„Nem létezhet sikeres nemzet, amely majdnem minden tizedik polgáráról lemond”

Magyarország 2030 címmel jelent meg az előttünk álló évtized kihívásaira reflektáló könyv az Egyensúly Intézet munkatársai, Boros Tamás politikai elemző és Filippov Gábor kutatási igazgató tollából. A kiadványt a 24.hu szemlézte, melyben több, a cigányság jövőjével kapcsolatos megjegyzés is szerepel.
 
Az Osiris Kiadó gondozásában nemrég megjelent könyv arra vállalkozik, hogy megjósolja, milyen Magyarországon fogunk élni, pontosabban milyen Magyarországon élhetünk tíz év múlva. A 24.hu összefoglalója szerint ehhez az kell, hogy meghatározzák, hogyan állunk ma, ebből pedig le lehet vonni a következtetéseket azt illetően, hogy hazánknak milyen változásokra van szüksége a kívánt célok eléréséhez.
 
Az ajánló kiemeli, hogy Magyaország kiemelkedően jó egyéni sikerek terén (elég csak a szupermodell Palvin Barbarára, vagy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára gondolni), az egészséges társadalom alapja azonban az emberek összefogása és a közösségek együttműködése. Mint írják, a 20. század viharai ennek az ellenkezőjét szolgálták: társadalmunk atomjaira hullott, és a család az egyetlen, amely ilyesformán közösségi megtartó erővel bír.
 
Ahogyan írják a szerzők: „Ahhoz, hogy Magyarország igazán sikeres legyen, nem arra kell büszkének lennünk, amiben néhányunk a legjobb, hanem inkább arra, amiben a többségünk elég jó.” Ezt azonban individualizmusunk, illetve a cigányságról való megfeledkezés egyaránt megakadályozza.
 
Noha a könyv kikerüli az országszerte egyre nagyobb problémává váló oktatási szegregáció kérdését, fontosnak tartja megjegyezni, hogy „elfogadhatatlan, ha politikusok és véleményformálók egy része kreativitás híján vagy puszta gonoszságtól hajtva létező vagy gerjesztett etnikai konfliktusok meglovagolásából kovácsol magának politikai tőkét. Mindez közös szégyenünk – a nemzet mindennapos öncsonkítása.”
 
A 24.hu kiemeli a szerzőpáros azon megjegyzését, hogy „a magyarországi cigányok nem idegenek, nem jövevények, hanem legkésőbb a 15. század óta az ország területén élő, őshonos népesség.”
 
Ami pedig hazánk boldogulása szempontjából még fontosabb:
 
„Ez a hazájuk – és nincs más hazájuk. Nem valamiféle széplelkűségből tartozunk felelősséggel egymásért, hanem azért, mert mind egy országban együtt élünk, egy magyar közösség vagyunk. Nem létezhet sikeres nemzet, amely majdnem minden tizedik polgáráról lemond.”