Jezsuita-protestáns párbeszéd a cigánymisszióról

Az evangéliumot hirdetni mindenáron, vagy csak jelen lenni, odafordulni, segíteni? Melyik a cigánymisszió útja? Ezek voltak a novemberi műhelybeszélgetés fő témái, amelynek keretében az evangélikus, pünkösdi, református cigánymisszió képviselői találkoztak a jezsuita szervezésű Cigánypasztorációs Műhely-sorozat keretén belül Hofher József jezsuita szerzetessel és Szabóné Dr. Kármán Judit romológussal, nevelésszociológussal, akik már jó ideje a sorozat házigazdái.

A Cigánypasztorációs Műhely 2010 óta működik, a házigazdák azóta számtalan társadalmi, közéleti, kulturális és teológiai kérdést jártak körül különböző kerekasztalok, műhelyek, könyvbemutatók keretében.

A Protestáns Cigánymissziós Fórum kezdetei szintén 2010-ig nyúlnak vissza. Az évtizedes barátságokra alapuló együttműködés legalábbis ekkor öntött hivatalos formát. A baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református cigánymissziókat tömörítő szövetségből ezúttal Nyeső Ágnes református, Durkó Albert pünkösdi és Bakay Péter evangélikus lelkész jött el, hogy a Műhely keretében bemutassa szolgálatát. 

A vendégek ismertették az együttműködés közös kiadványait: az öt felekezeti lap cigánymissziós mellékleteként megjelenő negyedéves Tükör című lapot, valamit a Cigánymisszós Módszertani Füzeteket. Kiemelték ez utóbbi második kötetét, amely a Kézikönyv a cigányok közötti szolgálathoz címet viseli, és alapvető információkkal szolgál mindenkinek, aki romák között szolgál, vagy erre készül. A kötetben olyan, különböző felekezetű lelkészektől, hittantanároktól, diakónusoktól és önkéntesektől, olvashatnak útmutatókat, akik már több éves tapasztalattal bírnak e téren.

A beszélgetést felvezetendő megnéztük felvételről egy roma fiatal, Zozó bizonyságtételét. Ezután Kármán Judit feltette a körkérdést, amely az este fő témája volt: a cigánymisszió lényegéhez tartozik-e az evangelizáció, a megtérés lehetőségének meghirdetése, „elvisszük-e” a missziót eddig, vagy hatékonyabb, praktikusabb, ha egyszerűen jelen vagyunk a cigányság mellett szeretettel, szolgálva?

Nyeső Ágnes, a református cigánymissziós referens mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a történelmi egyházakban a cigánymisszió jellemzően nem csak a cigányok felé szolgál, hanem a többségi gyülekezetek érzékenyítése is a feladata. Ahol többségi gyülekezet van, miközben a településen nagyszámú cigányság él, ott elsődleges feladat bátorítani a református közösséget, hogy nyisson a romák felé, és ha megjelennek a gyülekezetben, azt áldásnak fogja föl. Mindeközben többféle modell van jelen az egyházban: vannak teljes természetességgel integráltan működő református közösségek is, máshol a többségi mellett párhuzamosan működő „cigány gyülekezetek” jönnek létre. A hosszútávú református vízió azonban az integrált, közös gyülekezetekről szól, hiszen ez a biblikus egyházmodell.

Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház – Országos Cigánymisszió vezetője elmondta, hogy a jelenlegi pünkösdi cigánymisszió gyökerei a hatvanas-hetvenes évekre nyúlnak vissza, amikor Békésen néhány idősebb hölgy hirdetni kezdte az evangéliumot cigány családok között. A nyolcvanas években a megtért cigányok száma rohamosan nőni kezdett, mára pedig a roma gyülekezetek ugyanakkora tömeget képviselnek, mint a többségi pünkösdi egyház. Ennek is köszönhető, hogy mára a békési cigánytelep egy nyugodt hely lett, mert a megtért cigányok száma elért egy kritikus tömeget, így életmódjuk a nem hívőkére is elkezdett hatni, példájuk ragadóssá vált. Így talán nem meglepő, hogy a pünkösdi cigánymisszióban a megtérés nem egyszerűen a misszió lényegi elemét képezi, hanem az egyetlen lehetséges módját, amellyel tartós változásokat lehet elérni.

Bakay Péter evangélikus lelkész egy történettel kezdte hozzászólását: egy alkalommal egy férfi a következő kérdést szegezte neki: „Hét éve figyellek, itt téged már annyiszor átvertek, megfenyegettek. Miért csinálod ezt? Mi az a megtérés?” – Ekkor tudta neki igazán elmondani úgy, hogy az üzenet nyitott fülekre találjon. Emellett minden más csak ráadás: a szociális és egészségügyi segítségnyújtás fontosak, elengedhetetlenek, de az evangélium nélkül csak átmeneti, rövid távú eszközök. Az evangélikus lelkész hozzátette: a szociális vagy politikai irányba elhajlott egyháznak magának is újra fel kell fedeznie a missziót. Ha ez megtörténik, a felekezeti hovatartozás másodlagossá válik. Nem elhanyagolandóvá, mert az identitásunk része, „mint ahogy férfi vagyok, vagy magyar, ugyanolyan fontos az is, hogy evangélikus. De azért tudunk ilyen jól együttdolgozni felekezetek között, mert a Krisztushoz tartozás az első.

