Hírek

A segítségnyújtásnak lelkiismereti kérdésnek kell lennie

„Erő-forrás 2021” címmel szakmai konferenciát szervezett az MRE Diakóniai Iroda felzárkózási ágazata augusztus 30-án Budapesten, az iroda által fenntartott tanodák és biztos kezdet gyerekházak vezetői és munkatársai részére. Csaknem kilencvenen vettek részt a találkozón, melynek programját kiscsoportos műhelymunkák, drámapedagógiai bemutató és kanapébeszélgetés színesítette.

DA_20210830-004.jpg

A konferenciát Tiba Zsolt szatmárcsekei lelkipásztor áhítattal nyitotta meg, melyet a napi ige alapján tartott (Mk 14,1-9). A passiótörténet előkészítése ez az igeszakasz, melyből kiemelte, hogy milyen jellemző az említett esemény, hogy Jézust el akarják fogni ugyan, de ezt nem az ünnepen teszik, nehogy zavargás törjön ki. A lelkipásztor párhuzamot vont az akkori események és a napjainkban is felfedezhető viselkedés között, miszerint azt szeretnénk, hogy az ünnepekkor minden szépen menjen, és mindenki a legjobb arcát mutatja, nehogy valamiképp lelepleződjön, hiszen az nem illik az ünnephez. Emellett rámutatott arra, hogy jellemző az a felvetés, hogy az anyagiakat hogyan lehet a legjobban hasznosítani, hiszen a tanodák és a Biztos Kezdet Gyerekházak működtetése során is rendszeresen felmerül ez a kérdés, majd rámutatott, hogy ezt a szolgálatot úgy érdemes végezni, ha lelkiismereti kérdést csinálunk belőle: Isten nekünk többet adott, ezért segítünk azoknak, akiknek tudunk.

DA_20210830-015.jpg

Fotó: Dezső Attila

A tizenhárom tanoda és öt Biztos Kezdet Gyerekház vezetőjét és munkatársait a fenntartó MRE Diakóniai Iroda megbízott irodavezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy látja, hogy nagyon sok fáradtságos munka van az intézmények szolgálatában, ezért háláját fejezte ki mind a felzárkózási ágazatban, mind a helyben, az intézményekben dolgozó munkatársaknak. Bujdosó Balázs megjegyezte, hogy az intézményeknek – sőt, magának a felzárkózásnak – óriási szerepe van az esélyek növelésében, hiszen a vállalt feladataik mellett azokat a hátrányokat is igyekeznek csökkenteni, amik az adott családoknál jelen vannak.

„Azt gondolom, hogy azon az úton kell járni, hogy a szemünk előtt legyenek azok a gyerekek, akiken segíteni kell” – kezdte köszöntőjét Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, aki megjegyezte, hogy nem szeret olyan rendezvényen részt venni, ahol kitalálják, hogy milyen problémák vannak és azokat hogyan oldja meg valaki más, erre a konferenciára is azért jött el, mert tudja, hogy a jelenlévők nem csak felismerik a problémákat, de keresik is a megoldást. Utalt arra, hogy Dani Eszter missziói irodavezetővel már tíz éve dolgoznak együtt és a közös gondolkozás, közös munka eredménye az is, hogy létrejöhettek a jelenlévő tanodák és biztos kezdet gyerekházak és már van az egyházban felzárkózási ágazat.

DA_20210830-039.jpg

Fotó: Dezső Attila

Családias, baráti hangulat jellemezte a „kanapé beszélgetést”, melyen részt vett Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, T. Kabai Virág a Kecskeméti Református Egyházközség diakóniai igazgatója és Kormány László lelkipásztor, a Kisszekeresi Tanoda szakmai vezetője, akik bemutatták hogyan indult a szolgálatuk, mi volt (és mi ma) a motivációjuk, mik a legnagyobb kihívások, valamint beszámoltak sikereikről, örömeikről is.

A konferencián adták át az intézmények között meghirdetett „Legyél te is teremtésvédő” verseny nyerteseinek ajándékait. A három korcsoportban meghirdetett verseny végeredményét IDE kattintva nézheti meg. Köszönjük az Ökogyülekezeti Mozgalom, az Országos Református Cigánymisszió, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány támogatását!

DA_20210830-095.jpg

Fotó: Dezső Attila

A Magyar Református Szeretetszolgálat FETE (Felzárkózó Települések) Program Zemplénagárdi Jelenlét Pontjának munkatársai által készített ízletes ebéd után Farkas Franciska színművész drámapedagógiai bemutatóján vettek részt az érdeklődők, akik kifejezetten várták, hogy mivel készült a találkozóra az ismert színművész.

Amellett, hogy számos értékes előadást, beszélgetést hallgattak meg a konferencia résztvevői, nagyon várták a lehetőséget, hogy a személyes találkozás alkalmával tapasztalatot cseréljenek és láthassák egymást az online értekezletek képernyőképeiből kilépve.