„Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21,3-4)
„Istenem, amikor megteremtetted a világot, minden nap végén azt mondtad, hogy amit alkottál, az jó. Te jónak, szépnek teremtetted a világot. Nem szeretnéd, hogy szenvedjünk. A szenvedés, a bűn, a fájdalom mégis a világunk és az életünk része. Pedig te jónak tervezted ezt a helyet. És tudom azt is, hogy amikor mi szenvedünk, te velünk együtt szenvedsz, Te velünk együtt sírsz. Fájdalmaink megélése során még közelebb kerülünk hozzád. A mi fájdalmunk neked is fáj. Nincs annál nagyobb vigasz, mint hogy a te válladon sírhatjuk ki magunkat. A világ teremtőjeként mondod nekünk, hogy „nekem is fáj a fájdalmad”. A te válaszod minderre, hogy egy napon letörölsz minden könnyet a szemünkről, és nem lesz többé sírás és jajkiáltás. Mindegy milyen fájdalommal állunk itt előtted, a keresztedhez tesszük. És tudom, hogy te most gyógyítani akarsz minket. Itt álunk szent színed előtt, mert gyógyulni akarunk. Nemcsak odaát. Már most itt, a földi életben. Azt mondod ’akarom, gyógyulj meg. Ne hordozd tovább a sebeidet, a hazugságaidat, a hamis énképedet’. Uram, gyógyulni akarok. Gyógyíts minket. Legyen így. Ámen.”
Gyirgyó Dénes, Esztár
Fotó: Vargosz