Rácz Miklós, vagy ahogyan mindenki ismeri, Mityu, ugyan Budapesten él és dolgozik, de amikor teheti, hazalátogat a kárpátaljai Szernyére, hogy a helyi roma ifjúságot segítse – legtöbbször ifiket tart, de lelkigondozásban is részt vesz, idén pedig már a harmadik Honismereti kirándulást szervezte meg a fiatalok számára. Interjúnkban Mityu inspirációiról és álmairól beszélt.
Aki régóta követi a Cigánymisszió történéseit, jól ismerheti Mityut: élettörténete már a 2015-ös, Országodba befogadtál című kötetben is megjelent, azóta pedig szinte minden alkalommal részt vett a tavaszi imanapokon és az őszi konferenciákon. Így volt ez nemrég a Protestáns Cigánymissziós Találkozón, ahol bizonyságtételével melengette a szíveket, vagy az áprilisi, káposztásmegyeri összejövetelen, ahol konferálási feladatokat látott el.
Mityu hónapok óta a fővárosban dolgozik, de ez sem akadályozta meg abban, hogy töretlen lelkesedéssel szervezzen többnapos kirándulást a szernyei cigány fiataloknak a a Vereckei-hágóhoz és a Sipot-vízeséshez. Ám ez csak a kezdet: álma, hogy az ifjúság minél több tagját vezesse Jézushoz.
Honnan jött a kirándulás ötlete?
Az otthoni lelkészem, Béres László vezetésével, korábban a magyar fiatalokkal már jártunk a Sipot-vízesésnél (Kárpátalja egyik legszebb természeti látványossága, az Ökörmezői járásban, Munkácstól 82 kilométerre északkeletre – a szerk.), ’Honismereti kirádulás’ címén, és amikor hazamentem, arra gondoltam, hogy csak cigány fiataloknak is lehetne ilyet csinálni. Gyerekkoromban ugyanis nem volt lehetőségem elmenni ilyen helyekre, még a munkácsi- és ungvári várba sem jutottam el otthonról – de ez ma sincs másként Szernyén.
Több emberrel is beszéltem arról, hogyan lehetne ezt tető alá hozni – ekkor kerültem Budapestre önkénteskedni az ÖDE-vel, és Závodi Emese lelkésznő, valamint Pándy-Szekeres Dávid lelkész-tanár segítségével sikerült is megteremteni az alapokat hozzá. Első körben önkénteseket toboroztunk: először külön programot szerveztünk nekik otthon, majd közösen, nagyjából harminc szernyei gyerekkel mentünk el Munkácsra, 2016 áprilisában. A fiatalok ámultak-bámultak, hogy ők ilyen szép helyen még nem jártak, szelfi ide, szelfi oda, nagyon lenyűgözte őket a város.
Annak idején ifjúsági alkalmakat vezettem otthon, de amikor Budapestre kerültem, nem tudtam tovább rendszeresen csinálni. Mostanában havonta járok haza, kis időre, de gyorsan megtudok mindent a fiatalok életéről – elég csak kimennem az utcára, még mindig szívesen osztják meg velem a legféltettebb titkaikat is.
A kirándulás szervezését viszont vitted tovább, igaz?
Igen, tavaly az ungvári várban jártunk, megnéztük a falumúzeumot, sétáltunk az Ung partján, sőt, még egy koncertbe is bekapcsolódtunk. A színpadon élő, ukrán zenét játszottak, a fiataljaink pedig elkezdtek rá cigánytáncot járni – a közönség egy idő után nem is a zenekart figyelte, hanem minket!
Egyébként szemmel látható, hogy ezekre a kirándulásoka nagyobb igény lenne, csak egyelőre nincsen rá kapacitásunk – a mostanin már kisebb gyerekek is részt vettek. Sok szülő egyébként nehezményezte is, hogy az ő gyerekét miért nem visszük – én viszont elmondtam, hogy azért, mert az ötödik osztályos gyerekek közül ötöt tudtunk vinni, azokat, akik rendszeresen járnak iskolába. Ez a többieknek motivációt jelent, és sikerült is megérteniük.
Azt, hogy milyen fontos is számukra egy-egy ilyen kimozdulás, jól mutatja, hogy a fiatalok ünneplőbe öltözve jöttek el – idén a Vereckei-hágóhoz és a Sipot-vízeséshez mentünk, és amikor odaértünk, már nem is figyeltek arra, amit mondtunk, annyira elámította őket a látvány. Megéri csinálni, mert örülnek neki!
|
Cigány istentisztelet a teremtés csodáival Röviden így is lehetne jellemezni azt a kirándulást, melyen az Országos Református Cigánymisszió két munkatársa, Gáspár Barbara és Nyeső Ágnes, valamint régi önkéntese, Prikryl Edina is részt vett - élménybeszámolójuk hamarosan olvasható lesz a cigánymisszio.reformatus.hu-n!
|
Miért tartod elhívásodnak az ifjúsági szolgálatot?
