George de Vuyst több mint húsz éve él Ukrajnában, 2015 óta pedig donyecki és luhanszki háborús övezetekben szervez kiengesztelődési szemináriumokat a szembenálló felek között. Ő irányítja a Kiengesztelődés Eurázsiai Iskoláját a térségben, regionális vezetőként pedig meghívást kapott a legutóbbi, magyarországi kiengesztelődési szemináriumra és képzésre is – az amerikai misszionáriussal az alkalmak helyszínén, Mátraházán beszélgettünk.
A könyvesboltok polcai folyamatosan tele vannak olyan misszionáriusok könyveivel, akik a civilizáltnak nevezett világtól elzárt helyekre próbálták elvinni Isten igéjét, több-kevesebb sikerrel. Tapasztalataik nem csak motivációt jelentenek követőik számára, de újabb és újabb területek felfedezésére, „megmentésére” sarkallja őket. Bár Ukrajna nem számított Isten háta mögötti helynek a kilencvenes évek elején, a jelző lelki értelemben hatványozottan érvényes volt az egykori szovjet tagköztársaságra.
Az országnak 1991-es függetlenné válását követően nem csak a szocialista berendezkedés örökségével, de fel nem dolgozott traumák tömkelegével kellett szembenéznie, miközben kényesen próbált egyensúlyozni Oroszország és az Európai Unió között. A keleti szomszéddal 2014-ben mérgesedett el Ukrajna viszonya, amikor a Krím-félsziget orosz fennhatóság alá került, két keleti régióban pedig önálló népköztársaságot kiáltottak ki orosz nemzetiségű kelet-ukrajnai lakosok és oroszszimpatizánsok. Ez utóbbi területeken a mai napig harcok folynak, a megbékélés szerepe pedig az ilyen helyzetekben értékelődik fel leginkább.
George de Vuyst a Szovjetunió történelme iránt érdeklődő fiatalként végzett egyetemi tanulmányokat nemzetközi kapcsolatok és filozófia szakokon a michigani Grand Rapidsben, 1992-ben pedig az első amerikai diákok között volt, akik egy évet eltölthettek a kijevi Tarasz Sevcsenko Állami Egyetemen, Ukrajnában. „Keresztényként nehéz volt megtapasztalni, hogy az ukrajnai egyházak mennyi sérülést szenvedtek a szovjet uralom alatt, és úgy éreztem, az az én küldetésem, hogy ott szolgáljak” – mondta de Vuyst, aki a teológia elvégzése után 1998-ban tért vissza az országba.
„Első utam a kárpátaljai Nagydobronyba vezetett, ahol többek között cigány családok között hirdethettem Isten igéjét Horkai László (akkori nagydobronyi lelkipásztor, később kárpátaljai református püspök – a szerk.) és a helyi tájház alapítója, Kupás Gizi néni mellett” – emlékezett vissza a magyarul egyébként remekül beszélő misszionárius. „Ezt követően Munkácsra költöztünk, ahol bibliaórákat tartottunk, majd Gulácsi Lajos püspök úr Tivadarfalvára hívott, hogy segítsek missziós munkatársak képzésében.”
A lelkész időközben családot alapított, feleségét a Sárospataki Református Teológiai Akadémián ismerte meg, aki akkoriban angoltanárként dolgozott az intézményben. A pár 2013-ban gyerekeivel együtt a CRCNA – Észak-Amerikai Keresztyén Református Egyház – hívására Kijevben telepedett le, ahol gyülekezetvezetők képzésén volt a hangsúly, és itt érte el őket a 2014-es forradalom, majd később az orosz-ukrán konfliktus szele. De Vuyst ezzel egy időben ismerte meg a kiengesztelődési szolgálatot, és rájött, hogy ez az igazi elhívása.
Kiengesztelődés az ukrán-orosz fronton (Fotó: George de Vuyst)
„Isten egyszerűen kinyitotta az ajtót. Miután megismerkedtem Rhiannonnal Lloyddal, meglepődtem, hogy az egyházam beleegyezett a három hétig tartó ruandai útba, távol a ’műveleti területemtől’” – folytatta a lelkész. „Az Úr nagyszerűen használta fel az ott tapasztaltakat az életemben, hiszen széthullott családból származom, és hatalmas gyógyuláson mentem keresztül.”
