Istenfélőként – és botcsinálta Józsefként – próbáljuk úgy élni az életünket, hogy negatív tapasztalatainkból motivációt nyerjünk a mindennapokra, bízva abban, hogy a múltban történtek egyszer gyümölcsözővé válnak. Mégis, amikor végigtekintünk az emberiség történelmén, gyakran ellentmondásba ütközünk, nehezen megértve Teremtőnk akaratát egy-egy szörnyűségben. 1994 áprilisa és júniusa között egymillió embert mészároltak le a közép-afrikai Ruandában lezajlott népirtás során, a hamuból kisarjadó kiengesztelődési szolgálat azonban gyökeresen változtatta meg a hutu és a tuszi népcsoportok kapcsolatát. Noha Magyarországon a többség és a kisebbségben élő romák közötti konfliktusok szerencsére nem fajultak idáig, évtizedek és évszázadok alatt rengeteg előítélet halmozódott fel bennünk, akár tudat alatt is, melyekkel foglalkozni kell. 2019 februárjában a harmadik hazai kiengesztelődési szemináriumra került sor Mátraházán az Országos Református Cigánymisszió szervezésében, először a szolgálat elindítói és a hazai trénercsapat vezetésével.
Bárhol járunk a világban, a többség és a kisebbségek kapcsolata folyamatos ingadozást mutat, hol pozitív, hol pedig negatív oldalra billentve a mérleg nyelvét. Hálát adhatunk Istennek azért, hogy hazánkban nincsenek etnikai villongások, rasszista felbujtás és megfélemlítés, mégis, vélt vagy valós sérelmeink meggátolják a krisztusi, feltétel nélküli egymáshoz fordulást. Ennek ellenére kétezres évek második felében néhány szikra is elég volt ahhoz, hogy a ki nem mondott problémák és fel nem dolgozott feszültségek tragédiákba torkolljanak, a helyzet pedig nem nagyon változott azóta sem. Az ELTE PPK kutatói az elmúlt években arra a következtetésre jutottak, hogy a cigányellenesség stabil tényező Magyarországon, és sokkal magasabb mértéket ölt, mint az európai uniós átlag.
A tudatalattiba beférkőző előítéletek járultak hozzá legnagyobb mértékben ahhoz, hogy a Ruanda két legnagyobb népcsoportja között tátongó, évtizedek során egyre mélyebbé vált szakadék aljára száz napon keresztül le sem lehessen látni. Az elnyomásban élő hutukból az ország elnöke, Juvénal Habyarimana repülőgépének 1994. április 6-i lelövése után minden addig elnyomott indulat kiszakadt: bozótvágó késekkel, AK-47-esekkel felszerelkezve rontottak tuszi családokra, az ellentétes oldalon álló törzs vezetőire, és mindenkit lemészároltak, aki az útjukba akadt.
„Ameddig a szem ellátott, tömegsírok szegélyezték utunkat, rengeteg holttestet még el sem temettek. Mindenütt a halál szagát lehetett érezni” – emlékezett vissza a walesi Rhiannon Lloyd, a Medair svájci segélyszervezet pszichiáterből lett munkatársa, akit mindössze nyolc héttel a szörnyűségek után érkezett meg az országba. Ő volt az, aki felismerte, hogy a fizikai szükségleteket kielégítő segítség nem lesz elég Ruandában. Mivel a népirtás előtt az emberek nyolcvan százaléka templomba járt vasárnaponként, Rhiannon tudta, hogy az egyházban kell elkezdenie a megbékélést.
A doktornő a következő évek során több tucatnyi munkatársra tett szert az egész országban – sőt, a kormány maga is támogatja programját, és létrehozott egy kiengesztelődésért felelős államtitkárságot is –, legszorosabban mégis Joseph Nyamuterával, a Rabaginara Ministries vezető lelkipásztorával működött együtt, ahogyan teszi azt azóta is. „’Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.’ (Ézs 60,1-3) Ez a néhány igevers nagyon kedves nekünk, ruandaiaknak, mert úgy hisszük, Isten fel tudja használni a Ruandában történt tragédiát arra, hogy az áldássá váljon más nemzetek számára” – mesélte a február második felében első alkalommal Magyarországon járt lelkész.