Hofher József jezsuita atya szerint a cigánymisszió nem választható feladat az egyházak számára. „Mindegy, hogy van-e affinitásom a cigánymisszióhoz vagy nincs. az ige arra hív, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek (Ézsaiás 61.1) származási kikötés nélkül. Ha emberhez méltó körülmények között tudunk együtt lenni, a rászorulókkal, azzal visszaadjuk az emberi méltóságukat. Azt, hogy az állatoktól eltérően bennünk nem csak egy isteni természettörvény működik, hanem személyként létezünk, Istentől kaptuk. Isten képét viseljük, ünnepeljük minden vasárnap. ebből pedig az következik, hogy senkit sem vehetek félvállról.

A jezsuita szerzetes a fentiek fényében a megtérés fogalmát is másként értelmezte, mint a jelen lévő protestáns lelkészek. Szerinte a megtérés az emberi méltóság visszaszerzése, a közösségbe való betagozódás, amikor már nem csak az önérdek vezényel, de másokra is oda tudok figyelni. Az atya kifejtette, szerinte létezik egyfajta „anonim kereszténység” is, véleménye szerint azok, akik másokért képesek cselekedni, már keresztények. Véleménye szerint nem a „fogalmi, ideologikus” hit, hanem az élet, ami eldönti, ki megtért, ki nem.

A megváltozott élet jelentőségével Durkó Albert is egyetértett, hiszen a pünkösdi cigánymissziós gyülekezetekben is csak az vállalhat szolgálatot, akinek már megváltozott az élete, aki nem csak szájjal vallja Jézust úrnak, hanem felmutatja a megtérés gyümölcseit is. Gyülekezetbe persze bárki mehet, sőt, erre bátorítanak mindenkit, de a felelősséggel járó pozíciókat már csak megtért, újjászületett ember tölthet be.

Nyeső Ágnes kiemelte, hogy tapasztalatai szerint a megtérés nem mindig jelent könnyebb életet. elmesélt egy történetet egy romáról, aki, miután megismerte Jézust, többé nem lopott fát sem az erdőből, tyúkot sem a faluból. Ilyenkor jött a dilemma, hogy a faluban, ahol esély sem nyílt munkát találni, hogyan fogja nevelni a gyermekeit? Ugyanakkor a méltóságunk az ő nézőpontja szerint nem a körülményeinkből fakad, – az a teremtettségünk velejárója. Mi nem tudunk méltóságot adni, abban tudunk segíteni, hogy ennek a méltóságnak megfelelően tudjon élni.

A beszélgetés során előkerültek a misszió leggyakoribb kérdései is: honnan ismerhető fel a „mimikri-vallásosság”, amikor a vélt előnyök, haszon vagy csak az alkalmazkodás érdekében játssza el valaki, hogy hívő. A jelenlévők egyetértettek, egyetlen hatékony eszköz van: ott kell lakni, jelen kell lenni folyamatosan, hiszen egy olyan lelkészt nehezebb átverni, aki nem csak hetente egy órát van jelen, hanem nap mint nap. Ugyanakkor a másik véglet is fenyeget: egy megtért cigánytól jellemzően többet is várnak el, látványosabbak a kudarcai, visszaesései. Amit egy nem romának elnéznénk, egy cigánynak már nem biztos, könnyebben előjön, hogy „na, ugye”.

A visszaesés jellemzően akkor történik, ha nem az egész család tér meg, csak egyvalaki, akit viszont a többiek folyton visszahúznak. Mivel a roma társadalom sokkal kevésbé individuális, ezért nem annyira jellemző az egyéni megtérés. Tartós eredményt szinte csak akkor tapasztalhatunk, ha az egész család Jézusnak adja az életét, hiszen amennyire a nem hívő közösség visszahúzó, ugyanannyira a hívő család megtartó erő is tud lenni.

Bakay Péter elmesélt egy esetet, amikor egy faluban épp erős konfliktus készült kirobbanni cigányok és nemcigányok között. A lelkész, aki rendszeresen járt a faluba, épp a vak Bartimeus történetét mesélte, amikor egy asszony felkiáltott: „Az a vak én vagyok!” Innentől kezdve megváltozott a hangulat, a jelenlévők meghallották az igét, a forrongóban lévő feszültség pedig végül lecsillapodott. Mi ebből a tanulság? Hogy nincsenek receptek. Mi egyet tehetünk, teret adunk a Szentléleknek. A többi Isten kegyelme.

Molnár Illés

***

A Cigánypasztorációs Műhey következő alkalma 2016 december 12-én, 18:00-tól lesz a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky u. 20.)

(Esemény a Facebookon)