Ötödik alkalommal rendezte meg éves konferenciáját az Országos Református Cigánymisszió: ezúttal az értékesség témáját körbejárva, október 26. és 28. között, a berekfürdői Megbékélés Házában. Az eseményen építő és reményt adó lelki alkalmakon, csoportbeszélgetéseken és bizonyságtételeken keresztül kerülhettünk közelebb egymáshoz és Istenhez, felismerve, hogy mindannyian, kivétel nélkül értékesek vagyunk az Ő szemében.
Néha olyan hosszúnak tűnik az a néhány hónap, amely egy-egy cigánymissziós rendezvény között eltelik: ilyenkor alig várjuk a következő találkozást, hiszen sok gyülekezeti tagnak egyedül itt adatik meg, hogy megossza tapasztalatait az ország másik részén élő testvérével, és együtt épüljenek hitben a néhány nap során. Mégis, mint ha most lett volna, amikor búcsút intettünk egymásnak Káposztásmegyeren, a több mint fél éve rendezett imanapon, hogy aztán a Megbékélés Házában, Urunk kegyelméből ismét megölelhessük a másikat.
„Mert gyönyörködik majd benned az Úr”
Dani Eszter missziói irodavezető a konferencia Ézsaiás próféta könyvében (Ézs 62,1-4) megtalálható alapigéjével köszöntötte a mintegy 150, az ország különböző részeiről és a határon túlról érkezett résztvevőt, akik közül néhányan 5-6 órát utaztak azért, hogy időben Berekfürdőre érjenek. Eszter áhítatában kiemelte, hogy a zsidóságnak a babiloni fogság idején rengeteg szenvedést és megaláztatást kellett átélnie, és ebben az időszakban bizony nagyon nehezen ismerték fel Isten munkáját az életükben. Teremtőnknek azonban a legreménytelenebb helyzetben is volt gondja rájuk, ahogyan teszi azt a mi életünkben is.
Pontosan erről szól a vonatkozó igeszakasz is: az igazság felragyogásról, az égő fáklyaként világító szabadságról, az ékességről, az Úrtól kapott új névről – és arról, hogy Isten szüntelenül gyönyörködik bennünk. Amikor Eszter megkérte a résztvevőket, hogy forduljanak a mellettük ülő felé ezekkel a gondolatokkal, csodálatos volt megtapasztalni, hogy a testvérek többsége minél több emberhez oda szeretett volna menni, és elmondani, mennyire értékesek ők, még ha azt a mindennapok kihívásaiban nehéz is felismerni.
Először ezen a konferencián mutatkozott be személyesen is a megjelentek előtt Tóth Anita, a Cigánymisszió országos referense, aki a mostani alkalom szervezésének a kezdetén kapcsolódott bele szolgálatunkba, de nem csak őt ismerhették meg közelebbről a vendégek. Munkatársainkkal néhány hónappal ezelőtt megválasztottuk, és honlapunkon egy-egy interjú keretében bemutattuk az „Év Roma Református Pedagógiai Asszisztensét és Pedagógusát”: előbbi elismerést a kiskunhalasi Mészáros Zsuzsa, utóbbit a Ricsén matematikát és fizikát oktató Dancsó János kapta.
Zsuzsa sajnos egy nappal korábbi műtéte miatt nem lehetett jelen (Istennek hála, minden rendben ment az operáció során), de nagy örömünkre szolgált, hogy bemutathattuk munkáját. János pedig nem csak elfogadta a meghívásunkat, de meg is tisztelt minket jelenlétével, és családja előtt vehette át a díjat tanúsító oklevelet és a Cigánymisszió ajándékát.
A konferencia első estéje ekkor még korántsem ért véget: munkatársaink, Naszádi Kriszta, Velkey Laura és Eperjesi Tamás projektkoordinátorok játékra invitálták a testvéreket, akik bátran és fáradtságot nem kímélve vetették bele magukat a programba. A gyermekek-unokák száma, az utazás időtartama, vagy éppen a cigánymissziós alkalmakon való részvételek alapján történő, mókás sorbaállás után csoportokban válaszoltunk meg olyan kérdéseket, hogy például ki mire a legbüszkébb az életében, vagy mi volt a legemlékezetesebb pillanat az elmúlt évek során.
