Átfogó cigánykutatás készült a Debreceni Egyetemen

Az intézmény Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének munkatársai a 2010 és 2013 között gyűjtött adatokra vonatkozóan állapította meg Magyarország cigány lakosságának számát és területi elhelyezkedését.

Általános tudományos vélekedés, hogy az önbevalláson alapuló népszámlálási adatok torzítanak a nemzetiségek lélekszámát illetően – ez pedig fokozottan igaz a magyarországi cigányságra, amely lélekszáma az adott időszak társadalmi viszonyainak, valamint a diszkrimináció, a stigmatizáltság és a rasszista közbeszéd mértékének függvényében változik. A DE-TTK munkatársai, Dr. Pásztor István Zoltán vezetésével 2010-ben határoztak úgy, hogy az Észak-Alföldi régió roma lakosságát kutatják, melyet 2011-ben és 2012-ben kiterjesztettek Észak-Magyarországra, 2013-ban pedig az egyész országra.

Ennek eredménye egy olyan felmérés lett, melyhez fogható a Cigány Koordinációs Bizottság (CIKOBI) 1984 és 1987 közötti adatfelvétele óta nem volt példa. A népszámláláson alkalmazott eljárások helyett a kutatók itt szakértői bevonást alkalmaztak, mely a települési önkormányzatok – szükségszerűen roma nemzetiségi önkormányzatok – megkérdezésén alapult. „A módszer lényege, hogy a lakossággal napi kapcsolatban álló önkormányzati dolgozók (polgármester, jegyző vagy szociális szakértő) átfogó információkkal rendelkeznek a helyi viszonyokról, beleértve a roma népesség települési számát/arányát. Gyakorlatban ez úgy történt, hogy egyes esetekben az önkormányzatok a kisebbségi önkormányzatra hárították a kérdés megválaszolását, tehát voltak roma és nem roma adatközlők is.” – olvasható a tanulmányban.

A kutatók a külső minősítés három fő mechanizmusát állapították meg: az adatszolgáltatók a vegyes házasságokból származó gyermekeket is cigánynak tekintik, a helyi vezetők nagy része a szegényeket (etnikai hovatartozástól függetlenül) is ebbe a kategóriába sorolja, valamint minél kisebb településről van szó, annál biztosabb és határozottabb a külső minősítés, hiszen jobban ismerik egymást az emberek – nagy településeken sok esetben csak intervallumok megadása történt.

Az eredmények a cigányság népességszámában mutatták a legnagyobb eltérést: a 2011-es népszámlásás adatai szerint 316 ezer, magát romának valló ember élt hazánkban, addig a Debreceni Egyetem kutatása ennek csaknem háromszorosát, 876 ezer főt állapított meg. A CIKOBI harminc évvel ezelőtti felmérése 400 főre saccolta a magyaroszági cigányság lélekszámát, amely megmutatja, hogy ennyi idő alatt 2,2-szeresére nőtt a számuk, össznépességen belüli arányuk 3,7%-ról 8,8%-ra emelkedett.

Ami a földrajzi sajátosságokat illeti, a cigányság területi eloszlása lényegében nem változott, hiszen ma is ott él a legtöbb roma, ahol a 80-as években: leginkább az északi-északkeleti járásokban (Szabolcs-Szatmár Bereg megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye). A településcsoportok közötti változás azonban jelentős: Budapesten 4,79, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 4,36 százalékkal nőtt a cigány népesség aránya a teljes lakossághoz viszonyítva, lélekszámuk a községekben, illetve nagyközségekben volt a legmagasabb, a DE-felmérés alapján 11,47%.

A romák területei hátrányát jelzi, hogy a legtöbben még mindig a 2000, vagy kevesebb főt számláló településeken élnek – egyúttal itt nőt legnagyobb arányban az arányuk a lakossághoz képest. Ami cigányok járásokon belüli népességszámát illeti, az egyes felmérések között jelentős eltérések mutatkoztak: amíg az Ózdi járás a Debreceni Egyetem kutatásai alapján 2. helyen áll, addig a 2011-es népszámlálásban a 15. helyre szorult. A Szikszói járás ezzel ellentétben 16. volt a DE-felmérésben, a legutóbbi népszámlás idején pedig a 2.

Az Encsi, Ózdi, Sellyei, Hevesi és Edelényi járásokban a cigány népesség aránya meghaladta az egyharmadot, néhol (Balatonfüredi, Mórahalmi, Mosonmagyaróvári járás) viszont 1% alatt maradt, viszont ott növekedett a legnagyobb mértékben a számuk, ahol már a CIKOBI-felmérés idején is kimagasló arányokat mutatott.

A tanulmány szerzői összegzéskén megállapították, hogy „Növekvő urbanizáltsága ellenére a roma lakosság népességen belüli aránya még mindig a kistelepüléseken a legmagasabb. E települési hátrány mellé területi hátrány is párosul. Az elmúlt 30 évben azon kedvezőtlen helyzetű, periférikus járásokban nőtt a legnagyobb mértékben a cigányság teljes népességen belüli aránya, ahol már a CIKOBI-felmérés idején is kimagasló volt. Mindez megerősíti azt a folyamatot – amit eddig inkább csak esettanulmányokból ismertünk –, hogy a roma népesség a szelektív migráció és a cigányság magas fertilitása következtében néhány térségben egyre nagyobb népességarányt képvisel, és ennek következményeként megindult e térségek gettósodása. Az említett folyamatok egyszerre vannak jelen hazánkban és eredményezik a roma etnikai arányok országon belül növekvő diszparitását.”

A teljes kutatás ide kattintva érhető el.