Növekvő elvándorlás, csökkenő születésszámok, gazdasági elmaradottság - az észak-magyarországi régióban ezeket nem csak a statisztikák, de a mindennapos tapasztalatok is alátámasztják. A Sárospataki Teológiai Akadémia a vidék sajátos helyzetére, igényeire érzékenyen alakítja ki képzéseit. Mindehhez nem kevés szellemi tőkéje is adatott: Sárospatakon már az 1500-as évek végétől folyik teológiai képzés. A „pataki modell” nyomában jártunk.
„A kollégiumi struktúra a protestáns oktatás egyik legfontosabb pillére: lényege, hogy a különböző korosztályok egy erős közösségben, egymásrautaltságban élnek” - mondja Füsti-Molnár Szilveszter, az SRTA rektora. Ez a lelkület sajnos mára kikopott a közgondolkodásból. De Sárospatakon nem csak a kollégium maradt meg, hanem az a tiszáninneni lelkiség is, amelynek meghatározó eleme egy sajátos érzékenység a közvetlen környezet felé. Ahogy ő fogalmaz: „ebből a helyi ízből még megmaradt valami, és nem csak a teológián, de az egyházmegyében, a lelkészi karban, a gyülekezetekben is. Figyelmünk így nem csak egy-egy látványos problémára terjed ki, hanem képes azt nagyobb összefüggésekben,
rendszerben szemlélni.
Ebben helyezkedik el a cigányság felé irányuló küldetésünk is. De, mint említettem, ezt nem szívesen választom le a teljes képről, nehéz is lenne, hiszen ez egy kicsi egyházkerület, és itt minden mindennel összefügg. Ha a régió problémáitól elkülönítve nézzük a cigányság helyzetét, nem látjuk át annak összetettségét, és leszűkítjük a saját látóterünket. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének prioritásaink - fogalmaz a rektor - de nekünk a teológián meg kell találnunk a mi saját szemszögünket, és saját magunk számára megfogalmazni, mi a feladatunk a cigánysággal. Mondhatom, hogy ez a folyamat az elmúlt évtizedben lezajlott, azóta sok cigány hallgató találta meg nálunk az otthonát, közösségét, kapcsolatrendszerét.
A pataki teológián a református közösségszervező képzésen belül az egyházi művelődésszervező, diakónia és himnológia szakirányok mellett cigány közösségszervező specializáció is megtalálható. A 180 kredites képzésből 40-50 kredit a specializáció, ebben a cigány szakirányon olyan tantárgyak vannak, mint cigány kultúra, szociológia, missziológiai ismeretek, pedagógia, etikai ismeretek, valamint külön tantárgy vizsgálja a romák megjelenítését a médiában” – tette hozzá Barnóczki Anita, az SRTA tanársegédje és az egyházkerület cigánymissziós referense.
Füsti-Molnár Szilveszter elmondta, hogy elsősorban olyanok jelentkeznek a közösségszervezői képzésekre, akik már állásban vannak egy adott területen, és ott tudáshiányt tapasztalnak - azaz a szak elsősorban felnőttképzésként működik. A régió gazdasági helyzetéből fakadóan kevés képzett szakember jön ide, az itt élők közül azonban vannak, akik szeretnének további ismeretekhez jutni, képzettebben ellátni a feladataikat. Nekik szól elsősorban a közösségszervező szak. „Történelmi okokból az akadémia jó ideig csak a lelkészképzésre szorítkozott. Nagy előrelépésnek tartom, hogy a laikus munkatársak képzése egyre inkább előtérbe kerül.
Az egyház most jelentős átalakuláson megy keresztül,
ehhez pedig a lelkészek mellett más szakemberre is szükség lesz az egyházban. Mivel ez egy hosszútávú folyamat, jelenleg még nehéz megmondani, pontosan milyen szerepe lesz az egyházi közösségszervezőknek. Lehet, hogy amit most vetünk, már nem mi fogjuk learatni, de abban biztos vagyok, hogy ez a szakma idővel egyre fontosabb lesz.” A rektor arról is beszélt, hogy a laikus munkatárképzés visszahat a lelkészképzésre is: láthatóan pozitív a hatása annak, hogy a lelkészhallgatók már a főiskolai években sem csak a saját közegükben mozognak.
„És van még egy szempont, amit kár lenne háttérbe szorítani: az elmúlt években látjuk, hogy aki részt vesz ebben a képzésben, az maga is építő, hasznosítható közösségi élményhez jut. A karrierszempontok mellett ne feledkezzünk meg a felsőoktatás gyógyító szerepéről.” - teszi hozzá végül.
„Ugyanakkor – a praktikumnál maradva – az is tapasztalat, hogy egy egyházi projektnél hátrányt jelenthet, ha a gyülekezeti munkatársnak nincs diplomája, az ugyanis gyakran pályázati feltétel.” - egészíti ki Barnóczki Anita. A főiskola kínálata ráadásul rendkívül praktikus, elmélet és gyakorlat együtt van jelen benne.
