Hírek

A cigány és a nem cigány ember egyformán értékes

Tanulni jó, a cigány és a nem cigány ember egyformán értékes, és Isten nem hagyja magára a Magdolna negyed lakóit sem – így lehetne összegezni a Salétrom utcai református gyülekezet plántálta közösség, a TE+ÉN üzenetét. A Józsefváros szívében található, romák és nem romák alkotta új gyülekezet közösségi háza a kocsma, a drogelosztó, a közeli iskola és a játszóterek közelében kis szigetet jelent. Felfedezése közben jókedvű, szorgoskodó gyerekekkel és elégedett szülőkkel találkozott a Parókia Portál.

A tanodában egyebek közt a logikai érzéket, az önálló gondolkodást, a térképen való eligazodást, az olvasásértést és a bibliai jártasságot fejlesztik. A gyerekek jutalompontokat gyűjthetnek, amelyeket beválthatnak ajándékkönyvekre, játékokra és meghatározott idejű számítógépezésre. A TE+ÉN-ben a következőkért jár pont: tisztelet, engedelmesség, megőrzés, érdeklődés, növekedés. A szavak kezdőbetűi a közösség nevét rejtik, de ami ennél is fontosabb: mindenkinek lehetőséget nyújtanak arra, hogy sikerélményben legyen része.

Néha a legkezelhetetlenebb gyereknek is csak ennyire volna szüksége. Claro Vanessa tanodavezető szerint a gyerekek a motiváció és az elismerés hatására változnak, olyannyira, hogy az újonnan érkező szófogadatlanok „megszelídítése" is szinte borítékolható, és a tanulást is megszeretik. Ehhez minden eszköz adott: a napi leckeellenőrzés, foglalkoztatás, jutalmazó készségfejlesztés mellett hetente egyszer másfél órán át minden gyermekkel együtt tanul egy önkéntes. És csakis vele, míg az iskolában és otthon is a sok gyerek között minden igyekezet ellenére is megoszlik a figyelem. (...)

A cél olyan gyülekezet alapítása, ahová cigányok és nem cigányok egyaránt könnyen és jó szívvel tartozhatnak – tette hozzá a lelkész. „Ha gádzsókat ültetünk, nem várhatjuk, hogy romák nőjenek ki a földből. És az is igaz, hogy nem lehet olyan könnyen átugrani a távolságot a cigányok és a nem cigányok között. A feszültség és a hideg távolságtartás nem szűnik meg politikai ideológiák mentén vagy csupán azzal, ha kedvesek vagyunk. Az egyetlen hely, ahol ezek áthidalhatók, az Krisztus gyülekezete.” (...)

Minden különösebb mesterséges beavatkozás nélkül is vegyes a gyülekezet összetétele, a cigány–magyar kulturális együttélést pedig az énekválasztás is igyekszik tükrözni. Mára már kinőtték az istentiszteleteknek is helyet biztosító közösségi házat. „A spirituális nyitottságuk eleve kapcsolódási pontot jelent a romákkal, ami miatt egyszerre könnyebb és nehezebb is Istenről beszélgetni. Isten létezése, jósága, szeretete szinte evidencia a legtöbb cigány emberben – ugyanakkor az önmegtagadás, a kereszthordozás, az engedelmesség gondolata sokszor nehezebben elfogadható. Van olyan cigányasszony, akinek egészen „kálvinista" megtérésélménye van: egyszer csak világossá vált előtte az igazság, győzködés, traktálás vagy manipuláció nélkül. Ez az igazság pedig annyira vonzó és ellenállhatatlan számára, hogy mindenféle sallang nélkül tesz tanúbizonyságot az élő Istenről, és a megtérése óta eltelt idő igazolja őt. Ez nem rajtunk múlott.”

A teljes cikkért kattintson a Parókia Portálra.