Hírek

A szünetekben is ingyen ehetnének a hátrányos helyzetűek

A kormány tervei között szerepelne, hogy jövőre minden önkormányzat ingyen étkeztesse a hátrányos helyzetű gyerekeket a szünetekben is – mondta Czibere Károly a református egyház cigánymissziós konferenciáján Balatonszárszón.

Országos Református Cigánymissziós Konferenciát szervezett a Magyarországi Református Egyház cigánymissziója Balatonszárszón. A konferencián Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt mondta terveik szerint jövő évtől a szünetekben is kötelező lenne az ingyen étkeztetés – írja a Mandiner.

Az államtitkár kiemelte: az egyház képes arra, hogy a rossz útra téved embert rehabilitálja, és elindítsa egy másik úton. „Komoly reményeket fűz a kormány az egyházhoz” – mondta Czibere. Az államtitkár szerint az egyházak képesek a hátrányos helyzet továbböröklését megakadályozni, a kormány éppen ezért együttműködik az egyházakkal és számít rá. Elmondta: az egyháznak rengeteg lehetősége van, de rengeteg nehézséggel is meg kell küzdenie. Azonban az egyháznak mindene adott, hogy tegyen a felzárkózásért. „Az egyház tudással, erőforrással, tapasztalattal rendelkezik, ezért az egyházak vissza tudják adni az élő reménységet” – mondta.

Czibere szerint a Krisztusba vetett hit és a közösség fontos tényezője a felzárkózásnak. Mint mondta, ha az egyházi közösségek komolyan veszik a feladatukat, akkor képesek„rossz köröket megszakítani”. Aláhúzta: alázatra van szükség, az országos szintű problémákat a helyi szintű problémák megoldásával kell kezdeni.

Az államtitkár azt mondta, a kormányzati politika egyértelmű álláspontja, hogy a hátrányos helyzetű gyereket minél előbb kiemelje a szegénységből. A kormány éppen ezért jövőre azt tervezi, hogy a szünetekben az önkormányzatok ingyen érkeztessék majd a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Fotó: Balogh Krisztina