Közel három éve lett kötelező tantárgy a romológia a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, ahol a tanító-, lelkész-, és egyházzene szakos hallgatók egyaránt elmélyedhetnek a cigányság történetében és kultúrájában, egyúttal szakspecifikus készségeket is elsajátíthatnak. Az időszak tapasztalatairól a kurzus felelőse, a Romológia Tanszék vezetője, Szabóné Dr. Kármán Judit mesélt.
Szabóné Dr. Kármán Judit a református cigánymissziós imanapon
Milyen rendszerben építették fel a képzést?
Két évtizede tanítok romológiát az ország felsőoktatási intézményeiben, többnyire szabadon válaszható tantárgyként, viszont sehol nem fordult elő olyan, hogy egy egyetem minden hallgatója, kötelezően, másfél éven keresztül szerezhessen ismereteket a cigányságról. Épp ezért itt az egyetemen egymásra épülve állítottam össze a tananyagot; első félévben mindenki a történetüket, másodikban a hagyományaikat, kultúrájukat tanulja, a harmadik félév pedig szakspecifikus képzés. A leendő pedagógusok megismerik, elsajátítják az integratív, inkluzív pedagógia elméletét, módszertanát, a lelkész hallgatók a cigánymisszió módszertanát, a kántor szakosok pedig a zenei szolgálat sajátosságait a cigány gyülekezetben.
Miért éppen három féléves a kurzus?
A Missziói Iroda néhány évvel ezelőtti, 700 gyülekezetben végzett kutatása rávilágított, hogy a lelkészek több mint fele nem elsősorban anyagi-erkölcsi támogatást várna a cigánymisszióhoz, hanem szakmai ismereteket, sőt, többen voltak azok, akik felkészült munkatársakat fogadnának szívesen Egy nem oly régi, 2016. évi országos reprezentatív kutatás azt állapította meg, hogy a lakosság háromnegyede a cigányokkal szemben előítéletes, a diákok 70%-a előítéletes gondolkodású, s közülük 10% erősen radikális. Ezért fontos, hogy a tanító és lelkész szakosok egyaránt széles körű képzést kapjanak – ehhez pedig legalább másfél évre van szükség.
Miben különböznek egymástól a harmadik félévben tanultak az egyes szakokon?
A tanító szakosok megtanulják, hogyan kell inkluzív pedagógiai módszerrel oktatni roma és nem roma, hátrányos helyzetű gyerekeket. Legtöbbjük ugyanis „válogatott” gyermekek között, válogatott iskolákban hospitál tanulmányai alatt, viszont nem készül fel arra, hogy hogyan tanítsa azokat, akik otthonról mást hoznak, mint a többség, akiknek aluliskolázottak a szülei, esetleg szegregátumokban élnek, ahol a szülők nem ismerik fel a gyermekeik iskoláztatásának fontosságát, vagy nincs lehetőségük – a súlyos megélhetési gondok, napi túlélési feladataik, terheik miatt – hogy távlatokban gondolkodjanak, nem ismernek használható eszközöket a változtatásra, s gyakran sem a szülők, sem a gyerekek nem hiszik el, nem álmodnak arról, hogy kitörhetnek a nyomorból, nekik is lehet gazdagabb, szebb, jobb életük.
DRHE-Hallgatók Hodászon
A gyermekek ilyen környezetben másképp szocializálódnak, mint szerencsésebb körülmények között élő családokból jövő társaik. Erre fel kell készíteni hallgatóinkat, s eszközöket adni a kezükbe, hogy sikeresen oktathassák, nevelhessék a többszörösen hátrányos helyzetű gyermekeket, tudjanak jó kapcsolatot kialakítani a cigány szülőkkel, közösségekkel.
A leendő lelkészek esetében?