Persze egy ilyen esemény nem lehet teljes dicsőítő szolgálat nélkül: „Nekem nincs zenekarom!” – mondta mosolyogva az olaszliszkai Gombos Julianna, és kijelentése a hétvége folyamán be is igazolódott. Szinte nem volt olyan blokk, amelyben ugyanazokkal a zenészekkel lett volna körülvéve, és folyamatosan megmelengette a szívünket a tapasztalat, hogy ennyi testvérünknek adott tehetséget az Úr – kinek egy-egy hangszer megszólaltatásában, kinek énekhangban, többeknek pedig mindkettőben. Az örömzenélés pénteken éjszakába nyúlóan folytatódott, cigány és magyar nyelven – ez is egy olyan érték, amely nemcsak a konferenciát jellemezte, de többen bizonyságtételeikben, megszólalásaikban is fontosnak tartották hangsúlyozni a hagyományaik őrzését.
Cigányként azonosulni Jézussal
A szombati nap Sztojka Szabina interaktív, és témájában igencsak székhez szegező áhítatával kezdődött. „Milyen cigányként Jézusra hasonlítani? Lehet hogy ő is cigány volt?” – a Károli Gáspár Református Egyetem negyedéves teológia-lelkész szakos hallgatója ilyen kérdések mentén próbálta megtalálni a választ arra, hogyan lehet cigányként azonosulni Megváltónkkal. Gondolatainak alapját az Egyesült Államokban eltöltött elmúlt éve adta, ahol közelebbről is megismerkedett a fekete teológia tanításaival, tanulmányai során pedig azt kutatta, hogyan tudja azt alkalmazni a cigányság között végzett szolgálatában.
„Ennek az országnak szüksége van arra, hogy meglássa Jézusban a cigány embert. Nagyon fontos, hogyan képzeljük őt el, és azt, hogy mit tett, hiszen Jézus ott van a szenvedéseinkben, fizikai, lelki, érzelmi és pszichológiai értelemben egyaránt. Krisztus arca mindenkiben kirajzolódik, ezért ne megfelelni akarjunk, hanem hagyjuk, hogy Isten Szentlelke formáljon minket” – fogalmazott Szabina. Gondolataiban elhangzott, hogy Jézus minden egyes ember bűnét felvitte a keresztre, ezért merjünk szabadok lenni hitünk megvallására.
A leendő lelkész például nem tartaná elképzelhetetlennek a bodag (vagy más néven: vakaró, bokolyi, pogácsa, punya) megjelenését az úrvacsorai közösségben, amellyel egy cigány ember még teljesebben élheti meg a Krisztussá formálódást. Igemagyarázatát rövid bizonyságtételek tették meghittebbé: Balogh Miklós saját dicsőítő dalát hozta el nekünk, Balogh Tibor képzőművész festményei szakrális jellegéről mesélt, a kárpátaljai Szernyén hatalmas családról gondoskodó Papp Vilma pedig hitre jutásának folyamatát osztotta meg a résztvevőkkel.
Értékek az életutakban, lakóhelyen, lelki életben
Eseményeink állandó elemei a kiscsoportos beszélgetések, melyek ezúttal rendhagyó módon életünk egy adott területén megtalálható értékre, és a témát körbejáró bizonyságtételre épültek. A cigánymisszió referense, Tóth Anita, illetve Budapesti Református Cigány Szakkollégium tagja, Bandor Árpád személyes életútjuk értékeit gyűjtötték össze. Anita fontosnak tartotta megemlíteni: családjának, közösségének időre és sok szeretetre volt szüksége ahhoz, hogy megértse és elfogadja, hogy nőként nem csak feleség és anya szeretne lenni, hanem más szerepeket is meg szeretne élni, úgy, hogy a tradícióhoz mindemellett hű maradjon.
„Sokáig viseltem szoknyát – most már nadrágot hordok, de azért mindig van egy szoknya az autómban, és felveszem, ha hazamegyek” – tette hozzá. Árpi a legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy édesanyja féltő szeretetben nevelte fel, édesapja pedig komoly jellemű és nagyon művelt ember, valamint azt, hogy megtérésében nővére férje játszott kulcsfontosságú szerepet. „Mindannyian hozzájárulhattak ahhoz, hogy leérettségizzem, most pedig lelkésznek tanuljak” – mondta.