E kettő egységére az ő személye is példa, hiszen Anita egyszerre oktató és cigánymissziós referens. De a rektorhoz hasonlóan ő sem szívesen beszél elkülönített cigánymisszióról: „Az én értelmezésemben missziója elsősorban a gyülekezeteknek van. ezeket lehet központilag, intézményi háttérrel támogatni, de nálunk nincs intézményes cigánymisszió.” Ő maga referensként ugyanakkor számtalan olyan gyülekezet munkájában részt vesz, amelyben hangsúlyos a cigány közösségekben végzett munka. Szaktudásával, problémák megoldásában való részvételével, szakmai segítséggel. „Az én hierarchiámban
a gyülekezetek vannak felül,
az egész egyházi szervezet értük létezik.” Ugyanakkor a missziós munkában is fontosnak értékeli az egyházkerületi fenntartású iskolákat. „A közelmúltban két szakiskolát is átvett az egyház, a Vay Miklós református Szakiskolát és az Eötvös József Oktatási Központot. Ezek nagyon jó példák, és a mi szempontunkból is szerencsések, hiszen a hátrányos helyzetű cigány tanulók jellemzően nem az elitgimnáziumainkba jelentkeznek. Ezekben az intézményekben azonban egy természetes közeg nyílik arra, hogy kapcsolatba kerüljünk velük.”
Az oktatás kapcsán szóba kerül a hátrányos helyzetű és a cigány csoportok szétválasztása, megkülönböztetése: „Nem minden cigány hátrányos helyzetű, és nem is minden hátrányos helyzetű cigány” - hangsúlyozza. A gyakorlatban nyilván nehéz ezt szétszálazni, de fontos, hogy a kettőt ne egymás szinonimájaként használjuk. Pedig pedagógusok körében ez sajnos gyakori, többnyire egyszerűen azért, mert félnek használni a ‘cigány’ szót. Barnóczki Anita szerint ez egy fölöslegesen, évszázadokon át belénk sulykolt, álságos óvatosság. „Már Mária Terézia idején elkezdték a cigányok megnevezésére a hivatali nyelvben az ‘újparaszt’, ‘újmagyar’ kifejezéseket használni. A Kádár-rendszer a ‘kisebbség’, ‘etnikum’ szavakat preferálta, majd rendszerváltás után a politikai korrektség divatja hozta el a ‘roma’ megnevezést. Én azt gondolom, hogy fogalmakat kár stigmatizálni, hiszen bármilyen szót lehet pejoratívan vagy pozitív tartalommal használni. Ráadásul, ha a cigány gyermekeknek azt mondom, hogy ‘roma’, ők nem magukra gondolnak, hanem mondjuk, hogy három faluval arrébb élnek romák is.” Szerinte a baj nem a szóhasználattal van, hanem azzal, ha összefüggésbe hozzuk a származást a hátrányokkal és genetikai okságot látunk ebben.
Ráadásul már a ‘cigány’, mint fogalom is problematikus, hiszen több, egymástól jelentősen eltérő népcsoportról van szó, amiről a pontosság igényével lehetetlen egységként beszélni. Ha az elbeszélhetőség mégis megkívánja, az szükségszerűen egyszerűsítéssel jár. Ezzel együtt - saját tapasztalati alapján azt mondaná, a cigány kultúra
felhasználva teremt.
Értékeiket jellemzően nem a semmiből hozzák létre, hanem élénk párbeszédben állva az őket körülvevő kultúra elemeivel párbeszédbe lépve, azokat beépítve önmagába. A végeredmény a felhasználás módjától mégis sajátosan cigány karakterrel bír. A magyar cigány népmesékben például rengeteg magyar népmesei motívum kimutatható, de ahogy ezek az elemek keverednek és összeállnak, attól már összetéveszthetetlenül cigány mesék lesznek. Barnóczki Anita másik meghatározó tapasztalata, hogy a cigány kultúra
az átmenetiség kultúrája.
A cigány kultúrában nincsenek meg azok az állandó tényezők, amelyek a legtöbb nép identitását alapjaiban meghatározzák: nincs egységes terület, nyelv, államforma. Ráadásul egy-egy nemzedék alatt képesek vallást, nyelvet, jellemző foglalkozásokat váltani, úgy, hogy közben megmarad a cigány identitásuk. „Nekem, aki hívő reformátusként a földi létet átmenetinek tekintem, ez csodálatos.” Az átmenetiség olyan határhelyzetek szemléletében is megjelenik, mint a halál vagy a születés: a többségi kultúrában mindkettőhöz egy-egy időpont rendelődik. De a cigány szemlélet szerint ezek inkább időszakok. Ahogy megszületik egy gyermek, neve lesz, betagozódik a közösségbe, az sokkal inkább egy életszakasz, mint egy pont. A halált hasonlóképpen folyamatként látják, ezért van hagyománya a visszajáró halott képzetének, mert átmeneti időként gondolják el, amelyben az elhunytnak meg kell szoknia az új helyzetet, otthont kell találnia a halál utáni állapotban. Ez az időszemlélet az élet minden területére kihat. Ahogy ő fogalmaz: „Ebben a világképben az örökkévalóság is átmeneti és az átmenetiség is örökkévaló. Én ebben látok egy titkot, egy csodát.”
(Balogh-Molnár)