Nekik azt kell megtanulniuk, hogy hogyan kell a cigány emberek között szolgálni, ugyanis sokan nem képzelik el ezt – legyen szó cigány gyülekezetről, vagy olyan közösségről, ahová cigányok is járnak. „Miért ilyen a viselkedésük, miért így reagálnak?” – ott van például a temetés, melyet városi lelkészként sem lehet kikerülni. Aztán „Hogyan reagáljak bizonyos helyzetekben? Hogyan lehet felkészülni?” – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket próbálunk együtt megválaszolni. Fontos téma továbbá, hogy hogyan viselkedjen a lelkész a cigányokkal, az adott település cigány/roma közösségével? Hogyan vonja be a gyülekezet életébe a helyi cigányságot?
És az egyházzene szakosoknál?
A kántor szakos hallgatók betekintést nyernek a cigány gyülekezeti szolgálatba, a sajátos cigány dicsőítő formákba, az autentikus cigány zenébe, s felkészítésükhöz hozzátartozik, hogy cigány/roma gyülekezetekben kántorizáljanak.
Milyen egyéb gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a hallgatók a romológia tárgy keretein belül?
Az oktatás alapvető része az elméleti alapozás; rengeteg ismeretet kapnak a hallgatók romológiából, ugyanakkor rendkívül fontos a gyakorlati képzés is; rendszeresen járunk terepre, intézményekbe, cigánytelepekre a hallgatókkal, közelről láthatják az ott élők életét, meghallgatják gondjaikat, a köztük szolgálók tapasztalatait. Megismerik a szegregált iskolák életét, helyzetét, a Biztos Kezdet Gyerekházak, a Tanodák, a civil és egyházi kezdeményezések, intézmények nyújtotta lehetőségeket, a kitörés útjait. Területen, kis falvakban, nagyvárosokban élő cigányok között szolgáló lelkészeket hívok meg az órákra, tőlük a hallgatók mindenre kiterjedő ismereteket szereznek a cigánymisszió örömeiről, nehézségeiről.
Milyen helyszíneken voltak, vannak tereplátogatások?
Többek között Hodászon, Esztáron, Toldon, Konyáron, Hencidán, Edelényben, Szendrőládon – mindenütt szeretettel látnak minket. A hallgatók eleinte ódzkodnak, de aztán mindig kellemesen csalódnak – a káposztásmegyeri, országos cigánymissziós találkozók pedig különleges helyet foglalnak el a tapasztalataik között.
A tanszék indulásakor az volt az elsődleges célkitűzés, hogy senki se hagyja el romológiai ismeretek nélkül az egyetemet – az elmúlt közel három év során ennek mennyire sikerült eleget tenni?
A hallgatók először nagyon furcsán fogadták, meghökkentő volt számukra a romológia oktatás. Úgy voltak vele, hogy „Már megint egy újabb, kötelező tantárgy, ráadásul három féléven keresztül”. Az egyetemről az utóbbi három évben senki nem került ki úgy, hogy ne tanult volna romológiát. Kezdetben bizalmatlannak és tartózkodónak tűntek a diákok, viszont kézzelfogható változásokat sikerült elérnünk.
DRHE-hallgatók a református cigánymisszió imanapon
Ezt hogyan tudta feltérképezni?
Nagyon fontosnak tartom a bemenet és a kimenet mérését – az első másfél év 2016 szeptemberétől 2017 decemberéig tartott –, ennek az időszaknak az adatait dolgoztam fel 2018 nyarán. A kurzus elején, anonim módon, mindenki kitöltött egy úgynevezett kurzusmotivációs kérdőívet, ahol leírhatták, kinek milyen tapasztalata van a cigányságról, hogy fontosnak tartják-e a tárgyat, mit várnak tőle.
Milyen vélemények születtek?
