Sztojka Szabina az egyik első roma lelkésznő, akit a Magyarországi Református Egyházban szenteltek fel. Nemzetközi hallgatókkal dolgozik a budapesti Skót Misszió lelkészeként, és ő vezeti a Magyarországi Református Egyház Cigánymisszióját. Szabina Magyarországon és nemzetközi szinten is képez facilitátorokat „Healing Hearts, Transforming Nations” megbékélési szolgálatában. Ebben az eredetileg angol nyelvű interjúban – melyet a Grand Rapids-i Calvin Institute of Christian Worship munkatársa, Joan Huyser-Honig készített – arról beszélt, hogy Isten nemcsak megbocsátja bűneinket, hanem meg is gyógyítja és megváltja fájdalmainkat.
A keresztények sokféleképpen használják a „megbékélés” szót. Hogyan definiálná?
Az kiengesztelődési munka azzal kezdődik, hogy meghatározzuk a célt. A Szentháromság a sokféleség tökéletes egységének modellje. Bár a Szentháromság személyeiben minden megvan egymásban, amire szükségük van, ők kitárják felénk a kezüket, így Istenben minden bennünk van. Ezért kell először megbékélnünk Isten eredeti szándékával. Isten megbékéltetett minket Jézuson keresztül a kereszt tövében. Isten megbékít bennünket azzal, hogy elfogadjuk, ahogyan Isten alkotott minket, ami az én esetemben a roma nő. Csak így tudunk megbékélni felebarátainkkal identitásunkon belül és azon túl.
Sok keresztény úgy beszél a kereszten való kiengesztelődésről, mint a bűnünk bűnösségének megszüntetéséről. Milyen szerepe lehet a fájdalomnak a megbékélésben?
A Healing Hearts, Transforming Nations (HHTN) workshopok központjában az áll, hogyan hat a fájdalom és a szomorúság a megbékélésre. Sok ember számára új fogalom azt hallani, hogy nem beszélhetünk a bűnről, a megbocsátásról és a kiengesztelődésről anélkül, hogy ne beszélnénk a gyógyulásról. Egyéni és közösségi fájdalmaink kezeléséhez gyógyulásra van szükségünk. A 2023-as, az istentiszteletről szóló Kálvin-szimpóziumon Najla Kassab prédikációjában emlékeztetett bennünket, hogy nem Isten okozta a fájdalmunkat, de meg tudja váltani. Részt vehetünk Krisztus kiengesztelődési szolgálatában, mert Ő hordozza sebeinket és bűneinket.
Hogyan került be a HHTN megbékélési szolgálatába?
Miközben Magyarországon lelkésznek tanultam, felekezetünk cigánymissziójánál önkénteskedtem. 2015-ben részt vettem egy megbékélési szemináriumon, melyet a szolgálatunk szervezett romák és magyarok számára. A szeminárium alatt én fordítottam Dr. Rhiannon Lloydnak, egy keresztény walesi orvosnak és pszichiáternek, aki az Egyesült Királyságban walesiellenes előítéletekkel élve nőtt fel. Ugyanakkor tudatában volt annak, hogy a Brit Birodalom része, amely annyi kárt okozott a világon. Meghívták a népirtás utáni Ruandába, hogy segítsen az egyházi vezetőknek megtalálni a megbocsátás és a megbékélés módjait.
A szeminárium kezdetén Lloyd elmagyarázta a gyémánt fogalmát. Szeretek azon viccelődni, hogy mi romák szeretjük a fényes dolgokat, így természetesen ez felkeltette a figyelmemet. Idézett a Jelenések 21-ből arról, hogy az Új Jeruzsálemben a föld királyai visszahozzák Isten dicsőségét és tiszteletét. Minden népcsoportnak különleges ajándékai és dicsőségei vannak Istentől. Csakúgy, mint a gyémánt, amely szépségesebben ragyog, mint egyetlen üvegtábla, Isten dicsősége a legjobban a teremtés minden aspektusán keresztül mutatkozik meg. Egy gyémántrajzon Lloyd elkezdte írni az etnikai csoportok neveit különböző oldalakon. Amikor romákat írt egy gyémánt oldalára, először jöttem rá, hogy Isten az én kultúrámban is dicsőséget és becsületet adott, ezért nem kell szégyellnem.
Tud többet mondani erről a szégyenről?
Édesapám roma, édesanyám pedig magyar, akik nem jártak templomba. Annak ellenére, hogy az 1400-as évek óta élnek itt roma csoportok, mindig „másként” tekintettek ránk. A romák generációk óta fájdalmakat viselnek, mert időnként rabszolgasorba kerültek, lemészárolták őket a második világháborúban, és még a templomban is lenézik őket. Roma és magyar vagyok, és amikor elkezdtem az általános iskolát, szegregáltan működtek a roma és a magyar iskolák. Hét éves koromban édesanyám valahogy bevitt a magyar iskolába, hogy zeneórákon vehessek részt. Az osztálytársak azt mondták, hogy büdös vagyok, pedig minden nap zuhanyoztam. Ekkor kezdtem elhinni, hogy nem vagyok elfogadható, és nem tartozom egy közösségbe a többségi kultúrából származó emberekkel.