A következő blokkban a lakóhelyünk értékeiről volt szó: Szabó Márk négy éve szolgál Vilmányban beosztott lelkészként, felesésével szinte egy nap alatt kellett döntést hozniuk az odaköltözésről. „Egy ideje szinte csak cigány gyerekek között vagyok, és úgy érzem, nem is tudnék máshol dolgozni. Sokat elmond az elfogadásunkról az, amikor olyat hallok egy fiataltól: ’Tiszteletes bácsi, mi cigányok tartsunk össze!’” – mesélte, majd hozzátette, hogy a legnagyobb helyi értéknek magukat az embereket tartja, ezzel pedig aligha lehet vitatkozni. A Bodroghalomban élő, a romániai Aradról, Gábor-cigány családból származó Miklós Éva viseletével kitűnt mindannyiunk közül, s miután három nyelven (cigányul, románul és magyarul) köszöntötte a jelenlévőket, röviden elmondta, milyen hagyományokat őriznek-őriztek otthon.
A harmadik, egyben utolsó szekcióban hárman meséltek az istenkapcsolatukban megtalált értékekről. Ámit Gyula abban a református óvodában dolgozik a kárpátaljai Nagydobronyban, amely három hónappal ezelőtt szinte teljesen leégett, a példátlan egyházon belüli összefogásnak köszönhetően azonban hamarosan ismét gyermekzsivaj töltheti be az intézményt. „Mindenben benne voltam, amiben csak lehetett, már fiatal koromtól kezdve” – emlékezett vissza. „Loptam, ha kellett, verekedtem, ha alkalom adódott rá, ittam, drogoztam. Megtérésem után azt mondták nekem: ’Bolond vagy!’ Én azonban büszkén vállaltam, hogy inkább leszek Isten bolondja, mint e világ okosa.” Gyula egy azon cigány testvérek közül, akiket Dani Eszter „tanított meg emberhalászni” kárpátaljai szolgálata alatt.
Gyirgyó Dénes és felesége, Tímea évek óta lankadatlan szolgái az Úrnak a hajdú-bihari Esztáron, Konyáron és Pocsajban, Isten kegyelméből hat gyereket neveltek fel, jelenleg pedig tizenharmadik unokájukat várják. Dénes egy 2015-ös konferencián tért meg, majd kedvese is Isten útjára lépett, munkájuk fontos mérföldkövei sok-sok társuk életének.
„Ma már, ha az unokáink nálunk vannak, megkérdezik az étkezések előtt: ’Imádkozunk mama?’ Az óvodában ők tanítják az óvónőket imádkozni” – mondta Tímea. Dénes hozzátette: „Amióta megtértem, Isten folyamatosan találkozási pontokat hoz létre. A tavalyi évben, a Tiszántúli Református Egyházkerület vándorbibliája arra buzdított, hogy egy kis roma gyülekezetet hozzunk létre. A helyi lelkész válasza csak annyi volt: ’Dénes, erre várok húsz éve!’”
A három kiscsoportos beszélgetés kivételes mélységeket nyitott meg a résztvevők előtt: volt, ahol szem nem maradt szárazon, az egyik asztalfelelős „másik dimenzióról” számolt be, egy helyen pedig cigányul folyt a társalgás. A délután folyamán Schanda Anikó, a Keresztény Roma Szakkollégiumi hálózat elnöke bemutatta a szervezet egyházunk fenntartásában működő intézményeit, a Bárka Tábort, illetve röviden a cursillo nevű mozgalmat.
Értékeink megtalálása után a jókedvé volt a főszerep: cigánymissziós konferencia nem lehet teljes táncház nélkül, idén a Khamoro Budapest Band szolgáltatta a talpalávalót. Zenélésüket bármely nagykoncertet lehúzó együttes megirigyelhette volna, hiszen nem kevesebb, mint három órán keresztül szórakoztattak minket. „Cigánynak lenni nagyon fárasztó dolog” – mondta boldogan aktív önkéntesünk, Prikryl Edina, a korábban bizonyságot tevő Vilma néni pedig egyetértett vele: „Nagyon szeretek táncolni, csak a végén már nehezen bírtam!” Három órányi mozgás még annak is becsületére válik, aki hivatásból teszi azt.
