Mansfeld Péter, Pongrátz Gergely, Dr. Horváth Géza – néhány ismertebb név az 1956-os forradalom hősei közül, akikre mártírhalál vagy évekig tartó üldöztetés várt, keveset tudunk azonban azokról a roma férfiakról és nőkről, akik szintén életüket adták a hazáért. A tragikus októberi és novemberi napok hatvankettedik évfordulóján Szabóné Dr. Kármán Judit romológus vonatkozó tanulmányának rövidített változatát közöljük.
A mezőgazdaság, valamint a hagyományos cigány mesterségek ellehetetlenítése, a kereslet fokozatos csökkenése és erőltetett iparosítás következtében a magyarországi cigányság még a nem roma szegény rétegnél is sokkal nehezebben élt a második világháború utáni években. A nyomorúságos lakhatási körülményeik és higiéniai helyzetük miatt a nagypolitika közegészségügyi problémaként tekintett a városok és falvak szélén, telepeken élő roma népcsoportokra.
A családok nagy többségére az analfabetizmus volt jellemző, zárt közösségekben éltek egymás mellett, így joggal feltételezhető, hogy nem mutatkoztak nyitottnak a közügyek iránt. A tanulmány említ egy László Mária nevű, lókupec családból származó, újságíróvá vált fiatal nőt, aki elsőként állt ki a cigányok jogaiért, és szólt fel az írni-olvasni tudáshoz való hozzáférés fontosságáért. A romák közötti politikai ébredés azonban nem csak ennek volt köszönhető, hiszen a szocialista pártvezetés a forradalom leverése után megállapította, hogy „1956-ban számarányukhoz képest aránylag sokan vettek részt ellenforradalmi eseményekben.”
No de kik is voltak ők, akik Budapesten és vidéken szálltak harcba a hazáért, és legtöbbjük nem, vagy csak egy-két évvel élte túl a harcokat?
Szabó Ilonka (1939-1956)
Az egyszerűen csak „Kócosnak” vagy „Kócoskának” becézett, 17 éves újpesti lányt előbb a békés tüntetők lelkesedése, majd az egyre fokozódó harci szellem ragadta magával. Szintén cigány élettársa, „Bizsu” (Dilinkó Gábor – lásd lentebb) tanította meg fegyverrel bánni, az események egyik legfontosabb helyszínén, a Corvin-közben pedig parancsnokká is vált. Kevés ideig vezethette az alá rendelt hat fiút, hiszen október 28-án halálos fejlövés érte – mint később kiderült, négy hónapos gyermekét hordta a szíve alatt. A Corvin-közben ma dombormű őrzi „a kis Czinka Panna” emlékét.
Szabó Ilonka 1994-ben készült emléktáblája a Corvin közben
Dilinkó Gábor (1929-2014)
Bizsu élettársát kereste, amikor a felkelők közé keveredett - nehezen tette túl magát Ilonka halálán, de november 4-ig, a forradalom leveréséig kitartott társaival. Akkor fején, tüdejében és combján keletkezett sérülések miatt kórházba vitték, ahol az egyik ápoló feljelentette őt. Gábort „hatalommal szembeni fegyveres felkelés, hűtlenség” vádjával 12 évi börtönre ítélték, 1966-ban szabadult. Múltja a rendszerváltásig kísérte, nagyon nehezen talált munkát, művészként azonban egyre ismertebbé vált. 1991-ben megkapta a „Hűséges helytállásért” kitüntetést, majd a vitézi rendet, s ezredesi rangot, 1998-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét – ennek ellenére szegényen élt egy volt szovjet laktanyában kialakított kis lakásában, egészen 2014-ben bekövetkezett haláláig. „Én nem panaszkodok. Ezt egy hazáért el kell viselni. Ha azt mondom, hogy magyar vagyok, akkor ilyenkor is magyarnak kell vallanom magam. Azt azonban sohasem tagadtam meg, hogy cigány vagyok. Ezt nem szabad!” – emlékezett vissza börtönéveire.
Dilinkó Gábor a Fővárosi Bíróság 1957-es felvételén, és 2007-ben, Újpesten
Kóté Sörös József (1927-1959)
A legtöbbek által „Holi”-ként ismert drótos, vándoriparos előbb Monoron csatlakozott a harcokhoz, majd a Vajdahunyad utcai felkelőkhöz állt be, fegyveresként és őrszolgálatot ellátóként. November 4. után sikerült Ausztriába menekülnie, majd hazatért a be nem tartott amnesztia hírére – ekkor elfogták, és „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekedetek” miatt, 1959. február 26-án kivégezték.
Kőté Sörös József emlékére készült plakát a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2016-ban.
Dandos Gyula (1938-1957)
A Torockóról származó, gyermekéveit nevelőotthonokban töltő fiúról hamar kiderült, hogy kiváló szónoki képességekkel rendelkezik, nyíregyházi gimnazistaként a helyi Forradalmi Diáktanács vezére lett. Végzete november 6-án ére utol, amikor a szovjetek Ungvárra hurcolták, és brutálisan összeverték. Gyula Szentgotthárdra került szanatóriumba, ám ő Svájcba szeretett volna menni – ahol gyermekként két évet is eltöltött. Kétszer is szökni próbált, a második kísérletet már nem élte túl. A forradalmárra minden évben megemlékeznek a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai, 2009-ben a Magyar Nemzetőrség „Dandos Gyula bajtársat, az 1956-os szabadságharc 18 éves korában hősi halált halt mártírját” posztumusz nemzetőr hadnaggyá léptette elő. Beregen az unitárius szórvány gyülekezet presbitériuma 1996-ban egyesületet alapított, amely felvette a nevét; a Dandos Gyula Cigányegylet 2010-ben Dandos Gyula-díjat is létrehozott, mellyel a példamutatásban, bátorságban, hazaszeretetben kitűnő személyeket tüntetik ki.
Dandos Gyula emlékére készült plakát a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2016-ban.
A cikksorozat második része ide kattintva olvasható el:
http://ciganymisszio.reformatus.hu/v/egyszerre-magyar-meg-cigany-is-vagyok--1956-cigany-hosei-2-resz/
Az írás Szabóné Dr. Kármán Judit romológus, nevelésszociológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Romológia Tanszék vezetője által jegyzett „Cigányok az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei között” című tanulmánya alapján készült.