A kárpátaljai cigánymisszióban óvodákban és iskolákban is foglalkoznak a gyerekekkel, tanodákon keresztül, aztán ott vannak a gyülekezetek, ahol leginkább a felnőttek vannak előtérben – és csak egy-két helyen szerveznek ifjúsági alkalmakat. Ezt anno úgy vázoltam fel, mint egy hidat, melynek a két oldala nem ér össze. Az egyik oldalról indulnak a gyerekek, a szakadékon azonban nem tudnak átlépni – majd csodálkozunk azon, hogy egyre kevesebb a fiatal az elöregedő közösségeinkben.
Ezért gondoltam azt, hogy be kell pótolnunk a hiányzó láncszemeket a híd közepén, így pedig gyerekek, fiatalok és idősek együtt mehetnek tovább Isten országa felé. Azt szeretnénk, hogy minél többen megismerjék az Úr Jézust, ezért első lépésként 2015-ben megszerveztük az első cigánymissziós evangelizációs ifjúsági napot Kárpátalján, Csonkapapiban, tizenegy gyülekezetből érkező százötven fiatal részvételével – úgy, hogy mindenki magának fizette az utazást.
Miért pont azon a településen?
A gyerekeknek minden évben rendeznek hittantábort a faluban, így kézenfekvő volt, hogy itt legyen, és a helyi cigánymisszió vezetője, Tomes Attila sokat segített a szervezésben.
Hogyan sikerült az első ifjúsági nap?
A fiatalok előadásokat hallgattak és élménypedagógiai játékokban vettek részt. Óriási élmény volt látni, hogy mennyien állnak közel az Úrhoz, az esemény pedig megerősített abban, hogy tényleg szükség van támogatásra ehhez. Ha nincs mellettük valaki, aki segít nekik és vezeti őket, az élet pillanatok alatt más utakra viszi őket.
Kihangsúlyoztunk a gyülekezetek vezetőinek, hogy bátran foglalkozzanak az ifjúsággal, hiszen ha hiányzik a híd közepe, akkor nem lehet átkelni a folyón. Nagyon érdekes látni, hogy hová jutnak azok a fiatalok, akikkel foglalkoztam, és hová azok, akik nem. Például aki korábban büszkén járt, verekedett és laza erkölcsön alapuló életet élt, lelkiismeretesebb lett, és próbál odafigyelni arra, hogy Istennek tetszően csináljon mindent. Ha látjuk, hogy milyenek, és nem csinálunk semmit, akkor a legnagyobb felelősség minket terhel.
Azóta beindult az élet a kárpátaljai teleüléseken?
Néhányról tudok: Nagydobronyban, Kisdobronyban, Tiszaágteleken, Técsőn, Péterfalván, Mezőváriban, Nagyberegen vannak ifjúsági alkalmak.
És Szernyén?
Amikor otthon vagyok kicsit több ideig, akkor jövünk össze a fiatalokkal. Ilyenkor Bibliát olvasunk, megnézünk egy filmet, aztán megbeszéljük, leírják a bennük felmerülő érzéseket, hasznosan töltjük el az időt.
Ott vagy a Zsinati Ifjúsági Iroda és az Exodus Közép-Kelet Európa Egyesület tavasszal indult Ifjúsági Vezetőképzőjének résztvevői között is – miért jelentkeztél?
Azért, hogy az eddigi szolgálatomat szakmai alapokra helyezzem – ráadásul a képzésen megbizonyosodhattam arról, hogy amit eddig csináltam, azzal jó irányba haladtunk. Nagyon tetszettek az ott hallottak, az említett példák, a csoportbeszélgetések, előadások, imák mind óriási erőt jelentenek a folytatáshoz: itt történt meg először, hogy úgy imádkoztam valakivel, hogy nem terveztem meg, mit mondok majd el, és mit nem.
Milyen álmaid vannak?
Szeretnék hazamenni, és otthon dolgozni. Azt tervezem, hogy ifjúsági közösségi házat hozunk létre Szernyén, ahol a fiatalok hallhatják az evangéliumot, ahol jól érezhetik magukat, ahol olyan emberekkel beszélgethetnek, akik segíteni tudnak rajtuk. Jó lenne mentorprogramot, nyelvi képzést megvalósítani, és olyan lehetőségeket teremteni nekik, melyek hívogatóbbak számukra annál, hogy este az utcán ellopják a házak virágait.
Egy lelkigondozói szoba is jó lenne, hiszen eddig én adtam tanácsot nekik, annak ellenére, hogy nem vagyok szakértő a témákban. Hosszú folyamat, de remélem sikerülni fog. Ha messzebbre tekintünk, jó lenne nagyobb szerepet vállalni a kárpátaljai cigánymisszió működésében – bízom benne, egyszer ez is megvalósul!
Dezső Attila
Fotók: Vargosz, Rácz Miklós magánarchívum