Az erős bibliai alapokon nyugvó kiengesztelődési szemináriumok azóta rengeteg embernek segítettek eljutni Krisztus keresztjéhez a szubszaharai országoktól Nepálon keresztül hazánkig. A műhely során ugyanis minden a váltságáldozat jelképére mutat: a résztvevők egymásra épülő elemeken keresztül érik el a kiengesztelődést. Ehhez előbb meg kell ismerniük Isten szívét és akaratát, az igazi gyógyulás érdekében fel kell tárni sebeiket, és csak ezt követően tudnak megbocsátani egymásnak, és bocsánatot kérni saját, vagy népük által elkövetett bűnökért.
Szimbolikus, de a harmadik magyarországi kiengesztelődési szemináriumra a 2009. február 23-i tatárszentgyörgyi gyilkosság tizedik évfordulóján került sor. A cigány-nem cigány kapcsolatok kényes egyensúlyát alapjaiban megrázó esemény azóta is rányomja a bélyegét az őszinte párbeszédre, a mátraházi napok alatt pedig olyan sérelmek is felszínre kerültek, melyek rég feldolgozottnak tűntek.
„Jézus mindent elrendezett a kereszten. Az embereknek a keresztnél kellett megtalálniuk egymást, és mivel nem volt semmilyen jól bevált nyugati program a zsebemben, csak ezt kellett szem előtt tartanom” – emlékezett vissza Rhiannon Lloyd a kezdetekre, és éppen ez a szemlélet tetszett meg Dani Eszternek, aki a keresztény szervezetek százait összegfogó Mikeás Hálózat egyik 2012-es, svájci konferenciáján találkozott a kiengesztelődési szolgálattal. „Úgy gondoltam, ha a cigánymissziónkat komolyan akarjuk venni, akkor olyan mélységbe is le kell mennünk, ahol ezeket a sérelmeket a felszínre hozzuk, és kimondjuk, hogy így tudjunk egymással kiengesztelődve, megbékélve tovább lépni” – mondta a Zsinati Missziói Iroda vezetője. „Mivel a programnak lelki-spirituális mélysége is van, többet ad, mint egy interkulturális, vagy egy csupán pszichológiai eszközöket használó tréning.”
De nem csak ez jelenti azt a bizonyos többletet: „Sokszor beszélünk arról, hogy az emberek mit csináljanak a bűneikkel, arról viszont keveset, hogy hová tegyék a fájdalmukat – ezért megtanulnak vele élni. Jézus ugyanis nem csak a bűneinket, hanem a bűneink következményeit is felvitte a keresztre” – fogalmazta meg a megbékélés lényegét George de Vuyst amerikai misszionárius, aki jelenleg az Ukrajna keleti felében zajló fegyveres konfliktus árnyékában indította el a kiengesztelődési szolgálatot.
„Először meg kell érteni a fájdalom mibenlétét, és a különbségtételt a bűn és a fájdalom között. Ez utóbbi ugyanis emberemlékezet óta negatívumnak számított a keresztény tanításokban, hiszen egy hívőnek boldognak kell lennie, nem?” – folytatta Joseph Nyamutera. „El kellett fogadni, hogy teljesen normális, ha fájdalmaink vannak és dühösek vagyunk, hiszen ezeket a későbbiekben kezelni lehet” – tette hozzá a lelkész.
Az első hazai szeminárium helyszínéül Balatonszárszót választotta az Országos Református Cigánymisszió, ahol egyenlő számban voltak jelen cigány és nem cigány résztvevők. Rhiannon Lloyd a kezdetektől aktívan részt vett a magyarországi szolgálatban, a folytatást azonban nem lehetett hozzá kötni, ezért egyértelmű volt a cél: hazai trénereket kell képezni. Dani Eszter, Nyeső Ágnes korábbi cigánymissziós referens és Sztojka Szabina, a Missziói Iroda egykori munkatársa 2018 februárjában és márciusában Ruandában jártak, ahol elvégezték a „Kiengesztelődés Nemzetközi Iskoláját”, majd rögtön utána terepen is alkalmazhatták a megszerzett tudásukat.