A lelkészhallgatók 71%-a úgy vélekedett, hogy hasznát veszi majd a kurzusnak. Az egyikük azt írta: „Visszatérő félelmem, hogy nem tudok szót érteni az egyre nagyobb cigány közösséggel.” Voltak azonban olyanok, akik azt írták, hogy a romák „nem tudnak, és nem is akarnak alkalmazkodni” vagy „a kurzus nem fogja megváltoztatni a véleményemet.” Volt, aki azért tartotta fontosnak a képzést, mert „az ország fokozatosan elcigányosodik”, más szerint „segíthet az evangéliumot továbbadni cigány testvéreinknek”, de volt, aki azt írta: „Talán a jövőbeli reformátusság a cigányságban rejlik.” „Keresztyénként nem szabad elítélni őket.”
A nem hitéleti képzésben résztvevők még kevésbé fogadták pozitívan a romológiai tantárgyak bevezetését; a Tanító szakosok csupán 53%-a tartotta fontosnak, 37%-uk határozottan elutasította, nagyon kemény válaszokat fogalmaztak meg: „Nem kell külön bánásmód nekik.” „Semmit! Túl sokat kapnak. Nem gondolom, hogy a véleményem változna róluk.” „Nem kellene időt fordítani rájuk!” „Így is ők vannak fölényben.” Néhányan tartózkodtak, „majd meglátom” és ehhez hasonló véleményeket fogalmaztak meg, valaki szerint „ennyi erővel lehetett volna idősekről vagy fogyatékosokról tanulni”.
Az órákon is ilyen őszinték?
Sőt, bátorítom is őket erre – kíváncsi vagyok a véleményükre, ha nem értenek egyet valamivel. A romológia kurzus nem csak ismeretátadásról szól, a tantárgy rendkívül szenzitív, merőben más, mint a többi megtanulandó tantárgy, témájánál fogva mindenkiből előhoz véleményt, érzést, viszonyulást. A három féléves képzés első óráján (s majd az utolsón is) egyébként a hallgatók kitöltik anonim módon a Bogardus-skálát, ami alapján egyértelmű, hogy a hallgatóság hogyan viszonyul a cigányokhoz.
A másfél év leteltével milyen gondolatokat fogalmaztak meg a hallgatók?
A kurzus végén úgynevezett kurzusminősítő kérdőívet töltenek ki a diákjaink – hasonló módon, mint az elején. Itt arra vagyok kíváncsi, hogyan és miben változtak a hallgatók, a három félév után fontosnak ítélik-e a kurzusokat, mit kaptak, mit visznek magukkal, s természetesen mérem az előítéletességük alakulását a Bogardus-skála kitöltésével. Azt tapasztalom, hogy hatalmas a változás. A tanító szakosoknál 2016 szeptemberében, azaz kezdetkor 64%-os volt az erős előítéletesség – 32%-uk a lakókörnyezetükön kívül, további 32%-uk az országhatárokon kívül szerették volna látni a cigányokat. 2017 decemberére ez az arány 3%-ra csökkent, s míg az előző méréskor házasságot senki, barátságot is csak 13 % képzelt el cigány emberrel, a végén ez 6%-ra és 23%-ra emelkedett.
A lelkész hallgatóknál is igen nagymértékű javulást, változást mértem, a kurzusokat mindenki fontosnak ítélte a három félév után. A visszajelzéseikben a következő mondatók olvashatók: „Szerettem, hasznosnak találtam. Ha nem lett volna kötelező, valószínűleg nem foglalkoznánk vele.” „Igazán hasznos kurzusnak bizonyult, pedig előtte szkeptikusan álltam hozzá. Sok tudást, hasznos információkat kaptam. Köszönöm!” „A romológia tárgy elsősorban szembesített bennünket a saját előítéleteinkkel és fenntartásainkkal. Ezeket megcáfolta és közelebb hozta hozzánk az oly távoli és kivetett népcsoportot.” „Szerettem a kurzusra járni, évről-évre közelebb éreztem magamhoz a cigánymissziót. Most már fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartom azt, hogyha kikerülök lelkésznek, akkor ne hagyjam figyelmen kívül a cigányokat, foglalkozzak velük.” „Nagyon hasznos volt, bár őszintén szólva eleinte nem örültem, hogy erről kell tanulnunk.”
