„Soha nem akartunk elitképzést, de a ránk bízottak minőségi oktatását és nevelését igen” - szögezi le Sándor Zsombor, a Gróf Teleki József Református Iskola igazgatója. Az intézményben az alakulás óta szívesen látnak minden diákot, aki református nevelést szeretne. Az integrált oktatás nyomában jártunk Dunavecsén.
„A templom mellett ősidőktől fogva ott állott az iskola, mint az egyház veteményes és virágos kertje. A fiúkat rektorok, vagyis papi pályára készülő ifjak, a lányokat szintén végzett teológusok külön oktatták, akik egyúttal a lelkészi szolgálatban is segédkeztek. A fiútanítók, rektorok névsora megvan 1690. évtől fogva…” – írta Lukácsy Imre, a dunavecsei gyülekezet lelkésze 1924-ben. A nagy múltú református iskola államosításakor a presbitérium jegyzőkönyvbe vette, hogy a gyülekezet első adandó alkalommal visszaveszi az iskolát, ez pedig bő negyven év elteltével meg is valósult.
Egy idő után a szülők látták, hogy itt a gyermekek minden segítséget megkapnak, és bátrabban hozták az iskolába a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket is. Az évek során ez formálta az iskola arculatát, sok olyan gyerek jött, aki már hat-nyolc iskolát is “megjárt”, de itt megmaradtak és be tudtak illeszkedni. Olyan tanulók is érkeztek, akiket már elszakítottak volna családjuktól, de az iskola megtartotta őket. Sok problémásnak kikiáltott diák itt nagyon is jó képességűnek bizonyul, tanulmányi versenyeken szerepel jó eredménnyel. Hogy ennek mi a “titka”, arról Sándor Zsombor igazgatót kérdeztük.
„Az egyénhez kell megtalálni a kulcsot.”
- mondja. Az igazgató hat éve áll az iskola élén. Előtte diakónusként szolgált a gyülekezetben és idős embereket látogatott. Ablonczy Gábor lelkész hívta az iskolába, aki azzal bátorította: „Ez is diakónia!” Igaza lett. „Először csak beugrottam, aztán megszerettem és maradtam” – meséli az igazgató. Diakónusi előélete minden bizonnyal hatással van az iskola profiljára is. Az igazgató és az oktatók hozzáállását nem az határozza meg, hogy a diák milyen településről, milyen családból jött, vagy akár a korábbi iskoláiban milyen eredményt ért el, hanem az a meggyőződés, hogy mindenkinek vannak talentumai, csak meg kell találni és hasznosítani azokat.
Ehhez pedig türelem kell és odafigyelés. Az iskola gondot fordít arra, hogy a gyerekek energiáit mederbe terelje: a szünetben csocsózási asztaliteniszezési és más sportolási lehetőség van, az iskolában íjászkör működik, az alsó tagozatban pedig néptáncoktatás is folyik. Így sokkal kevesebb a fegyelmezési probléma, hiszen a diákok nincsenek egész napos egyhelyben ülésre kényszerítve. „Ha a gyerek nem tud olvasni, számolni, arra az iskola megtanítja. Mi abban hiszünk, hogy ha egy diák nem tud viselkedni, arra is meg tudjuk tanítani.” - Osztja meg pedagógiai hitvallását az igazgató. Mindemellett persze az iskolai tananyagot is át kell adni.
Ehhez pedig nagy segítséget nyújtanak az olyan alternatív oktatási technikák, mint például a Meixner-módszer, amelynek segítségével például nem csak a speciális nevelési igényű tanulóknak megy jobban az olvasás. Meixner Ildikó fejlesztési módszerének ugyanis épp az a lényege, hogy az olvasási készség hiányainak pótlása és az olvasástanulás nem különül el a beszédfejlesztéstől, ezáltal segíti a gyermeket a betűk és a hangok összekapcsolásában.
Nagyon fontos szempont az iskolában, hogy a pedagógusokat folyamatosan továbbképzésekre küldik, ahol ezeket a módszereket elsajátíthatják. A sikerélmény pedig jó hatással van a diákok viselkedésére is. „Mi hisszük, hogy
a viselkedés is tanítható.
A gyerekek nem javíthatatlanok, de segítséget kell adni nekik a változásért.” – mondja az igazgató. Tanórákon kívül is sokat foglalkoznak a gyerekekkel, velük együtt játszanak szünetekben. „Az iskolában olyan időket és tereket kell teremteni, amikor közvetlenül együtt lehet lenni a gyerekekkel. Lekötni őket leginkább játékkal lehet. Mi erre biztosítunk nekik lehetőséget.”
