Akik az ország gazdaságilag kevésbé virágzó területein, vagy kisebb, sokak szerint jelentéktelen településeken-városokban élnek, általában úgy vélekednek lakókörnyezetükről, hogy „oda rendelte őket a Jóisten”, és helyben szinte „semmi sincs”. Nos, Bács-Kiskun megye déli részén dinamikus romamisszió épül évek óta, a jánoshalmaiaknak pedig másfél nap is elég volt ahhoz, hogy megtalálják saját kincsesládájukat.
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki református lelkészként egy olyan szórvány pasztorálása mellett döntsön, amely hagyományosan más felekezeti közegben található. Ahhoz pedig még nagyobb, hogy az illető úgy kezdje el szolgálatát, hogy tervein kívül szinte muníció nélkül érkezzen meg arra a helyre, ahol nem csak egy virágzó gyülekezet magvait ültetheti el, hanem családja életét is meg kívánja alapozni.
Balogh Róbert három évvel ezelőtt érkezett Jánoshalmára, azzal az eltökélt céllal, hogy felkutassa a falu időseit és fiataljait, formálja hitüket és gyarapítsa velük Isten országát. Az elmúlt években házaknál és a város református roma közösségi házában tartották alkalmaikat, a munka pedig gyorsan gyümölcsözővé vált, melyről a konfirmáltak egyre növekvő száma adott leginkább bizonyítékot – no meg az, hogy az adományként kapott székek hamar kevésnek bizonyultak egy-egy alkalom során.
„Mindent megtennék ezekért a srácokért” – mondja Robi, aki egy alkalmat sem halaszt el arra, hogy lehetőséghez juttassa ifiseit. Legyen szó közös mozizásról, vagy a Bárka Táborról, a fiúk és a lányok önfeledten tartanak vele – ezzel nem csak olyan helyekre juthatnak el, ahol még soha nem jártak, de kapcsolataik is megerősödnek, az ige által kikövezett ösvényen haladva.
A gyülekezet egyik legnagyobb mérföldkövét néhány hónappal ezelőtt érte el, amikor a lelkészházaspár saját parókiát, és ahhoz tartozó közösségi épületet kapott – noha még rengeteg munka vár a helyiekre ahhoz, hogy a ház hivatalosan is beköltözésre kész legyen, az istentiszteleti alkalmakat már néhány hete itt tartják, látogatásunk pedig afféle „kis megnyitóként” funkcionált a nyár alkonyán.
A Magyarországi Református Egyház 2018-ban indította útjára „Együtt-egymásért” elnevezésű projektjét, ahol a Cigánymisszió munkatársai olyan gyülekezeteket keresnek fel, melyek környezetében jelentős létszámú roma közösség található, s melynek tagjaiból a későbbiekben a lelkész munkatársai, a helyi élet motorjai válhatnak. A szakmai munka elindulását hazai, keresztény közösségfejlesztő jó gyakorlatok összegyűjtése előzte meg (a tapasztalatokból készült kiadvány néhány héten belül elérhető), melyet helyi értékfelmérések követtek. Itt leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a települések lakosai mit tartanak fontosnak, értékesnek lakóhelyükön, és miért jó ott élniük.
A kritériumok alapján magától értetődő volt a jánoshalmaiak részvétele, a helyiek azonban eleinte nem igazán tudták megnevezni, hogy milyen teremtett, vagy épített emlékek, szokások, hagyományok találhatóak meg a városban. A Kiss Gábor által vezetett értékgyűjtés során azonban nem kellett fél óra, hogy a gyülekezeti tagok hamar túllépjenek a „Mi található itt? - Bolt, kocsma, szakiskola” kérdés-válasz kombináción.
„A helyi roma és nem roma közösséggel együtt akarjuk megtalálni azokat az értékeket, kincseket, melyek fontosak, vagy fontosak voltak az itt élők számára” – mondta Gábor, a projekt szakmai tanácsadója. „A program során egy faluportyát is szerveztünk, melynek állomásait közösen találtuk ki. Szerintem remekül működött, akárcsak más településeken – mindenki számára izgalmasak voltak például azok az interjúk, melyeket a helyi cigány emberekkel készítettek a résztvevők.”
