Hírek

A testvéri szeretetről tartotta első táborát a kecskeméti cigánymisszió

Augusztus végén rendezte meg első hittantáborát a Kecskeméti Református Egyházközség cigánymissziója az ige jegyében:  „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa”(Márk 10,14)

– A tábor vezetője Jézus Krisztus volt, akinek Igéje mellett tölthettük el a három napot közel negyven gyermekkel, édesanyákkal, lelkészekkel és sok önkéntessel – számol be Koncz Eszter hitoktató, a roma gyermekek és édesanyák számára működtetett kecskeméti Pancsinelló játszóház munkatársa. – Ez az alkalom az első ilyen jellegű református tábor volt itt Kecskeméten. A  játszóházunk tavaly óta az év minden hetében hétfőn és szerdán várja szeretettel és különböző programokkal a hátrányos helyzetű anyukákat és 0-4 éves gyermekeiket. A tábort részükre, és mindazok részére hirdettük meg, akik készek voltak eltölteni három napot Isten Igéjének a közelében. Olyannyira nagy volt az érdeklődés, hogy szinte pillanatok alatt betelt a létszám  –  mondja Eszter.

kép

A tábort Kuti József, az egyházközség vezető lelkésze nyitotta meg Dávid és Góliát  történetével, így az első napon a csúfolódás került terítékre.  A második nap Szikszai Szabolcs református ifjúsági lelkész a megbocsátásról beszélt Jákob és Ézsau több évtizedes haragtartásának és kibékülésüknek története kapcsán. A befejező napon Márta és Mária története nyomán elhangzott a felhívás: „Kövesd Jézus Krisztust!”  A  kis színdarabokban  előadott történeteket  nagyon élveztek a táborozók.

kép

Délutánonként a gyerekek választhattak a Simonné Bakó Marika és Szabóné Szanyi Ilona lelkipásztor vezette kézműves foglalkozás és az udvari sorversenyek és csapatjátékok között. A nagyobbakat pedig a gyülekezet tagjainak bizonyságtételére invitálták.

kép

– Azt láttuk, hogy a roma gyerekeknek és fiataloknak különösen is nagy szükségük van arra, hogy találkozzanak olyan testvérekkel, akik Krisztusban új emberekké lettek, és róla bizonyságot tesznek – vélte Koncz Eszter.

A táborban látogatást tett a Pancsinelló játszóházat támogató svájci HEKS alapítvány képviselője az ottani református magazin újságírójával együtt.

A tábor fotósa Utasi Gabriella önkéntes volt. Nézze meg a képeket a galériában.