Mansfeld Péter, Pongrátz Gergely, Dr. Horváth Géza – néhány ismertebb név az 1956-os forradalom hősei közül, akikre mártírhalál vagy évekig tartó üldöztetés várt, keveset tudunk azonban azokról a roma férfiakról és nőkről, akik szintén életüket adták a hazáért. A tragikus októberi és novemberi napok hatvankettedik évfordulóján Szabóné Dr. Kármán Judit romológus vonatkozó tanulmányának rövidített változatát közöljük.
Az 1956 roma hőseit feldolgozó cikksorozat első része ide kattintva olvasható el.
Csányi Sándor „Cigány” (1929-1959)
Csányi alkalmi munkákból tartotta el magát, 1956 tavaszától november 4-ig előzetes letartóztatásba került köztörvényes bűncselekmény gyanúja miatt. Szabadulása napján egyből csatlakozott a Thököly úti felkelőcsoporthoz, négy nappal később azonban befejezték a kilátástalan küzdelmet. Egy évvel később, október 1-jén fogták el, 28-án pedig kivégezték - emlékét őrzi az utókor; fényképe és neve a Terror Háza Múzeum Andrássy úti Hősök Falán a forradalom mártírjai között szerepel.
Kolompár Mátyás (1924-1957)
A hatgyerekes vándoriparos a kiskunmajsai forradalmi eseményekben játszott tevékeny szerepet: a helyi vásár miatt is hatalmas duzzadt tömeg Neményi József begyűjtési hivatali elnök lemondását követelte, majd a nagydarab Matyit küldték le érte a pincébe. Az elnököt halálra verte a felbőszült nép, Kolompárt pedig november 26-án elfogták. Noha 12 év börtönre ítélték, emberölés vádja miatt 1957-ben kivégezték Kecskeméten.
1956-os cigány hősök a Magyar Posta bélyegsorozatán (2018)
Fehér Nándor (1941-2004)
A „Kiscigány” talán a forradalom legfiatalabb – 15 éves – roma származású résztvevője volt, évtizedekkel később így emlékezett vissza csatlakozására: "Elmentünk a Rudas fürdőbe, onnan jöttünk haza, és akkor már a villamosok álltak. Kiabálták: aki magyar, velünk tart! Hát mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar meg cigány is vagyok." Részt vett az október 23-i tüntetésen, majd a Rádió épületének ostromában. November elsején beállt a Ferenc tériek – Tűzoltó utcaiak közé, ahol őrszolgálatot teljesített, s kitartott még a szovjetek bejövetele, november 4. után is. 1956 decemberében a megtorlás elől Ausztriába szökött, ám hamarosan hazatért, 1957. március 28-án letartóztatták. Fiatalkorúként két és fél év börtönre ítélték, 1959. április 3-án szabadult.
Tankok a budapesti Szabadság téren (Fotó: Christopher Squire, Amerikai Nagykövetség)
Fátyol István (1929-2004)
A Faluszínház (Déryné színház) egykori világosítója a forradalom idején a színház munkástanácsának elnökhelyettese lett, fegyveres csoportot vezetett, egészen 1956. november 7-ig. Annak ellenére, hogy országos elfogatóparancs volt érvényben ellene, továbbra is aktívan kiállt szabadságharc eszméje mellett, és az államhatalomnak csak hónapokkal később sikerült elfognia őt. 1961-ben szabadult a börtönből, a rendszerváltás után pedig ugyanabban a volt szovjet laktanyában élt, ahol társa, Dilinkó Gábor.
A Soroksári cigány hősök
A forradalom fővároson kívüli eseményeinek fontos helyszíne volt Soroksár, ahol a vándorköszörűs családba született Strausz Károly „Cigány Karesz” (1928-1986) rokonaiból, cigány barátaiból, ismerőseiből önálló cigány szakaszt alakított. Parancsnoksága alatt harcoltak: Horváth László, Kránitz László, Mohácsi Gusztáv, Németh Mihály, Németh Sándor, Petrovics István, valamint a Sztojka testvérek; Gyula, Vince, László és Péter. A budapestiek közül ők tartottak ki a legtovább, egészen november 11-ig, 1959-ben azonban mindannyiukat elfogták. Karesz mindössze 1974-ben szabadult, társait többségében 10-14 évre ítélték.
Strausz Károly a Magyar Posta 2018-as bélyegsorozatán
Cziffra György – a forradalom gyújtólángja
1956. október 22-én este a Zeneakadémián Bartók II. zongorajátékát játszotta a később világhírűvé vált, csodagyerekként indult cigány származású zongoravirtuóz, Cziffra György. A művész később így emlékezett vissza az előadásra: „Elérkezett a nagy nap, s az előjelekkel teli koncert nagy sikert aratott. Valójában ez a közönség kicsiben leképezte a népet, mely torkig volt már a rendszer túlkapásaival, melynek dicsőséges hadtestei immár tizenegy éve elfelejtettek hazamenni. Ez a zene, mely látszólag őrült komplexitása ellenére maga a rend, igazi önfeladást követelt meg, s hatására úgy tört ki a taps a közönségből, mint az olvadt láva. Ez a mintegy kétezer, rendszerint fegyelmezett ember most a magyar himnuszt skandálva tódult ki a koncertteremből, s a környező utcákon és sugárutakon letépett mindent, amit a nemzetiszínen kívül mást is talált. A nép felkelt…”
Cziffra György (Fotó: magánarchívum)
A kecskeméti események – megtorlás a cigányvárosban
A budapesti eseményeken fellelkesült kecskeméti lakosság október 26-án békés tüntetést szervezett, az „Oroszok menjetek haza! Szabad, független Magyarországot akarunk!” jelszavak skandálása, az ÁVH székház és a Megyei Pártház falán levő vörös csillagok leverése, a politikai foglyok kiszabadítása azonban sok volt a rendvédelemnek, és a tömegbe lőtt. A katonák ezt követően dúlták fel a kecskeméti cigányvárost, fegyverek és lőszerek után kutatva, majd miután semmit sem találtak, másnap folytatni akarták a keresést. Ekkor azonban – Gyurkó Lajos jelentése szerint – fegyverekkel fogadták őket, az ezredes pedig nem habozott elrendelni a cigányváros repülőgépekről történő gépágyúzását. A légi csapás következtében sok férfi, nő és gyermek vesztette életét. Az életben maradt férfiakat kihajtották a telepről, majd távolabb lelőtték őket. Nevüket nem tudjuk, sorsukat nem őrizte meg az emlékezet. Sokan jeltelen sírban nyugszanak, hozzátartozóikat sem értesítették halálukról.
A kecskeméti cigányváros (Fotó: Fortepan)
1956 cigány hősei egész Magyarország hősei – emlékezzünk rájuk!
Az írás Szabóné Dr. Kármán Judit romológus, nevelésszociológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Romológia Tanszék vezetője által jegyzett „Cigányok az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei között” című tanulmány alapján készült.