Elveszett és megtalált bárányok
Az esemény zárónapja az Cigánymisszióhoz kapcsolódó társadalmi szolgálatok és projektek bemutatkozásával kezdődött. Edina nem csak önkéntesként volt jelen, hanem a 2019-es Csillagpont koordinátoraként is: arról mesélt, hogy az elmúlt években mennyi roma fiatalnak jelentett életre szóló élményt a részvétel a Magyarországi Református Egyház ifjúsági fesztiválján, egyúttal arra buzdított minden fiatalt, hogy ne habozzon a jelentkezéssel.
Naszádi Kriszta a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) országprogramját mutatta be, Dani Eszter pedig a Kiengesztelődési szeminárium és az Együtt -egymásért projekt részleteit osztotta meg velünk. Konferenciáink állandó résztvevője Burai Csaba, a ráckeresztúri Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának munkatársa, aki egy drogból nemrég szabadult fiatalt hozott magával.
„A cigire és a piára is azt mondták, rossz, de amikor kipróbáltam, mégis jól éreztem magam” – mondta a 18 éves Ákos. „Így voltam a kábítószerrel is, biofüvet szívtam, majd 15 évesen kicsaptak a suliból kristályozás miatt. Pszichiátriára kerültem, öngyilkosságot kíséreltem meg, a rehabnak köszönhetően azonban újra van értelme az életemnek” – fogalmazott.
Balogh Tibor a találkozó kezdetétől szorgoskodott a nagyterem sarkában, vasárnap délelőtt pedig ki is derült, hogy min: egy elveszett bárányát megtaláló pásztort ábrázoló festményen, melybe mindannyian beleláthatjuk saját életünket és Istenhez fűződő kapcsolatunkat.
A „Mi Kiállításunk” része volt a kiscsoportok alkotásainak bemutatása is: a beszélgetések során ki filctollat, ki krepp-papírt ragadott, hogy egy kreatív plakáton ábrázolja az értékességről eszébe jutó gondolatait, Horváth Attila testvérünk pedig a cigány himnuszt is elénekelte. Nagy örömünkre szolgált, hogy az esemény utolsó óráira a Cigánymisszió korábbi referense, Nyeső Ágnes is csatlakozott hozzánk - nemrég egy interjúban mesélt az az utóbbi néhány év tapasztalatairól.
Isten szava a konferencia zárásaként szólt hozzánk, mintegy útravalóként: Szabó Márk Jézus és a leprás történetét olvasta fel nekünk Lukács evangéliumából. „Hányszor éreztük úgy, hogy mi is tisztátalanok vagyunk? Hányan vagyunk, akiknek ki kellett vonulniuk a családjukból valami miatt?” – mondta. A lelkész azt a mozzanatot emelte ki az igéből, amikor a leprás férfi meglátta Jézust. „Nem csak látta, hanem tudta, hogy ő élete megváltója.” Márk igehirdetését Kotricz Katalin testvérünk bizonyságtétele egészítette ki, aki arról mesélt, hogyan tudta megtalálni Istent a fiatalon történő családalapítás, egy bántalmazó férj és az élet csapdáiból történő kilábalás után.
Alig két napot voltunk együtt, de annyi minden fért bele ebbe az időbe, hogy azt még egy hosszabb lélegzetvételű beszámolóban is nehéz felidézni. Régi barátok találkozása, új ismertségek, talán később kisarjadó igemagvak, példaképek, szolgálatot inspiráló pillanatok, és nem utolsósorban újra, vagy első ízben megtalált értékek. „Legszívesebben haza sem mennék” – ez a vélemény volt leghangosabb a hazafelé készülők között.
Már mi is várjuk a következő együttlétet!
Dezső Attila
Fotó: Vargosz
A konferencián készült képek hamarosan elérhetőek honlapunk Galéria-menüpontjában!