Ha egy közösség és lelki élet kapcsolatáról van szó, a kettő nehezen elképzelhető személyes találkozások nélkül. A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumban azonban ezt nagyrészt sikerült a koronavírus okozta veszélyhelyzetben digitálisan megoldani. A fizikai távolság melletti lelki közelségről, valamint a tanév második részének kihívásairól Lovász Márton, a WISZ lelkésze mesélt.
Ha egy szóval kellene jellemezned a WISZ elmúlt tanévét, melyik lenne az?
Áldás. Eszembe jutott a hálaadás, de azért mondanám az áldást, mert az első félévben immár másodjára tapasztaltuk meg, hogy viszonylag nagy létszámban lépnek be új hallgatók a szakkollégiumba. Mindez nagyon pozitív hatással volt a WISZ közösségére, és tovább erősítette azt. A csapat összetartóbbá vált, mely a szakkoli minden színterén érződött. Ha a hitéleti szempontokra gondolok, ugyanezt tudom mondani: például tovább tudtunk lépni annál, hogy a bibliaórák látogatása ne szorítkozzon a kötelező minimumra. Végig éreztünk magunkon Isten áldását, és ezt a koronavírusos időszakra ugyanúgy értem, mint amikor fizikailag is együtt voltunk. Sőt, a veszélyhelyzet alatt tudatosabb odafordulást tapasztaltam a hallgatók részéről akár egymás, akár a közösség egésze felé.
Személyesen hogyan élted meg ezt az időszakot?
Voltak benne hullámvölgyek, hiszen nagyon hiányoztak a személyes találkozások, az online alkalmak, beszélgetések miliője pedig teljesen eltért a megszokottól. Aztán észrevettem magamon, hogy türelmetlenebb vagyok. Visszagondolva azonban úgy vélem, megerősítő volt számomra az online üzemmódra és az otthoni létre való átállás.
Hogyan sikerült a WISZ lelki életének „digitalizálása”? Milyen kihívásokat és örömöket találtál benne?
Nagy félelmem volt, hogy hogyan fog működni az online rendszer – hogy például 20-25 főt elbír-e egy adott felület egy közös beszélgetésben? Kiderült, hogy igen, de a mikrofonok ki-bekapcsolása sokszor okozott gerjedést, a kameraképek megjelenése lassította a programot, és így tovább. Mindezeket azért emelem ki, mert ez megzavarta azt a személyességet, melyet egy webkamerás társalgás valamennyire vissza tud adni. A lelki élet ezért inkább nem minőségében, hanem inkább formailag lett más, mint korábban – ez a hallgatók részéről gyakran elhangzott. Többen megfogalmazták, hogy mennyire sajnálták például az áprilisi, káposztásmegyeri Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap elmaradását, melynek virtuális változatába egyik hallgatónk imádsággal kapcsolódott be.
A személyes beszélgetéseket is ez hatotta át: láttuk és hallottuk egymást, de az új rendszer természetesen nem helyettesíthette, amikor szemtől szemben ülünk a másikkal. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségekből ki tudtuk hozni a legtöbbet.
A bibliaórákat próbáltátok egy az egyben átültetni online, vagy volt-e valami, amin változtattatok?
Tulajdonképpen igen. Új elemként alkalmaztuk a hallgatók által kezdeményezett hálakört, amelyben mindenki, egymást megszólítva fejezte ki, hogy aznap éppen miért ad hálát. Rémisztőbbnél rémisztőbb híreket hallva, sok-sok kérdőjel és bizonytalanság között ez rengeteget segített nekem és a hallgatóknak egyaránt. Amikor felfedezzük az életünkben azokat az áldásokat, amelyekért köszönetet mondhatunk, az mindig megerősít minket, ilyen helyzetben pedig hatványozottan. Ezt a személyes alkalmaknál is folytatni szeretnénk. Ami eltérő volt a fizikailag megélt közösséghez képest, az a dicsőítés elhagyása volt. Egyrészt a nyilvánvaló technikai okok miatt döntöttünk így, másrészt nem biztos, hogy mindenkinek adottak voltak a lehetőségei arra otthon, hogy énekelni tudjon.
*
Az interjút teljes terjedelmében - melyben Márton a hallgatók visszajelzéseiről, a WISZ közösségi programjairól, illetve a nemrég elkezdett romológia-képzésről is beszél - a Wáli István Református Cigány Szakkollégium honlapján, a wisz.hu-n lehet elolvasni, erre a linkre kattintva.
Fotó: Dezső Attila, WISZ-archív