Ukrajnába visszatérve nem volt kérdés, hogy de Vuyst hol szeretné kezdeni a kiengesztelődési szemináriumok szervezését: a front közvetlen közelében, az orosz határ mellett. „A jelenlegi helyzet sokkal mélyebben gyökerezik annál, mint amit elsőre gondolnánk, és hasonló ahhoz, melyet a világ más részein tapasztaltunk: gyarmatosítás utáni, sőt, népirtás utáni szindróma” – fogalmazott. „A manapság Ukrajna társadalmában tapasztalható nehézségek a holodomorra vezethetőek vissza, amikor Sztálin 1932-33-ban le akarta radírozni az ukránokat a térképről. Ezekkel a sebekkel az elmúlt lassan kilencven év során senki sem foglalkozott.”
A helyi szolgáló csapat a kezdetektől akart minden oldalról résztvevőket bevonni a folyamatba. „Amikor megcsináltuk az első szemináriumot Kelet-Ukrajnában, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk” – mondta de Vuyst. „Már akkor radikális ukrán nacionalisták és oroszpártiak békéltek meg egymással, a résztvevők pedig megdöbbenve tapasztalták ezt és mesélték el otthon, a gyülekezeteikben. Elterjedt a pletyka, hogy ’Ez az amerikai misszionárius elutazott Afrikába, eltanulta a fekete mágiát és elvarázsolta az embereket.’ Én viszont egy cseppet sem tartottam meglepőnek ezt, hiszen valóban megváltozott az életük!”
Ahogy a világ más részein, úgy a szolgálat Ukrajnában sem volt mentes kihívásoktól: „A második szemináriumra kémeket küldtek az egyházból, mert azt hitték, rossz dolgok történnek nálunk. A végén egyikük gyógyult meg leginkább, ma pedig ő az, aki az egész szolgálat nagyköveteként dolgozik. Egyébként semmi különlegeset nem csinálunk: Krisztus keresztjéhez vezetjük az embereket. A különlegeset Isten végzi el, mi csak nézzük, hogy hogyan munkálkodik az emberek életében.”
Szintén nehézség az oroszországi orosz résztvevők meghívása, hiszen 2018. november 30. óta a 18 és 60 év közötti orosz férfiak be sem léphetnek Ukrajna területére. „Ennek érdekében az utóbbi időben a képzésre helyeztük a hangsúlyt, hogy mindenki a saját közösségében tudja elindítani a szolgálatot” – mondta a lelkipásztor, aki tavaly nyáron Moldovában szervezett egy ilyen tréninget, melyet négy magyarországi résztvevő is elvégzett, az Üzbegisztánból, Tádzsikisztánból, Azerbajdzsánból, Örményországból, Grúziából érkező vendégek mellett.
A lelkész februárban két héten keresztül betekintést nyerhetett a magyarországi kiengesztelődési folyamatba, és azt tapasztalta, hogy a szolgálat egyetemes igazságai ugyanúgy érvényesek nálunk is, ahol nem népirtás vagy háború tizedelte meg a lakosságot. „Sokszor beszélünk arról, hogy az emberek mit csináljanak a bűneikkel, arról viszont keveset, hogy hová tegyék a fájdalmukat – ezért megtanulnak vele élni” – mondta.
„Jézus viszont nem csak a bűneinket, hanem a bűneink következményeit is felvitte a keresztre. Nem tudunk egyszerűen csak bocsánatot kérni, vagy csak megbocsátani. Hogyan is bocsáthatsz meg olyasvalakinek, aki megölte a szüleidet, a testvéreidet, a gyerekeidet? Ha viszont valóban átadjuk a fájdalmunkat Jézusnak, akkor ez is meg fog történni” – húzta alá a kiengesztelődés legfontosabb üzenetét George de Vuyst.
Dezső Attila