15 évesen kezdtem el a Kiskunhalasi Református Gyülekezetbe járni, és a lelkészem 17 évesen meghívott prédikálni. De ugyanebben a gyülekezetben egy nagyon erős hívőként ismert 70-es éveiben járó nő azt mondta nekem: „Isten teremtette a magyarokat. Sátán teremtette a cigányokat.” Felnőttként, a sok fájdalmas élmény miatt, keveset tartózkodtam a napon, hogy ne legyen sötétebb a bőröm. A keresztnevemmel mutatkoztam be, nem a családi nevemen, mert az felfedné az etnikai identitásomat.
Hogyan lett a Healing Hearts, Transforming Nations (HHTN) trénere?
Segítettem magyarországi szemináriumok szervezésében. Rengeteg generációs fájdalom van a magyarok között a sok évszázados invázió és megszállás miatt. Az első világháború után Magyarország elvesztette területének 70 százalékát. Azok az emberek, akik etnikailag magyarnak vagy reformátusnak vallották magukat, a Kárpát-medence egész területén éltek Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában és másutt. A magyarok, a magyar romák és az református egyház is nehézségeket élt át a kommunizmus idején és azután is, amikor megszűntek az állami munkák.
2018-ban, amikor a georgiai Columbia Teológiai Szemináriumban tanultam, és egy ottani magyar református gyülekezet vendéglelkészeként dolgoztam, meghívást kaptam egy HHTN nemzetközi tréningre Ruandába, ahol még több gyógyulást tapasztaltam.
Mi történt, amikor megtanult facilitátorokat képezni azon Ruandában?
A kiengesztelődési szolgálat eseményei istentisztelet, ima, dráma, előadások és aktív hallgatás révén hozzák össze az embereket. Hallottam üldözőktől és üldözöttektől, mint például a ruandai hutuk és tuszi emberek, valamint a dél-szudáni dinka és nuer emberek. Tanúja voltam annak, ahogyan afrikai férfiak és nők sírtak és bizonyságot tettek. Eleinte vonakodtam megosztani a saját történeteimet, mert az ő fájdalmuk nagyobbnak tűnt, mint az enyém. A kiengesztelődés mégis arra késztet bennünket, hogy gyakoroljuk a sebezhetőséget, mert amikor a gyógyultak mesélni kezdenek, az segít a résztvevőknek felismerni, hogy mindannyiunknak vannak fájdalmai.
Mielőtt elmentem a ruandai képzésre, azt hittem, hogy Isten segített elfogadnom roma identitásomat, és mindenkit szeretek, beleértve a magyarokat is. A tréningen a Szentlélekért imádkoztunk, hogy hozza fel az általunk elfojtott sérelmeket, hogy megtörténhessen a teljes gyógyulás. És a semmiből eszembe jutott, hogyan bántak a magyar rendőrök édesapámmal és a családunkkal a saját otthonunkban. Erre könnyezni kezdtem. Aztán a bűnvallás idején egy magyar vezető elkezdett a magyarok nevében megbánni, hogy minket, romákat a buszokon leköptek, tanárok bántalmaztak, és kirekesztettek minket az egyházak, akik másodrendű állampolgárként kezelnek minket. Még jobban elkezdtem sírni, és a könnyekkel együtt gyógyultam is. Ahogyan arról az afrikai résztvevők is beszámoltak, a különleges gyógyulás után az alvásom is jobbá vált.
Hogyan használta ezeket a tapasztalatokat gyülekezeti vagy más környezetben?
Nem minden lelkész ért ezzel egyet, de úgy gondolom, hogy Isten az egész lényünket felhasználja – a testünket és a tapasztalatainkat is. Régebben azt hittem, hogy Istennek nem tetszik a cigányságom. De megtanultam, hogy azok az emberek, akik szégyellik magukat, részben vagy teljesen, nem engedik meg, hogy Isten közel legyen hozzájuk. Ezért fontos, hogy sebezhetőek legyünk a fájdalommal szemben.
Gyakran vezetek egy gyakorlatot a műhelyből, amit azzal kezdünk, hogy megkérjük a Szentlelket, hogy hozzon fel gyógyulásra szoruló fájdalmakat az életünkből. Ezután kiírjuk személyes és csoportos fájdalmainkat, megosztjuk másokkal, és imádkozunk egymásért. Arra kérem az embereket, hogy szögezzék fel a megírt papírjukat egy fakeresztre, miközben arra kérik Jézust, hogy vegye le a fájdalmukat, amikor a szögek behatolnak a keresztbe. Utána kivisszük a keresztet, eltávolítjuk a papírokat, és elégetjük. Ahogy látjuk felszállni a füstöt, imádkozunk a hitért, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, a mi szenvedéseinket és fájdalmainkat is felvállalta. Amikor csak hamut látunk, akkor arra kérjük az embereket, hogy helyezzenek virágot a hideg hamura. A virágok emlékeztetnek bennünket arra, hogy Isten komolyan veszi fájdalmunkat, és imádkozunk a hitért, hogy Megváltónk képes hamuból is szépséget teremteni, azaz átalakítani fájdalmunkat, és békét adni.
Szeretem ezt csinálni a nagypénteki istentiszteletek során, a kiscsoportos találkozókon és a nyári egyházi táborokban is. A sérüléseinkkel és bűnösségünkkel kapcsolatos őszinteség segít a gyülekezetünknek őszinte és hiteles közösséggé válni. Résztvevőink a világ minden tájáról érkeznek, gyarmatosítók és peremen élők egyaránt. Fájdalmunkat a kereszt lábához hozva segít megbékélő közösségként élni. Segít abban, hogy többet lássunk Isten dicsőségéből.