Ilyen arányú változást soha, sehol nem tapasztaltam.
Roma származású hallgatói hogyan fogadták a tárgyat?
Többször nagy volt a rácsodálkozás, amikor a kultúrát, hagyományokat tanítottam, hogy „ez tényleg így van nálunk”, a történelmet pedig nagyon szerették hallgatni, hiszen ezzel ők sem voltak tisztában.
A hallgatók a közös imádságban is részt vesznek a református cigánymissziós imanapon
Volt olyan hallgató, akinek egy-egy esemény, tereplátogatás változtatta meg a véleményét a cigányságról?
Arról nem tudok, hogy egy alkalom gyökeres változást idézett volna elő valakinél, de ahogyan említettem, az áprilisi találkozó mindig nagy élmény számukra, ott általában intenzív élményeket szereznek. Volt olyan hallgatóm, aki igen ellenezte a kurzus bevezetését, ennek őszintén hangot is adott első óránkon, most pedig férjével együtt szolgál cigányok között. Egy tanító szakos hallgatónk pedig egy cigánytelep látogatása óta önkéntesként visszajár a helyi tanodába segíteni, nyáron pedig a táborok munkájában vesz részt. Egyre többen választanak nálunk romológiai témájú szakdolgozatot, van, aki e témában TDK-zik, s már van egy PhD hallgatónk is cigánymisszió témában.
Tapasztalata szerint mennyire vesznek részt aktívan az eseményeken?
Feladat, hogy ne csak „végignézzék” az egészet, hanem amennyire lehet, bevonódjanak. Tudom, hogy ez nagyon fontos, hiszen maguktól nem biztos, hogy elmennének egy ilyen alkalomra. Mindig arra bátorítom őket, beszélgessenek lelkészekkel, cigány fiatalokkal, szolgálattevőkkel, tanítókkal. Úgy látom, ez csak addig jelent gondot nekik, amíg az első lépést megteszik, utána már természetessé válik a kapcsolatteremtés.
Sokan a mai napig emlegetik a tavaly áprilisban rendezett Cigánymissziós találkozót; a hallgatókat szállító, Debrecenből indult buszunk útközben megállt egy parkolóban, ahol diákjaink összefutottak a bodrogközi dicsőítő csapattal, akik szintén az eseményre tartottak. Miután összeismerkedtek, a szolgálók elmondták a fiataloknak, hogy a dobosuk betegség miatt nem tartott velük, mire kiderült, hogy a teológusaink között éppen van egy dobos. Így alakult, hogy azon az imanapon egy debreceni lelkészhallgatóval egészült ki a cigány dicsőítő csapat!
Az imanap résztvevői az egyik hallgatóval kiegészült dicsőítő csapat dalait hallgatják
Az eseményen aztán a zene, az egymás felé fordulás, az imádság, a bizonyságtételek mind-mind az Úr csodálatos tetteit dicsőítik, melyek együtt óriási hatással vannak a hallgatókra. Lelkész szakos diákjainknak igen nagy élmény, amikor egy tekintélyes elöljáró, püspök szolgálatát, tanítását hallják egy-egy ilyen találkozón.
A tereplátogatásoknak milyen hasznát látja?
Nagyon fontosnak tartom az elméleti ráhangolódást, hiszen nem lehet azzal kezdeni a képzést, hogy rögtön kimegyünk a cigánytelepre, hisz ekkor még nagy az idegenkedés, ismeretlen még minden. Az első félév után azonban egyre több helyre megyünk, a hallgatók feladatokat kapnak, reflektálniuk kell a látottakra, hallottakra, feldolgozunk minden élményt, meghallgatunk minden véleményt, észrevételt – csak így lehet elérni azt a változást, amit a másfél év végén látunk. Egy alkalommal egy cigány gyülekezetbe indultunk – s tudták a hallgatók, hogy terített asztalokkal, nagy szeretettel várnak minket – a buszban pedig azt mondta valaki nekem: „Jó, jó, tanárnő megtanította nekünk a patyivot (a lovári cigány nyelvben megtisztelést, elfogadást jelent – a szerk.), de azért…”
Húzták a szájukat?
