„Legyetek büszkék arra, akik vagytok!”

Mint ha most lett volna, amikor 2014 áprilisában összegyűltek Magyarország cigánymissziós gyülekezetei és közösségei, hogy egy nap erejéig közösen dicsőítsék az Urat, mélyüljenek el imádságban és igehallgatásban, hogy ki-ki a saját településére-városába visszatérve megújult erővel vethesse bele magát a szolgálatba. Azóta minden évben az április 8-i Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódóan került sor a találkozóra, és nem volt ez másként 2018-ban sem, amikor a bodrogközi gyülekezetek tagjaiból álló zenekar dalaira népesült be a modern északpesti templom.

„Ez az esemény olyan, akár egy ünnepnap: lehet, hogy egy évben csak egyszer van együtt a család, de a tagok legalább akkor minőségi időt tudnak egymással tölteni” – fogalmazott köszöntésében Nyeső Ágnes országos cigánymissziós referens, aki a találkozó egyik házigazdája, Prikryl Edina szerint láthatatlan szuperhősként végzi feladatait. Mindeközben az esemény másik műsorvezetője, Rácz Miklós Mityu büszkén viselte hátán a mikrofon előtt is az idei imanap ajándékát, a cigánymissziós hátizsákot, amely méretének köszönhetően remek társ lehet a jövőbeli rendezvényeken.

Ági áhítatában Mózes első könyvének 12. részéből olvasta Isten igéjét: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” – szólt az üzenet felénk. „Isten áldásai olyanok, akár egy római kút: az egyes szintek folyamatosan telnek meg, és túlcsordulnak” – folytatta, majd vendéglátóink nevében Szakolczai József köszöntötte a résztvevőket egy szomorú, de mégis mókás végkicsengésű történettel.

„Egyszer egy kelet-szlovákiai magyar nyelvű cigány faluban jártam, ahol ellopták a fényképezőgépemet. Viszont utána elhívtak egy tradicionális cigány lakodalomba, és az ott szerzett élmények miatt mondhatom, hogy megérte az árát!” – emlékezett vissza a gyülekezet gondnoka, örök érvényű bátorítással élve a cigányság felé: „Legyetek büszkék arra, akik vagytok!”

A Református Misszió Központ lelkész-igazgatója, Magyarné Balogh Erzsébet igei gondolatait Pál Galataiakhoz írt levelének harmadik fejezete alapozta meg: Ábrahám hitt Istennek, és az ő szavára hallgatott, így nekünk is annyi a dolgunk, hogy Krisztusban bízunk, ennek köszönhetően pedig rajta kívül nem kell másnak számot adnunk az életünkről.

A bogdrogközi cigánymissziós gyülekezetek tagjaiból álló zenekar mellett a költészet is képviselte a művészetet ezen a találkozón: a Véméndi Általános Iskola két tanulója egy-egy szavalattal örvendeztetett meg minket – Ignácz Vivien Choli Daróczi József Óda, Orsós Ádám pedig Patai Irén Cigány című versét hozta el nekünk. Ez utóbbit már jól ismerhetik a Cigánymisszió Facebook-oldalának követői, ugyanis három hét alatt 22 ezren tekintették meg nálunk – köszönet érte felkészítőjüknek, Falusi Krisztinának és a videókat készítő Baracs Dénesnek!

Káli-Horváth Kálmán a Budapesti Református Cigány Szakkollégium vezetője örömmel látta a találkozón részt vevő rengeteg fiatalt, és arra bátorította őket, hogy mindig merjék megtenni a következő lépést: előbb végezzék el az általános iskolát, utána higgyenek magukban, és menjenek középfokú intézménybe, melynek elvégzése után karnyújtásnyira kerülhetnek az egyetemi tanulmányoktól, így például attól, hogy a fővárosba kerülve a RefoRom tagjai legyenek.

A találkozón a Cigánymisszió utóbbi hónapokban vérfrissítésen átesett munkatársi csapata is bemutatkozott, a fő attrakciót azonban természetesen nem mi jelentettük: a zenekar szebbnél szebb énekekkel dicsőítette Teremtőnket, bizonyítva, hogy a református roma közösségek a lendületesebb és elmélyülősebb dalokkal is egyformán tudnak hozzá szólni.

„Nagyon jó Isten igéje mellett lenni, és hallani ezeket az énekeket – itt otthon érezzük magunkat!” – fogalmazott egy rohodi hölgy, egy nyolc éves forma kislány pedig egyszerűen odáig volt a zenekar szolgálatáért. Számomra külön meglepetés volt, hogy egy olaszliszkai lányka, csörgőjével a kezében kívülről tudta az összes dalt – éneklését és játékát sokan irigykedve figyelhettük, magamat is beleértve.

A cigánymissziós találkozó persze nem lehet teljes istentisztelet nélkül: a Zsinati Missziói Iroda vezetője, Dani Eszter szolgálatában Péter első levelének második részéből tanított minket, egy kulcsigére fókuszálva: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9). Az üzenet újfent megerősítette bennünk, hogy szülessünk bár gazdag vagy szegény helyre, szerető vagy rideg családba, békébe vagy háborúba, egyen-egyenként mindannyian Isten gyermekei vagyunk.

Eszter egy tanmesével, a rút kiskacsa történetével is szimbolizálta mindezt: az állatkát eleinte csúfolták, mert más volt, mint a többiek, felnőve azonban rájött, hogy hattyúként sokkal szebb, mint azok a társai, akik korábban kinézték maguk közül. „Ilyen történhet velünk is az újjászületésünkkel” – mondta a lelkész. „Jézust kigúnyolták és megvetették, ismeri az érzést. Ő hordta szégyenünket, kudarcainkat, bűneinket.”

