Fekete Károly: A cigánymissziós tevékenységek összekapcsolására van szükség a Tiszántúlon

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspökjelöltje Molnár János főgondnokjelölttel együtt tartott fórumot 2020. október 17-én, szombaton délután, melyet az érdeklődők a TTRE Facebook-oldalán követhettek figyelemmel. Az egyházi választások előtt Fekete Károly a cigánymisszióról is szót ejtett bemutatkozásában.

A Tiszántúli Református Egyházkerület cigánymissziós szempontból kulcsfontosságú szerepet játszik az országban, hiszen hazánk roma közösségeinek csaknem egyharmada él itt.

Fekete Károly a fórumon szót ejtett a már meglévő tevékenységekről, emelett előirányozta, hogy a jövőben szorosabb lesz az együttműködés a különböző területek között.

„Szinte a körmünkre égett a cigánymissziós tevékenység, mert sok helyen és sokkal több munka kellene” - fogalmazott a püspökjelölt. „Ezért szeretném a szórványosan megjelent cigánymissziós kezdeményezéseket összekapcsolni. Elindult egy országos program, és a tiszántúli gyülekezetek is érintettek lesznek - felzárkózó települések országos programjára gondolok.”

„Vannak tanodáink, vannak elkötelezett cigánymissziót végző lelkipásztorok a saját egyházközségükben, van egy Wáli István Szakkollégiumunk itt Debrecenben. De a zárványok valahogyan nem akarnak oldódni, ezért szükséges lesz összekötni ezeket a kezdeményezéseket, hogy egymást erősítsék" - tette hozzá Fekete Károly.

A teljes fórumbeszélgetést az alábbi videón lehet visszanézni, a cikkünkre vonatkozó rész 52:14-nél kezdődik: