A karácsony roma hagyományai szinte teljesen eltűnőben, a városi cigányság túlnyomó részének ünnepi szokásai a többségi társadaloméhoz igazodtak. Falusi közösségekben azonban maradtak cigány közösségek, amelyek megőriztek olyan hagyományokat, amelyek sokszor a többségi társadalomban is jelen voltak, de onnan már korábban kivesztek. Balogh Adriennel, az ELTE kommunikáció szakos hallgatójával, a RefoRom szakkollégistájával beszélgettünk a karácsonyi hagyományairól, házról házra járva kántálásról, közös énekelésekről, és az összetartozás élményéről.
Honnan jöttél a Budapesti Református Cigány szakkollégiumba?
Múcsonyban nőttem föl, ez egy háromezer fős község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, nem messze Kazincbarcikától. A családom legnagyobb része itt és a szomszéd településen, Szuhakállón él. A karácsony nálunk, mióta az eszemet tudom, a rokonok végiglátogatásával és kántálással zajlik.
Vannak jellegzetes karácsonyi ételek, amik sosem hiányozhatnak az ünnepi asztalról?
A karácsonyi menü elengedhetetlen része a töltött káposzta, de mindig kerül az asztalra rántott hús, fasírt, sült kacsa és hidegtál is, és persze vakaró – ez a „cigány kenyér”, amit Pesten bodagnak hívnak. Régen az öregek ezt sparherten csinálták, ma már sütőben. A keresztanyám kelesztve készíti, de a hagyományos, amit én szeretek: liszt víz só, szódabikarbóna – számomra ez az igazi.
Hogyan zajlik a kántálás, a rokonok végiglátogatása?
Anyának négy testévre van, ebből három a faluban él, őket látogatjuk végig karácsonykor. Keresztapám, az ötödik testvér miskolci, ő már nem veszt részt ebben, otthon, szűk körben ünnepel.
Anyához jönnek a fiatalabb testvérei, onnan megyünk a legidősebbhez. Bekopogunk, megkérdezzük, szabad-e a Jézuskát dicsérni, mondják, hogy szabad, ekkor mi elénekeljük a Mennyből az angyalt, vagy a Pásztorok, pásztorokat, majd a társaság legidősebb férfitagja mond egy jókívánságot, ami így hangzik: „ahányszor a szarka megbillenti a farkát, annyi húszezres üsse a házigazda markát”. Majd leülünk, (a férfiak és nők külön-külön asztalhoz) enni-inni, beszélgetni. Általában másfél órát töltünk egy helyen, hogy mindenki sorra kerüljön. A második-harmadik helyen már nyilván senki sem éhes, de enni kötelező, különben megsértjük a házigazdát. Hiszen az előző délután és a szenteste mindenhol egész napos sütéssel-főzéssel telik - legalábbis a nők részéről.
Az evés tehát a közösség, az együttlét hangsúlyos eleme.
Igen, nálunk a legnagyobb öröm, ha valaki leül és jóízűen tud enni. Ez itt a szakkoliban is megmaradt. Mikor hozok otthonról valamit, vagy itt főzök valamit, egyből szólok a többieknek. Otthon is heten vagyunk, anyukám nevelőszülő és van három nevelt gyerekünk, így kis adagot főzni sosem tanultam meg.
Az éneklés kimerül a Mennyből az angyalban, vagy vannak esetleg cigány ünnepi énekek is?
A kántálásnál jellemzően a Mennyből az angyalt, vagy a Pásztorok, Pásztorokat énekeljük, de miután minden rokont végiglátogattunk, aztán visszamegyünk Anyu legidősebb testvéréhez, és az este hátralevő részét ott töltjük cigányzenével, tánccal, mulatással. Ekkor viszont már nem ünnepi énekek, hanem cigány hallgatók kerülnek elő. Először általában tényleg csak hallgatunk valamit, de előbb-utóbb előkerül a bátyám gitárja is, és közös éneklés kerekedik. Magyar és cigány nyelven is éneklünk, bár utóbbi nem használjuk napi szinten. A nagyszüleim még beszélték a nyelvet, de Anyának már nem tanították meg, így én sem igazán beszélem. Ünnepekkor az énekek és a jókívánságok, amiket SMS-en kapok karácsonykor, gyakran cigány nyelven érkeznek – ezeket a bátyám szokta lefordítani nekem.
Az elbeszélésed alapján a kántálás és ezek a családi rítusok fontos neked.
Igen, mert – a mi családunkban legalábbis ez egy nagyon élő hagyomány. Nálam ez már annyira beépült, hogy ha lesz családom, biztos, hogy én is továbbadom majd. Egyetlen egyszer maradt el, amikor a család egyik tagja nem volt itthon, és nélküle nem akartuk megtartani. De az borzasztó volt, mintha nem is lett volna a karácsony. Mindemellett szenteste ugyanúgy él a faállítás és az ajándékozás hagyománya is, mint máshol. De a 25-i kántálás, rokonlátogatás nélkül nekem nem karácsony a karácsony.
Már kiskoromban is oda voltam az ünnepért, akkor nyilván a pezsgés, az ének, a tánc fogott meg. De ahogy felnőttem, fokozatosan ismertem föl, hogy az ünnep hogyan fejezi ki a család összetartozását, az együttlét örömét.
***
Az interjú a Tükör 2016/5-ös számában jelent meg.
A lap a legutóbbi 2016. december 18-i Reformátusok Lapja (és négy másik felekezeti lap) mellékleteként jelent meg, PDF-ben pedig letölthető innen.