Fiatalok és idősebbek egyaránt tátott szájjal hallgatták a kereken ötven éve Jánoshalmára költözött Blani néni szavait – nem meglepő, hogy a második nap végére mindannyian egy kicsit a nagymamánknak tekintettük őt. „Először feltesszük a savanyú káposztát, majd rá a húst, felengedjük vízzel, és hagyjuk, amíg megfő…” – mondta, amikor arról kérdeztük, milyen ételeket fogyasztanak a jánoshalmai romák. Természetesen a hamisíthatatlan cigánykáposztáról van szó, ám az, hogy részletesen végigmesélte az elkészítés folyamatát, jól mutatja, milyen magától értetődő számára anyáról lányára szálló örökség.
Amellett, hogy a kisváros vallásosságáról, családjának történéséről is „sztorizott” nekünk, az értékgyűjtés még számára is okozott egy-két meglepetést: bár ötven éve élt itt, nem tudta megmondani, milyen templom áll a város közepén. Mint kiderült, a jánoshalmai zsinagógáról van szó, amely a falu zsidóságának megszűnése óta afféle múzeumként várja a betévedőket – például Robit, aki tinédzser kora óta rajong az ószövetség tanulmányozásáért.
„Az volt a legnagyobb álmom, hogy egyetemen taníthassak” – mondja széles mosollyal, hiszen ma már PhD-tanulmányokat végez a Károli Gáspár Református Egyetemen, ez alkalommal azonban mi bizonyultunk nyitott fülű és szemű hallgatóságnak, amikor az épület falaira festett héber írást fordította le nekünk, és a helyi zsidóság történetéről mesélt.
„Nem is tudnám máshogy csinálni” – válaszol, amikor arról kérdezem, hogyan fér meg egymás mellett a missziói munka és az egyetem, Isten útjainak kifürkészhetetlenségére pedig egy nem egészen fél órával későbbi jelenetsor ad újabb bizonyítékot. Egy, a parókiától néhány házra lakó középkorú pár éppen arra sétált, amikor meghallották a gyermekek zsivaját az udvarról - nemrég tudták csak meg, hogy a református lelkész majdhogynem a szomszédjuk lesz, ezért kíváncsiságból beljebb léptek. Mint kiderült, a pár férfi tagja régóta elveszítette a látását, a hölgy pedig nem tud írni és olvasni, megtérésük óta azonban együtt minden napi problémán át tudnak lépni.
„Nagyon örülök annak, hogy megismerhettem őket” – mesélte a rohodi Balogh Klaudia, aki önkéntesként látogatott Jánoshalmára, és elsőként elegyedett szóba a betérőkkel. „Robi felajánlotta, hogy szerez nekik egy felolvasós Bibliát, és azt mondták, járni fognak a vasárnapi istentiszeletekre. Személy szerint boldog vagyok, hogy beleláthattam a gyülekezetben folyó munkába, kivételes, amit a lelkész véghez visz itt minden nap.”
Teremtőnk csodálatos tervének részei ők is, akárcsak a jánoshalmai fiatalok, akikben persze ott a korosztályra jellemző csibészség, azonban egy-egy beszélgetés után hamar rá lehet jönni, hogy nem csak az időt eltölteni járnak a közösségbe. A legmegdöbbentőbb tapasztalat még is az volt, hogy milyen csiszolatlan gyémántok bukkantak fel így: az egyik srác úgy pengeti a gitárt, mint senki más a gyülekezetben, másikuk hírességeket megszégyenítő énektudással rendelkezik. Aztán ott a felső tagozatba készülő fiú, aki már most jobban táncol, mint a nála kétszer-háromszor idősebbek, egy lány pedig kimagasló rajztehetsége ellenére, pusztán önbizalomhiányból fakadóan hagyta ott a művészeti szakközépiskolát.
Mind-mind tagjai annak a jánoshalmai kincsesládának, amelyet eleinte üresnek véltek helybeliek, akárcsak szüleik-rokonaik: viszont ők azok, akik szerény lehetőségeik ellenére is arra bátorítják a fiatalokat, hogy érdemes tanulni. Így tesz például az a nagymama, aki maga neveli négy unokáját – egyikük a fentebb említett lány, öccse pedig a rögtönzött rajzverseny győztese lett. „Hihetetlen, milyen összetett ábrázolásra képes” – mondta alkotásáról hazánk egyik legtehetségesebb képzőművésze, Balogh Tibor.