Persze ahogyan azt hallhattuk, a való élet sokkal megrendítőbb példákkal is szolgál egy mesénél: Eszter, Ági, és a Cigánymisszió korábbi munkatársa, Sztojka Szabina nemrég az afrikai Ruandában járt, a „Kiengesztelődés a népek között” című konferencián, abban az országban, melynek népességét 24 éve csaknem egymillió halálos áldozatot követelő népirtás tizedelte meg. Az eseményen Jézus szeretete a kézzelfoghatónál is nyilvánvalóbbá vált, amikor a férfi, akinek a családjából kilenc embert is megölt egy másik törzsbeli társa, nyakába borulva bocsátott meg egykori ellenségének.

„Úgy menjünk el ebből a templomból, hogy bármilyen is az a szürkeség, amely az életünket terheli, akár fájdalom, sebek, igazságtalanság – van belőle bőven –, adjuk oda Jézusnak. Menjünk oda ehhez a szegletkőhöz, hogy újjászülessünk” – mondta Eszter. Az istentiszteleti közösséget a találkozó egyik csúcspontja, az imádságok követték, a Presbiteriánus Világmisszió és az Amerikai Presbiteriánus Egyház női képviselői által összeállított anyagok alapján.

Isten felé szóló hálánkat és kéréseinket a rohodi Balogh Klaudia, a bodaszőlői Lakatos Krisztián, a pápai Banu Brigitta, a kiskunhalasi Mészáros Zsuzsa és Kocsis Melinda, a karcsai Bandor Árpád, a kárpátaljai Papp Dávid és az esztári Gyirgyó Dénes tolmácsolta – melyet negyedórás imaközösség követett 8-10 fős csoportokban, lágy zongoraszóval a háttérben.

A cigánymissziós alkalmak természetes velejárói a dicsőítés és az imádság mellett a bizonyságtételek is: az idei találkozón egyházunk Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Központjának egyik munkatársa, korábbi páciense, Burai Csaba mesélte el az otthonban szerzett tapasztalatait, a 18 éves Strigens Emillel az oldalán. „Úgy voltam vele, hogy lemegyek kicsit pihenni, eszek, alszok, aztán folytatom az életet” – mondta, majd átadta a szót társának. Emil életéből négy évet vettek el a kábítószerek, aki a rehabon tért meg, most pedig az a célja, hogy szakácsnak tanuljon, és Budapesten találjon állást.

A nap harmadik bizonyságtevőjét, Gáspár Barbarát már jól ismerhetik a Cigánymisszió életét követők, ő ugyanis a RefoRom hallgatója, ettől az évtől kezdve munkatársunk, noha korábban számtalan alkalommal segítette már a Missziói Iroda által szervezett eseményeket. „Olyan jó megtapasztalni veletek együtt, hogy itt van Isten, és hogy a Szentlélek olyan találkozásokat hoz össze, hogy eszközök és csatornák vagyunk az Úr és az emberek között” – mondta, mintegy visszhangozva a mi érzéseinket.

Barbara elmesélte, hogyan ismerkedett meg néhány hónappal ezelőtt egy vak lánnyal, és csodálta azért, hogy kiszolgáltatottsága ellenére milyen boldogan éli az életét. „Azt mondja az írás, hogy ’A tested lámpása a szem’. Úgy gondolom, hogy Isten olyan különlegesnek teremtett minket, hogy mindenkiben vannak olyan egyedi ajándékok, melyekkel tudunk Istennek szolgálni” – folytatta, majd gyakorlatiasabb példával szemléltette gondolatait: egy Kinder tojást láthattunk, melynek a külső rétege barna színű, a belseje pedig fehér, a benne lévő ajándékkal pedig egy teljes egészet alkot – akárcsak mi.

Egyik projektkoordinátorunk, Eperjesi Tamás már korábban említette meglepetését, melyet afféle bizonyságtételként is felfoghattunk a találkozó végéhez közeledve: a képzeletbeli színpadon Balogh Tibor képzőművésznek ezúttal remek énekhangját ismerhettük meg, Carlaw Judit missziós munkatárssal karöltve, dalaikat pedig Rézműves Benjámin politológushallgató kísérte zongorán.

Ekkorra már éreztük, hogy lassan véget ér a találkozó, hiszen az „alkalmi trió” dicsőítését Balogh Róbert, a kiskunhalasi és jánoshalmai cigánymisszió vezetőjének kibocsátó áhítata követte, Pál Rómaiakhoz írt levelének nyolcadik része alapján. Robi arról a sok hívő számára ismerős érzésről beszélt, amikor megtérésünk után egy darabig visz minket a lendület, de utána ráeszmélünk, hogy az élethelyzetünk nem sokban változott.

„Ilyenkor feltesszük magunknak a kérdést: megéri ez? A cigánymisszióban szolgáló lelkészek számára különösképpen aktuális lehet néha: megéri ez?” – mondta a lelkész, rávilágítva, hogy az őskeresztények idejében sem dicsőséges módon terjedt a kereszténység. „Pálnak sem terítették lábai elé a vörös szőnyeget, ehelyett mit kapott? Börtönt, verést, és finoman szólva sem mondták neki, hogy ’de jó, hogy itt vagy’.”

Röpke néhány óra alatt annyi impulzus éri az embert ilyenkor, hogy csak győzze feldolgozni – a cigánymisszió nem egynapos feladat, hanem sokszor évek áldozatos munkája szükséges hozzá a gyülekezeti tagok, lelkészek, kollégáik és önkéntesek részéről. Ám a szíveket felemelő dalokat, imákat és bizonyságtételeket hallva bizton állíthatom: megéri csinálni.

Dezső Attila
Fotó: Vargosz