Nemcsak az igazgató, de a pedagógusok is készek erre. „Szívesen töltök el velük időt a tanórán kívül is, sokszor a szüleikkel is beszélgetek. Az iskola céljainak az elérésében a szülők is partnerek, együttműködőek a pedagógusokkal, hiszen azok a szülők, akik szeretnék, hogy tanuljanak a gyermekeik, megértik, hogy mi is ebben akarunk segíteni. Mi egyformán tekintünk minden gyermekre, a célunk az, hogy megszerettessük velük a tanulást. Amit pedig megtanulnak, megtanítjuk nekik, hogyan alkalmazzák a hétköznapokban.” – mondja Turcsányi Csilla tanítónő.
A folyosón találkozunk Viktorral, aki épp felzárkóztató órára készül. Viktornak nem megy elég jól az írás, ezért tanítás után még gyakorol, hogy jobban menjen neki. Miközben szorgosan gyakorolja a betűket, megkérdezzük, hogy mi lesz, ha nagy lesz. „Mérnök leszek, hidakat fogok építeni” – mondja büszkén. Arra a kérdésre, hogy szeret-e iskolába járni, azt feleli: „Igen, szeretek, mert itt tanulok meg írni és olvasni.”
Egyik tanteremben Noémi a kémia tankönyvet bújja, lelkesen készül a következő órára. „Szeretem a kémiát, mert így sok dolgot megtanulok a világról, például azt, hogy a golyóstollban milyen anyag van, vagy, hogy miért rozsdásodik a vas” – mondja. Noémi kitűnő bizonyítványát csak szerényen mutogatja. Azt mondja: jó tanuló, de vannak tőle okosabbak is. Az általános iskolára építve 1995-től
gazda- és gazdaasszonyképző
szakiskola is indult. A dunavecsei gyülekezet nagy birtokkal rendelkezett, a mezőgazdasági profilt pedig a helyi munkanélküliség is indokolta. “Megfelelő ismeretek birtokában egy fél fizetésnyit az is ki tud gazdálkodni, aki munka nélkül, vagy épp gyesen van.” Az első évfolyam 28 fővel indult, azóta viszont van, amikor el sem indul az osztály, annyira hullámzó a jelentkezők száma. Falusi vendéglátás szakunk is indult, ott az állattartás és növénytermesztés mellett a főzés és a felszolgálás is a képzés része.
A szakiskolával egyszerre elindult egy bentlakási lehetőséget biztosító internátus is, ahova a környező településekből tanulni érkezőket várták. Különös módon az élet úgy hozta, hogy idővel nem csak ők költöztek a bentlakásba, hanem az általános iskolás tanulók is, akiket a családsegítők beajánlottak.
Az iskolában minden nap áhítattal kezdődik, és egy héten két hittanórát tartanak a tanulóknak. „Nemcsak hittanóránk van, a mi célunk megmutatni a gyerekeknek, amit a Krisztusi út kínál. Isten nélkül ez az iskola már megszűnt volna” – mondja Ablonczy Gábor lelkész. Elárulja, az iskolára mintegy életfeladatként, létére istenbizonyítékként tekint. Azt szeretné, ha a gyerekek tiszta, rendezett iskolába járhatnának, tiszteletet és becsületet tanulnának, illetve mindazt, ami a létfenntartáshoz szükséges. „Azokban az iskolákban, amelyekben válogatott gyerekek vannak, ott sem jobb például az egyházhoz való kapcsolódás. És itt is vannak versenyeredmények, jó bizonyítványok, sikerrel továbbtanuló diákok. Ebben a tekintetben nincs különbség. És az soha nem volt kérdés, hogy fölvállaljuk ezt a feladatot. A gyerek az gyerek. Bárkivel, aki hozzánk jön, az a dolgunk, hogy megtegyük érte, amit tudunk.
A keresztyén ember nem lehet teljesítményelvű”
– mondja. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jelen a teljesítmény az iskolában, akár a számok mentén is. Az iskola átlaga ugyanolyan jó, mint az önkormányzati iskoláké. A továbbtanulási arány húsz százalék, ami egyáltalán nem a „problémás” jelleget mutatja.
Mindehhez nem csak jó oktatók és használható módszerek, de belső motiváció is kell. Ezt pedig a tanárok, diákok és szülők egyaránt az iskola gazdag hitéletéből merítik.
„A heti két hittanóra mellett minden reggel áhítattal kezdjük a napot, és minden nagyobb ünnep - nem csak az egyházi, ünnepek, de például az anyák napja vagy az iskolánk névadójának emlékére megünnepelt Teleki-nap is. De áhítattal kezdődnek a szülői értekezletek is. Nálunk ez magától értetődő.” - mondja az igazgató. „Ezeket az alkalmakat nem kötelező nyűgként élik meg, sőt: volt olyan tanárunk is, aki azt mondta egy ilyen áhítat után: ezt az ő gyerekének is hallani kell. Egy másik református iskolából érkezett, problémás diákunk pedig egyszer azt mondta: itt más az élet, mint ott. Ott is van minden nap áhítat, de itt hit van. Az ilyen mondatokért érdemes itt lenni és végezni ezt a szolgálatot.”
Balogh Krisztina-Molnár Illés