó, az jó, nem?
Ezért zavar, amikor sok helyen semmibe nézik a cigányok művészetét – vagy amikor egy kulturális eseményen, amelyen mi is részt veszünk, nem énekelhetjük el a cigány himnuszt. Pedig ha megszólal a magyar himnusz, vagy ha a magyar csapat nyer, könnyezik a szemünk. Ugyanúgy szeretjük Puskást és Papp Lacit! Utóbbi ráadásul cigány volt, csak erről soha nem beszélnek. Akárcsak Deák Bill Gyula, aki Bangó Margitnak írta a Hosszú fekete hajt.
Azért a zene imádata nem múlt el teljesen a Babindák-családban, sőt: a Romane Jile Polgári Társulás a Felvidéken és Magyarországon rendszeresen ad kisebb-nagyobb koncerteket, ifjabb Babindák István pedig nemzetközileg is egyre elismertebb klarinétművész.
A Megérintelek című kötet keresztelője Léván, 2018. november 24-én
Ha jól tudom, egy alkotása színpadra is került már, igaz?
1998-ban írtam egy énekes-táncos cigány balladát, melynek a Romano Jilo - Cigány szívvel címet adtam. A ballada témája a cigány-magyar kapcsolat volt: Ricsi, a cigányfiú, és Boglárka, a magyar lány szerelmén keresztül. Lehet ezt giccsnek mondani, de a mi esetünkben inkább tragédiának nevezném. Noha Komáromban, a színjátszó csoportok országos seregszemléjén hatalmas sikerünk lett, és olyan véleményeket is mondtak rólunk, hogy néhány éven belül igazi kőszínházzá válhatnánk, sajnos támogatókat nem sikerült szereznünk.
Miért?
Szlovákiában egyszerre vagyunk magyarok és cigányok, Magyarországon pedig amellett, hogy cigányok, még határon túliak is. A felvidéki magyarságnak és a szlovák cigányságnak se kellünk, de a magyarországi embereknek sem. Kiszáradt folyómederben élünk, és meddig fogjuk ezt bírni? Ezt persze az erdélyi és kárpátaljai cigányok ugyanúgy elmondhatják magukról. Mindannyian magyar iskolába járunk, magyar neveket adunk a gyerekeinknek, nem szlovákot, románt, vagy ukránt. Mikor jön el az idő, amikor értékelni fogják a magyarságért tett erőfeszítéseinket?
Ott van például a gyerekszolgálat.
Ez egészen 1996-ig nyúlik vissza: akkortól jártak hozzánk a kisebbek vasárnaponként, magyarul és szlovákul tanulni. A szlovák kötelező volt az iskolában, de a magyarra mindig nagyobb hangsúlyt fektettünk: például verseket olvastunk és elemeztünk, egyre növekvő gyereklétszámmal.
Babindák István és felesége, Szilvia
Így kapcsolódtak be a felvidéki Református Cigánymisszió munkájába is, igaz?
Évekkel ezelőtt, valamilyen oknál fogva senki sem akart cigány gyerekeknek Jézusról beszélni. Aztán elmentem Érsekkétyre, ahol találkoztam egy régi ismerősömmel – aki református volt, csak én ezt nem tudtam róla –, majd elmondtam neki, hogy milyen kihívásokkal küszködünk. Felajánlotta, hogy a felesége szívesen segít a gyerekekkel, így azóta vannak bibliaóráink. Ennek köszönhetően, hogy ha Isten is megsegít minket, hamarosan Csatán jöhet létre Szlovákia első református tanodája. Nekem mindig ez volt az álmom, hiszen hosszú évekig próbálkoztunk saját erőből: a feleségem, Szilvia sütött-főzött a pedagógusoknak a saját pénzünkből, csak hogy tanítsák a gyerekeinket.
Számtalan eseményt szerveznek a gyerekszolgálaton túl is – melyek ezek?
Április 6-án roma napi, április 11-én költészet napi megemlékezést tartottunk, aztán május 18-án szervezzük a cigány ifjúság és bátorság napját Rimaszombaton, ahol idősebbek mesélnek 8-9. osztályos gyerekeknek a tanulás fontosságáról. Hagyományos a nyári cigány fesztiválunk, aztán lesz ifjúsági és felnőtt tábor a Cigánymisszióval közösen, majd cigány népismereti verseny, porajmos-megemlékezés, karácsonyi koncert. Ezeket idestova már húsz éve csinálom.
Vannak még olyan tervei, melyek megvalósításra várnak?
Leginkább csak írni szeretnék! De vágyam, hogy ismét létrehozzunk egy cigány színjátszó csoportot, és felélesszük azt, ami húsz éve elindult. Legnagyobb szükségünk azonban imanapokra lenne, ahol közösen élhetnénk meg Isten dicsőségét és szeretetét, ahol együtt dicsőítenénk, együtt olvashatnánk fel az igét. Jelenleg a Csata melletti Oroszkán, magyar testvéreinkkel imádkozunk együtt – egy ilyen közösségben kézzelfogható az Úr hatalmas kegyelme.
Fotó: Vargosz, Felvidek.ma/Göbő Eszter, Országos Református Cigánymisszió