„Érdekesebb órát kell tartani, mint a Facebook”

A mai gyerekek már csak a telefonjaikat nyomogatják? A hittankönyv nem mindenhol működik? A hagyományos módszerek csődöt mondtak? Olyan hitoktatók gyűltek össze Berekfürdőn, akik új módszereket, technikákat kerestek a hittanoktatás megújulására. Erre cirka 24 óra kevésnek bizonyult, de ez jó hír is, hiszen számtalan eszköz áll a lelkes vallástanárok rendelkezésére.

Ha a mag a felszínen van, látszik, de ha elültetjük, eltűnik a szemünk elől. Ilyenkor hisszük, hogy ott van a föld alatt, növekszik, és ha eljön az ideje, kikel. Hitben lehet megragadni a végső valóságot. elnyerni a bizonyosságát annak, amit csak remélünk. A mag, akár a hit, mindig a jövőre mutat, mindig benne van a növekedés. Ehhez azonban megfelelő viszonyok – talaj, hő, víz – szükséges.

A cigány gyermekek között dolgozó hitoktatóknak szervezett berekfürdői konferencia elején elhangzott erős, látványos képet talán nem nehéz megfejteni. A hittanórák tudják megadni azt a megfelelő „klímát” amelyben a diákok hite kicsírázhat. Ez a feladat azonban általában nem egyszerű, ha a figyelmet nem kierőszakolni, hanem elnyerni szeretnénk, ha a tantárgyunkat nem csak a következő leadandó anyagként, hanem életet formáló igazságként látjuk és így szeretnénk felmutatni is. Különösen nehéz pedig, ha mindezt egy olyan sajátos közegből jövő gyermekek felé szeretnék közvetíteni, mint a hazai cigányság.

A kétnapos (vagy inkább huszonnégy órás) kis létszámú műhelymunkára olyan hittanoktatók és más gyermekekkel dolgozó szakemberek jöttek össze, február 17-én és 18-án Berekfürdőn, akik még jobban szeretnék végezni a hivatásukat.

„Érdekesebb órát kell tartani, mint a Facebook”

Az első előadó Nádori Gergely volt, aki amellett, hogy az Alternatív Közgazdasági Gimnázium természetismeret-tanára és a Tanárblog szerzője, közel tizenöt éve tart tanárképzéseket. „A hittanoktatásban az üzenet adott, rögzített, de a diákok gyorsan változnak. A Gutenberg-galaxis után már a Google-galaxis bennszülöttjeit tanítjuk.” Szögezte le az elején. A gyerekek viszont változnak, és rendelkezésre állnak olyan új, azonnali visszacsatolást adó, ingergazdag eszközök, amelyek segíthetnek fenntartani a figyelmet és a motivációt.

Először a „mai fiatalokról” szóló közvélekedéseket cáfolta: azt gondoljuk, a mai iskoláskorúak figyelemtávja rövid, nem képesek hosszasan figyelni. „Ez azonban nem igaz. Szemtanúja voltam, mikor egy egyszerű okostelefonos játékon egy diák szünet nélkül negyvenöt percig játszott. Ebből az sem szakította ki, hogy közben kémiaóra zajlott. A közhellyé vált elidegenedés, magányos képernyőre meredés vádján is finomított Nádori, hiszen szünetben jellemzően 3-4 diák összegyűlik egy képernyő körül, és közösen néznek valamit.

Nádori pedagógiájának aktív része az okostelefon-használat, ezért ő ellenzi az órai telefontilalmat. Mégsem tart tőle, hogy tanulás helyett esetleg a neten lógnak majd a diákok. „Érdekesebb órát kell tartani, mint a Facebook” – foglalta össze órai fegyelmezési elveit. A pedagógia megújításának négy alapelvét, irányzatát foglalta össze: a kiterjesztett osztályterem fogalma az órán történő „külső helyszínek” kapcsolását értette webkamera, Skype, vagy hasonló online telekommunikációs eszközökkel. Ezt különösen olyankor érdemes használni, amikor egy tereplátogatás túl sok időt/energiát venne el, de egy öt-tízperces bejelentkezés segíthet.

Előadásában különösen a webes alapú, kreatívan használható alkalmazások és a pedagógia játékosításában rejlő lehetőségeket hangsúlyozta. Ilyen a kahoot.it online elérhető kvízkészítő program, vagy a menti.com, amellyel könnyen és gyorsan készíthetünk azonnali felméréseket. Ezekhez elég egy nagyobb monitor vagy kivetítő, a diákok pedig a telefonjukról tudják kitölteni a kérdéseket. Egyszerű, gyors és ingyenes.

Nádori szerint, ha egy a diák teszt írásakor rögtön látja, helyes-e a megadott válasz, az nagyban segíti a tanulást, míg ha napokkal, hetekkel később kapja vissza a kijavított dolgozatot, addigra már a siker-, vagy kudarcélmény sem kötődik már az adott teljesítményhez.

