Megint „Nő az esély” a foglalkoztatásban

A program célja, hogy a munkanélküli roma nők ápolónővé, védőnővé, dajkává vagy más szociális, gyermekvédelmi, köznevelési vagy egészségügyi dolgozóvá válhassanak. Most akár két éven át tartó támogatással.

2017. július 10-ig lehet támogatási igénylést benyújtani az EFOP 1.1.3. -17 „Nő az esély – foglalkoztatás” c. felhívásra. A felhívás célja a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő munkanélküli romák (kiemelten roma nők) társadalmi befogadásának és foglakoztatásának javítása a közszolgáltatásban foglalkoztatottak számának növelésén keresztül. A Felhívás a roma önazonosságukat vállaló személyek foglalkoztatásán keresztül a közszolgáltatást végző intézmények szolgáltatásainak jobb célzásához, minőségének javításához is hozzájárul, másrészt pedig elősegíti az együttműködő közszolgáltatási intézmények kialakítását.

A program hatására a romák szakemberré képzésén és foglalkoztatásán keresztül a közszolgáltatást végző intézmények szolgáltatásai nagyobb eséllyel jutnak el az intézmények iránt bizalmatlanabb roma rászorulókhoz is, és a roma szakemberek segítőként való megjelenése egyúttal hozzájárul a kölcsönös szemléletformáláshoz, a társadalmi együttélés erősítéséhez.

Támogatást igénylők köre

Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, köznevelési szolgáltatást nyújtó (szolgáltatói nyilvántartásba vett) fenntartók (állami, önkormányzati, egyház, alapítvány, szociális szövetkezet, egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet)

Főbb tevékenységek

-24 hónapos minimum heti 40 órás támogatott foglalkoztatás

- 24 hónapos támogatott foglalkoztatás lejárta után legalább azonos munkakörben és feltételekkel a célcsoporttag minimum 12 hónapos továbbfoglalkoztatása

- a támogatott foglalkoztatás időszakában a célcsoport beilleszkedését segítő és munkavégzését támogató mentor alkalmazása min. 6 hónapon, de maximum 24 hónapon keresztül (kizárólag a kedvezményezett alkalmazásában álló munkavállaló végezheti a mentori feladatokat)

Egy munkakörre vetített pályázható összeg minimum 3.500.000 forint, maximum 10.000.000 forint. Egy támogatást igénylő által igényelhető összeg a vállalt munkakörök számának függvényében: minimum 3.500.000 forint, maximum 300.000.000 forint. Egy pályázó maximum 30 munkakörre nyújthat be támogatási kérelmet.

További részletek: https://www.palyazat.gov.hu/efop-113-17-n-az-esly-foglalkoztats-1