Nyáron hozzájuk csatlakozott Moldovában – a kiengesztelődés eurázsiai régiója által szervezett képzésen – Prikryl Edina, a Csillagpont református ifjúsági találkozó koordinátora, Balogh Róbert jánoshalmi lelkipásztor és Miklós Zoltán Hunor, a KRE-HTK ötödéves teológusa is. A Gustav Adolf Werk támogatásának köszönhetően így minden adott volt ahhoz, hogy hazai képzőkkel folytatódjon a program Magyarországon, október végén pedig meg is valósult az első ilyen szeminárium a debreceni Dorcas Campingben. „Olyan biztonság, olyan elfogadó légkör és atyai szeretet vett körül, amely a teljes nyíltságra ösztönzött, így szívbéli bocsánatot tudtam kérni a bűneimért, és Jézus keresztáldozata árán bocsánatot is nyertem a többi résztvevő által” – emlékezett vissza egy résztvevő.
A harmadik alkalom azért bizonyult különlegesnek, mert először vezették azt közösen a kiengesztelődést nemzetközi szinten beindító, és tavaly képzett magyarországi trénerek. A cigány, magyar, walesi, ruandai és amerikai résztvevők mellett az észak-macedón Kočani lelkésze, Venco Nakov és a görög Georgia Adamidou is eljött Mátraházára – jelenlétüknek országaik tavaly lezárult határvitája adott különös jelentőséget.
Szavakkal nehéz visszaadni, hogy milyen érzéseket képes előhozni az emberből egy kiengesztelődési szeminárium, egy azonban biztos: soha nem leszünk ugyanolyanok, ha képesek leszünk fájdalmainkat és bűneinket felszögezni Krisztus keresztjére. „Megrázó volt szembenézni az ítélkezésünkkel és fájdalmainkkal, utána azonban következett a csodálatos feloldozás. Amikor Jézus legyőzte a halált, fájdalmai megélése közben én jártam a gondolataiban és azt mondta: ’Bocsáss meg nekik!’” – mondta valaki, immár hazatérése után. „A kiengesztelődés legfőbb célja hazánkban az lesz, hogy cigány és nem cigány, magyar és nem magyar végre őszintén, felelősséget vállalva, Isten segítségével megbékéljen mind saját magával, mind egymással” – tette hozzá Sztojka Szabina.
A tréningen részt vettek felvidéki és kárpátaljai reformátusok is, így a jövőben akár az is megvalósulhat, hogy ők szerveznek helyben kiengesztelődési szemináriumokat szlovák, ukrán, valamint magyarajkú romák és nem romák részvételével – mint ahogyan az a Kékes lábánál kiderült, bőven lenne rá igény. Az Országos Református Cigánymisszió célja az, hogy ne csak minél többen ismerjék fel a megbékélés fontosságát, de bátran kapcsolódjanak is be a jövőben a közös munkába. „Ha megkapargatjuk a felszínt, a legtöbb településen találunk sérelmeket és fájdalmakat, melyekkel dolgozni lehet. Úgy gondolom, nálunk az lesz a legnagyobb kihívás, hogy megváltoztassuk az emberek gondolkodását, és ne higgyék azt, hogy azzal a kis előítélettel, amely bennük van, boldogan tudnak élni” – tekintett a jövőbe Dani Eszter.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” – olvasható a kiengesztelődés egyik központi igéje 1Péter 2,9-ben. Dolgozzunk azon a mindennapokban, hogy az előítéleteinken és a sérelmeinken felülemelkedve ez a szent nemzet folyamatosan érezhető legyen kapcsolatainkban, hivatásunkban és szolgálatunkban egyaránt. Nekünk „csak” ennyit kell tennünk. A munka érdemi részét már elvégezték a kereszten.
Szöveg és fotó: Dezső Attila
A cikk eredeti változata megjelent a Parókia Portálon, 2019. március 4-én.