Persze! Mondhatok én bármit, amíg nem szereznek saját pozitív tapasztalatokat, úgyis lesznek fenntartásaik. Amikor viszont látták, hogyan fogadják őket, csodálkoztak: mintha ünnepre készültek volna. Óriási kondérban rotyogott a lecsó, mellé bodagot kínáltak nekik – sokan repetáztak belőle, aztán jött az éneklés, igazán felemelő volt. Ezek a találkozások – amikor kedves, tiszta, ápolt, okos, szeretetteljes cigány/roma emberekkel, közösségekkel kerülnek kapcsolatba – képesek felülírni a hallgatók korábbi rossz tapasztalatait, sztereotípiáikat. Csak így van értelme a romológia tanításának; amit elméletben tanulnak, azt gyakorlatban is meg kell tapasztalniuk. Minden évben újra és újra elmegyünk a hallgatókkal e közösségbe; a felsőbb évesek átadják az élményeiket a következőknek, így ők már várják is ezeket a kirándulásokat.
A "Hegedűvel és puskával - A Nagy Háború elfeledett cigány katonái" című vándorkiállítás megnyitója a DRHE-n
Tervez-e újabb elemeket bevinni az órákba?
Egy évtizedek alatt kiérlelődött tananyagról van szó, így annak összetételén nem kívánok változtatni, viszont szeretnék új és új lelkészeket, cigánymisszióban szolgálókat meghívni a szakspecifikus órákra, hogy a leendő lelkészek még több ismerethez jussanak. Folyamatosan bővítem a terepgyakorlatokat is, újabb helyszínekre, intézményekbe megyünk, s szeretnék egyszer egy dél-dunántúli tanulmányutat is szervezni, ahol a hallgatók beás közösségekbe is eljuthatnának, és sok-sok ismerettel gazdagodnának. Már második éve indítok szabadon választható tantárgyként a cigány nyelvbe bevezető kurzust, erre is egyre többen jelentkeznek, van, aki már nyelvvizsga előtt áll. Az elmúlt években két cigány kiállítást szerveztünk az egyetemen, jelenlegi terveink között pedig egy roma témájú egyetemi interaktív színházi előadás szerepel.
Összességében hogyan látja a romológia képzés hasznát?
Úgy hiszem, hogy a kurzus létjogosultságát jól bizonyítják a kapott visszajelzések. Legnagyobb haszna az lehet, hogy olyan szakemberek kerülnek ki egyetemünk falai közül, akik értik, ismerik a hazai cigányságot, érzékenyek a köztünk élő, szegény sorsú, hátrányos helyzetű emberekre, ítélkezés helyett megértőek, elfogadóak, akarnak és tudnak együttműködni a cigányokkal, s minden olyan emberrel, aki a társadalom peremén él, rendelkeznek olyan szellemi, lelki többlettel, intelligenciával, szakmai tudással, ami elegendő ahhoz, hogy segíteni tudjanak nekik, elvezessék őket Istenhez, elvezessék őket egy jobb, boldogabb életbe. A képzés hasznát jelentheti az is, ha mindezen ismeretek, elsajátított készségek, látásmód birtokában leendő lelkészeink, pedagógusaink sikeresen élik majd meg hivatásukat, kudarcok helyett munkájuk gyümölcseként élő hitű cigány embereket, családokat, életteli, növekedő, befogadó gyülekezeteket, tanulásban jeleskedő cigány fiatalokat látnak majd a szószékről, a katedráról.
Szöveg: Dezső Attila
Fotók: Vargosz, DRHE
Szabóné Dr. Kármán Judit vonatkozó kutatása a STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok 2019/1. számában olvasható.