Az Országos Református Cigánymisszió 2014 óta szervez imanapot a Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódóan (az esemény idén április 6-án, szombaton volt), kevesen tudják azonban, hogy előbb a pálhalmai, majd baracskai büntetés-végrehajtási intézetekben tartott alkalmakból sarjadt ki a több száz református romát megmozgató találkozó ötlete. A rácsok közül azóta is, minden évben hallani Isten dicsőítését – idén visszatértünk Baracskára, hogy megtapasztaljuk a fogvatartottak szívhez szóló imáit az európai cigányságért, egymásért, testi-lelki szabadulásért.
Soha nem jártam még börtönben. Innen-onnan összeollózott információkból sejtettem csak, hogy mi fogad majd a szögesdrót kerítések és a szigorúan őrzött falak mögött. Ellentétes érzések fogtak el, amikor kolléganőmmel meghívást kaptunk Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet roma imanapjára, Baracskára: mit fogok látni? Mit olvashatok ki az elítéltek arcából? Hogyan jelenik meg Isten szeretete egy olyan helyen, ahol valaki embertársait testileg-lelkileg megkárosító bűncselekmény miatt elzárva él a külvilágtól? Az objektumhoz közeledve azonban szokatlan nyugalom kezdett átjárni.
Talán a létesítmény elhelyezkedése is plusz adalék volt ehhez: nem a semmi közepén magasodnak az áthatolhatatlan falak, hanem szimbiózisban él a terület többi részével: családi házakkal, és meghaladott, ám a környék élétében meghatározó mezőgazdasági épületekkel. Az intézet helyét egy szépen faragott tábla jelzi az út szélén. Amikor pedig meghallottam az első, Istenhez szóló kiáltást az énekhangon, gitáron, szintetizátoron és kannán keresztül, éreztem: a Szentlélek itt van közöttünk.
Az európai cigányságért először az Egyesült Államok Presbiteriánus Egyházának Nőszövetsége hívta imádságra az embereket – az általuk írt imádságokat Békefy Lajos nyugalmazott börtönlelkész fordította le magyarra, és vetette fel P. Tóthné Szakács Zitának, a Zsinati Misszói Iroda korábbi vezetőjének (ma a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke), hogy milyen sokat jelentene a roma és nem roma fogvatartottaknak egyaránt, ha együtt mondhatnák el őket.
Az első imanapra 2011 áprilisában került sor a Dunaújváros melletti Pálhalma börtönében, nyolcvannál is több elítélt részvételével. „Felbuzdultunk azon, hogy az elítélt cigányasszonyok rongyosra olvasták ezeket az imádságokat, ezért a következő évben is megszerveztük az eseményt” – emlékezett vissza a lelkésznő. „Megkértem Szénási Jonathan Sándort, aki a kilencvenes évek óta a baracskai intézmény lelkésze, hogy mehetünk-e hozzájuk, ő pedig rábólintott, azóta pedig minden évben megtartják az imanapot” – tette hozzá.
Amikor Dani Eszter a Missziói Iroda vezetője lett, felvetette, hogy a református cigányság számára óriási jelentőséggel bírna egy országos, közös imanapon való részvétel, az ötletet pedig hamar tettek követték, így a 2014 áprilisában több mint százan gyűltek össze a Káposztásmegyeri Református Templomban, az első cigánymissziós imanapon. Tudván, hogy ezek az alkalmak mennyi áldást és megtérést hoztak és hoznak a résztvevők életébe, mérhetetlen hála töltött el – Isten újabb bizonyítékát adta annak, hogyan képes munkálkodni a fogvatartottak között, és az ő hitüket felhasználni áldásként mások életében.
A baracskai intézetben jelenleg csaknem hétszáz elítélt tölti hosszabb-rövidebb – fegyház, börtön vagy fogház fokozatú – szabadságvesztését, az idő legnagyobb részében a szomszédos Annamajor Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. alkalmazásában dolgozva. Mindannyian tudjuk, hogy a munka nemesít, és életbevágó szereppel bír a büntetést követő újrakezdésben, de az istentiszteleti alkalmak, bibliaórák, lelkigondozások szabadon élők számára felfoghatatlan kapaszkodót jelentenek a falak között. Az egyházak kulcsfontosságú szerepét méltatta Dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok, az intézet parancsnoka és Szilassy Roland bv. őrnagy is, hiszen minden hívő fogvatartott saját felekezete szerint gyakorolhatja hitét – sőt, lehetőséget biztosítanak számukra böjti, vagy kóser étkezésre is.
Az imatalálkozókon évről évre zsúfolásig megtelik a börtön egyik nagyterme, és ez most sem volt másként. Több mint százan figyelték érdeklődve, amint négy tehetséges fogvatartott hangszerekkel, egy tucatnyi társuk pedig az énekeket kísérve kapcsolódott be a programba, amely egyébként a nap gerincét is jelentette az igei gondolatok mellett.
A cigánymissziót képviselő referensünk, Tóth Anita és Szénási Jonathan Sándor mellett református részről Jákób János dandártábornok, protestáns tábori püspök és P. Tóthné Szakács Zita köszöntötte a résztvevőket, de Schönberger András, a bv. országos főrabbija, Bakay Péter evangélikus cigánymissziós referens, valamint a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió részéről Szabó József kuratóriumi elnök is bibliai szakaszokon keresztül szólt a hallgatósághoz.
Az intézet udvarát csodálatos tavaszi napsütés töltötte be egész nap, és ahogyan végigsétáltunk a körletek között, minden csendesnek tűnt. Egy pillanatra sem felejtettem el, hol vagyok, és elképzeltem, hogy a hétköznapokban milyen pusztítóan sivár itt minden, melyet sokan kibírhatatlanul hosszú évekig kénytelenek elviselni. Mégsem láttam egyetlen elítélt arcán sem szomorúságot és kétségbeesést.
Sőt, úgy szóltak kedvelt énekeink, mintha az ország bármely gyülekezetében lettünk volna, olyan lelkesedéssel és energiával, amelyre igencsak szüksége lenne közösségeinknek. A cigány dicsőítésekre ez régóta jellemző, de sokkal mélyebb értelmet nyer raboktól hallani a Bari Károly-féle Cigány himnusz „Megáldottál, megváltottál, Országodba befogadtál” utolsó sorát, vagy a mélységből kiáltást nagyszerűen megjelenítő „Vajon lesz-e bocsánat bűneimre? Szeret-e ily bűnöst, mint én vagyok?” dalrészletet.
Ők megértették a Jézus kereszthalála jelentett örömüzenetet. Ahogyan annak idején a fogvatartottak szolgálatából nőtte ki magát a református cigánymissziós imanap, most a mi feladatunk, hogy imában hordozzuk azokat, akik szabadulásért könyörögnek Istenhez, és azokat is, akik még a krisztusi utat nem ismerve próbálnak boldogulást találni, a bűn miatt sötétségbe burkolózó életükben.
„Imádkozunk azokért a cigányokért, akik börtönök rabjai, és a családjaikért. Szabadítsd meg őket, hadd találjanak meg Téged, mert ahol a Te lelked, ott a szabadság” – mondjuk el minden áprilisban a PCUSA említett összeállítása alapján. Kérjük a kegyelem Urát, hogy ők is rátaláljanak az igazsággal kikövezett keskeny útra, amely az életre visz (Mt 7,14), és hogy a megváltó szabadulás után új értelmet nyerjen az életük!
Dezső Attila
Fotók: Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási intézet