A jánoshalmai gyülekezetben leginkább az fogja meg az egyszeri szemlélőt, hogy mekkora egyetértés és összetartás van a generációk és egyes gyülekezeti tagok között. Egymás számon tartása kifejezetten szembetűnő: a közösség egyik hölgytagja hajnalban kelt csak azért, hogy tortát készítsen nőtestvérének születésnapja alkalmából. „Az értékgyűjtés legfontosabb célja tulajdonképpen az, hogy az emberek felismerjék, milyen értékekkel rendelkeznek, és mit tehetnek hozzá a közösséghez” – mondta Eperjesi Tamás, az Együtt Egymásért projekt koordinátora.
„Itt romák hoztak és hoznak létre közösséget egy roma lelkész vezetésével, amely igazán egyedülálló. A legtöbbjük egyébként tősgyökeres jánoshalmai, a két nap során pedig elkezdték számba venni, hogy mitől jó élni itt, milyen izgalmas dolgok veszik őket körül, illetve a megszokott dolgokat hogyan lehet új nézőpontból szemügyre venni.”
„A helyiek számba vették, milyen érték vannak tőlük karnyújtásnyira: cigány népviselet, régi parasztházak, régi utak, dűlők – melyek egykor fontos szerepet töltöttek be az emberek életében –, török kori vár, gasztronómia. „A két napos együttlét során nem csak a közösség, hanem az egyén is máshogy tekinthetett a saját jánoshalmai létezésére” – folytatta Tamás „Olyan izgalmas természeti területeket fedeztek fel, melyeket még soha nem láttak. A gyülekezet tagjai között folyamatosan érezhető volt a szeretet, az egymás iránti megbecsülés, nőtt az együttműködés, igyekeztek minél több tagot bevonni, növelni a közös tudáskészletet, az együvé tartozás érzését.”
A kiskunhalasi Sztojka Szabina, a projekt munkatársa nagyon örült neki, hogy az elképzelések magvai termények talajra találtak: „Jó megtapasztalni, hogy a roma és nem roma értékek hogyan válnak közös értékekké, Az egészben pedig az a legnagyszerűbb, hogy a cigány közösség hamar megértette az értékgyűjtés lényegét: leülni és beszélgetni idősebbekkel, milyen volt itt az élet cigányként 50 éve, és így tovább. Aztán az egyik családlátogatásnál arról volt szó, hogy mit kezdjünk a szenvedélybeteg fiatalokkal, ők pedig megfogalmazták, hogy ez főként a közösség felelőssége. Nagyon élveztem, hogy a helyiek értékei hasonlóak a halasiakéhoz, otthon éreztem magam.”
Azonban nem csak a helyiek, hanem mi is kincsekre leltünk: az ország egyik eldugott szegletében egy igazi oázisra, ahol a lélek megnyugodhat az élet viharaiban. Balogh Robi nyitó áhítatában azt történetet mesélte el az 1Kir 17,8-16 alapján, amikor Illés vizet és kenyeret kért egy özvegyasszonytól, aki először nem akart adni neki, mert nincs neki miből – aztán apránként meglettek a hozzávalók. „A cigánymisszió is ilyen, apró dolgokból tevődik össze” – mondta a lelkész a parókia mellett található, évtizedes diófa tövében. Bár a jánoshalmai közösség még csemetekorú, a terebélyes lombkorona remek utalás arra, hogy mekkora munka zajlott itt az elmúlt évek során.
Dezső Attila
Fotók: Kiss Gábor, Dezső Attila
-----------------------------------------------------------------------------
Kedvezményezett neve: Magyarországi Református Egyház
Konzorciumi partner neve: Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága
Projektazonosító: EFOP-1.3.7-17-2017-00165
Projekt címe: Együtt-egymásért
Támogatás összege (Ft): 49 999 920 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2018.01.01.
A projekt fizikai befejezésének határideje: 2021.12.31.