Hírek

A mennyország előíze – gondolatok a 10. Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóról

A jubileumi, tizedik Csillagpontra került sor Debrecenben, az Agrártudományi Centrum Böszörményi úti Campusán. Az Országos Református Cigánymisszió népes munkatársi és önkéntes csapattal, két helyszínen várta az érdeklődőket – de ettől sokkal fontosabb dologra szeretném felhívni az olvasó figyelmét.

DA_CSP2021CM-06.jpg

Nehéz szóhoz jutni.

Nehéz a fáradtságtól, és nehéz Isten kegyelmének jelentőségét felismerve, hiszen hosszú hónapok bizonytalansága után megvalósulhatott a Csillagpont, amely református fiatalok ezreinek jelent hitéleti fordulópontot (nem volt ez másként e sorok írójával sem tíz évvel ezelőtt), amely üzemanyaggal látja el a porzó lelki tartályokat, és hozza össze az eltérő földrajzi, kulturális és érzelmi háttérből érkezőket.

Az Országos Református Cigánymisszió szolgálatát ismerők tudhatják, mekkora a hangsúly a személyes találkozásokon, a bizonyságtételeken, az igéken való elmélkedésen és a semmihez sem hasonlítható közös dicsőítésen. Ez gyakorlatilag semmivé lett 2020 márciusa óta, de körülöttünk sokkal súlyosabb dolgok is történtek ennél.

DA_CSP2021CM-081.jpg

Fotó: Dezső Attila

Az elmúlt másfél évben hozzátartozóinkat kísértük utolsó útjára, a lezárás közösségeket zúzott szét – a veszteségeket semmi sem pótolja, ezért még fontosabb a feladatunk, hogy hirdessük az evangélium befogadó, gyógyító és újjáteremtő erejét.

Szabadon.

A Csillagpont szervezői keresve sem találhattak jobb mottót az idei fesztiválhoz – nem csak a reményeink szerint a múlt homályába vesző korlátozások miatt, hanem azért is, hogy megtapasztaljuk, mit is jelent az igazi szabadság Krisztusban.

A fesztivál előadásai, áhítatai és nagyszínpados dicsőítései alatt többször elhangzott, hogy a helyszín területén mintha a mennyország előízét tapasztaltuk volna meg. A gondolat tökéletesen reflektál a mi missziónkra, hiszen – bár szolgálatunk neve mást sugall – az a végső célunk, hogy cigány és magyar együtt, egy szívvel dicsőítse Istent, legyen jelen a templomban, iskoláinkban, hogy ne csak hidat építsünk egymás között, hanem annak közepén találkozzunk. Valahogyan úgy, ahogyan az a Csillagpont öt napja során történt.

Egyházunk számára is példamutató, ahogyan a gátak jerikói falakként bomlottak le a résztvevők között: nem volt cigány és nem cigány, férfi és nő, fiatal és idősebb. Csak Isten gyermekei, kézenfogva, egymást megölelve, Jézus nevét magasba emelve. Létezik-e ettől nagyobb szabadság?

Nagy kegyelem, hogy ehhez egy kicsit mi is hozzáztehettünk programjaink által:

Rengetegen voltatok kíváncsiak cigány táncházunkra, melyre minden este több tucatnyian jöttetek el – lépéseket tanulni, egymást megismerni, jól érezni magatokat. A Romani Design tervezői segítségével megismerhettétek az 1956-os forradalom és szabadságharc roma hőseinek történetét, illetve a cigány népművészet jelenlegi helyzetét.

DA_CSP2021CM-19.jpg

Élő könyvtárunkban munkatársaink és önkénteseink meséltek életükről és a Cigánymisszió szolgálatairól. A Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói a Habiszti – Cigány kulturális társasjáték segítségével avatták be a résztvevőket a roma gasztronómia, nyelv és művészet rejtelmeibe. Szintén ezt a célt szolgálta több fordulós roma kvízünk, melyben előbb egy általános, a cigányság történelmével és kultúrájával foglalkozó kérdéssorra válaszolhattak a fesztiválozók, majd cigány jövevényszavakkal játszhattak.

Együtt dicsőíthettünk, kannával, dzsembével, cajonnal, kézműves foglalkozásainkon lehetőségetek volt rongyszőnyeget készíteni és kulcstartókat festeni. A bátrabbak pedig bevállalhatták a hét próbát, melynek során „1 perc és nyersz”-jellegű ügyességi feladatokat kellett végrehajtani cigánymissziós ajándékokért.

A legfontosabb azonban, hogy a Csillagpont kapuin belül valóban ízelítőt kaptunk a mennyországból. Ahol a falak, megkötözöttségek és sztereotípiák nélküli, igazi szabadság vár majd ránk.

Képgalériánk a Csillagpont keddi, szerdai, csütörtöki és pénteki napjairól:

Képgalériánk a Csillagpont szombati napjáról:

A következő napokban se lankadjon figyelmetek a honlapunkon, a Facebook-, Instagram-, valamint YouTube-felületeinken, hiszen folyamatosan új tartalmakkal jelentkezünk a Csillagpontról!