 

„Kell egy hős”

Este a történetmesélés erejéről és jelentőségéről beszélt Nyeső Ágnes. A hittanoktatás egyik legfontosabb eleme ez, hiszen a hittételek, teológiai alapok megértése lehetetlen anélkül, hogy a diákok megértsék Isten nagy történetét, amelynek mi is részesei vagyunk.

Egy történet mindig egy apró csoda. Történetet mesélni pedig alkotás, akkor is, ha nem mi találjuk azt ki, hiszen minden előadással újra alkotjuk azt. A hitoktatásban persze ismeretátadás is történik. De arra ott a tankönyv. Ha történetet mesélünk, nem csak oktatunk: beléphetünk a diákok életébe.

Tudatosítani kell azonban, hogy a bibliai történet nem mese. Vannak azonosságok: mindkettő alkalmas erkölcsi-etikai tanulságok levonására, mindkettő segíthet az önismeretünkben, valóságértelmezésünkben, de míg a mese fikció, addig a biblia valós történeteket mesél el, amiket nem alakíthatunk, variálhatunk igény szerint. A hatásos történetmesélésnek könyvtárnyi szakirodalma van, de ha három egyszerű szabályt betartunk, némi gyakorlattal hatásos történeteket mesélhetünk:

  1. Kell egy jó bevezető kép, ahol minden szép és jó, de legalábbis nyugalmi állapotban van. Ugyanitt kell egy hős, akit megismerünk.
  2. Kell egy probléma, krízis, válsághelyzet. Hangsúlyosan egy, egyetlen fókusszal, csomóponttal, ami körül minden sűrűsödik.
  3. Kell egy feloldás, megoldás.

 

Játsszuk el!

Másnap Pál Eszter fejlesztőpedagógus és hatodéves lelkészhallgató előadását hallgattuk meg. Eszter a Pető Intézetben tartott hittanórái és közepesen értelmi sérült gyermekekkel végzett foglalkozásai tapasztalatát hozta el. Az ujjbáboktól az „erre csörög a dió” bibliai változatáig számtalan eszközt sorolt föl, hogyan lehet bibliai történeteket eljátszva érvényes lelki tartalommal bíró hittanórát tartani úgy, hogy mindeközben olyan késségeket is fejlesztünk, mint az irányhallás vagy a finommotorikai zavarok.

Az egyik leglátványosabb feladatban a sziklára és a homokra épített ház példázatát játszották el a gyerekek. Egy tálcába homokot és köveket rakva, arra legóból házakat építettek, majd leöntjük egy kancsó vízzel. Ehhez hasonló tippeket találunk olyan odalakon, mint:

 

A képmutatás varázsa, avagy kézműves multimédia

Végül Simon Krisztina mutatta be a Cigánymisszió új kedvencét, a papírszínházat. Ez a praktikus mesemondó eszköz, amelyben egy színpadként szolgáló fakeretben nagyméretű képeket cserél a mesélő, miközben a képek hátoldalára írt meserészletet felolvassa. Így kicsit a diavetítéshez hasonló élményt kapunk, de annál teátrálisabb, hiszen a mesélő elbújhat a színpad mögé vagy szembeállhat a közönséggel, tetszés szerint kiegészítheti jelenlétével a mesélést.

A papírszínház japán eredetű, eredeti neve kamishibai. Legelőször buddhista misszionáriusok használták, majd idővel kialakult a szórakoztató, krimi, vagy romantikus történeteket feldolgozó változata is. 1930 körül Imai Yone keresztyén misszionárius maga alkotott 50 Jézusról szóló történetet, azzal járta az országot. Sikerén felbuzdulva a japán állam is elkezdte oktatási céllal hasznosítani. Hamarosan az USA-ba is eljutott, ahol spanyolajkú gyermekek hatékonyan gyakorolták vele az angolul történő olvasást. Kreatív használata lehet, ha a diákok maguk készítenek el képeket, és azt adják elő.

Simon Krisztina, aki iskolai könyvtárosként használja, arról számolt be, hogy maga a kvázi-színházi szituáció varázslatos légkört teremt, hiszen egyszerre halljuk a mesélést, látjuk a képeket, azaz multimédiás tapasztalatot kapunk, de a mesélő személyes jelenlétének többletével. A viszonylag egyszerű koncepcióban végtelen lehetőségek rejlenek, ebből egy kötetnyit ki is adott a papírszínházat hazánkba bevezető, vizuálisan és témaválasztásában is formabontó mesekönyveiről ismert Csimota kiadó. Ezeket az ötleteket pedig bárki tovább írhatja, tovább fejlesztheti, csak a mi kreativitásunk szab határt.

Molnár Illés