Ahol bogáncsként kapaszkodnak a tehetségekbe

A Véméndi Általános Iskolában alig több, mint egy éve támogat két, többségében cigány gyerekekből álló tanulócsoportot a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete), ahol már régóta országosan is példaértékű tehetséggondozó program folyik. A baranyai intézmény oktatóinak szívből munkája nem csak tanulmányi, illetve művészeti versenyeken válik nyilvánvalóvá: nekik köszönhető az is, hogy régóta nincsenek feszültségek a falu roma, sváb és magyar családjai között.

Síri csend lengi körbe az iskola háromszintes épületét, amikor lépteinkkel egyre közelebb kerülünk a magyar és német nyelven feliratozott tábla melletti ajtóhoz – azt is hihetnénk, hogy nyári szünet van, érzésünket viszont azonnal megcáfolják a márciusi hűvös szél miatt állig begombolt kabátok és a fejünk felett tanyázó koromszürke felhők. Éppen óra közben találkozunk a tanintézet igazgatójával, Galambos Jakabné Anitával, illetve igazgatóhelyettesével, Baracs Dénessel, akik – kollégáikkal együtt – a szó legszorosabb értelmében hivatásnak tekintik a pedagógusi pályát, amit a nebulók is észrevesznek – talán ezért sem szűrődik ki zaj egyetlen osztályból sem.

Annak ellenére, hogy a települést a legfrissebb adatok szerint mindössze 1341-en lakják, és az iskola négy faluból érkező tanulóinak száma alig rúg többre 110-nél, az épületben mégis virágzik a kulturális élet. Ennek ékes példája Dénes és Falusi Krisztina Versmondó-projektje, amely több mint három éve fut, az eredmények pedig magukért beszélnek. Gyakran van olyan hétvége, amikor a lelkes kisdiákokat meghívják valahová – a közeljövőben például Szekszárdon egy országos versenyen vesznek részt, Pécsen pedig ők nyitják meg az Esélyteremtés-konferenciát.

A munkából nemrég az Országos Református Cigánymisszió követői is kaphattak némi ízelítőt: Orsós Ádám szavalatára ugyanis több mint 19 ezren voltak kíváncsiak Facebookon, ő azonban csak egy azon tehetséges véméndi fiatalok közül, akikre szép jövő várhat – Ignácz Viviennel együtt az április 7-i, 5. Országos Cigánymissziós Imanapon és Találkozón is részt vesznek majd.

 „Ádámot egy olyan hölgy vette észre, akinek semmilyen rokoni kapcsolata nincs vele – felfigyelt rá, hogy milyen remekül focizik, holott nem volt rendes csukája” – mesélte az igazgatónő, akitől megtudtuk, hogy nagyon sokan vannak testvérek, családi körülményeik miatt pedig szinte mindennapos küzdelem, hogy a gyerekek egyáltalán eljussnak az iskolába. Abban ő és Dénes is egyetért, hogy a megfelelő szülői háttér, vagy legalábbis akarat nélkül nagyon nehéz az előrelépés – ahogyan az a testvéreknél be is bizonyosodott:

„Adri Pécsen kezdett, de talán fél év múlva kiesett onnan. Roland hegesztőnek tanult, azonban két hétig, ha járt. Hiába szólunk mi családsegítőnek, vagy cigány kisebbségi képviselőnek, ha a szülő nem mondja azt, hogy ’ha nem tetszik, akkor is menned kell!’” - tette hozzá Anita. Két lány ugyan elkezdte a gimnáziumot az Arany János Tehetséggondozó Program segítségével, és sikeresen be is fejezték azt, de hiába van meg a szándék a továbbtanulásra a véméndi roma fiataloknál, a kitartás, az anyagi háttér, a szülői támogatás gyakran nem elég hozzá.

„Annyi reménység van, hogy ezekből a gyerekekből másfajta családfők lesznek, mint amit otthon láttak” – vélekedett Dénes.

Véménd nem különbözik sokban egy átlagos magyar falutól: munkalehetőség alig, és egyre kevesebb a fiatal, története viszont jelentősen meghatározza mai arculatát. 1945-ben, a második világháború után a település legnagyobb részén élő sváb közösséget Németországba telepített, helyükre pedig székelyeket költöztetett az akkori államvezetés. Ám voltak olyan egykori lakók, akik visszavásárolták a házaikat, a népcsoportok közötti huzavona pedig évtizedekig mérgezte a helyiek életét.

„A cigányok nem szóltak bele a viszálykodásba, hiszen a falu szélén éltek, egy Libalegelő nevű kis kunyhótelepen. A tanácsi rendszer alatt telepítették be őket az Arany János utcába, amely valamikor egy nagyon szép sváb utca volt” – mesélte az igazgatóhelyettes, a németajkú többség azonban húsz éve még az iskola falain belül is nagy számban képviseltette magát. „Akkoriban rengeteg tehetséges, főleg sváb gyerek járt az iskolába. Parasztcsaládból származtak, de jogi és orvosi pályán mentek tovább. Közülük azonban senki sem jött vissza. Ahogyan a magyar falu, Véménd is kiürül – kik maradtak? A szegényebb rétegek és a cigányok” – mondja Dénes.

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miből élnek meg az emberek a településen?

„Anno itt volt a TSZ, 20 éve még működött egy sajtüzem, és két varroda is, mára viszont minden megszűnt” – hangzik az egyszerű, de sokatmondó korrajz. – „Gyakorlatilag semmi nincs, csak azok a helyek, melyeket az önkormányzat biztosítani tud. Persze élnek itt nagygazdák, de mindössze egy-két embert foglalkoztatnak. Ez azonban nem csak Véméndre, hanem az egész vidéki Magyarországra jellemző.”

Dénes nagyon szomorúan látja a magyar vidék, a falvak helyzetét, hiszen amikor idekerült, párhuzamos osztályokban folyt a tanítás, 20-20 gyerekkel, most viszont minden évfolyamon egy osztály van, néhol 11 gyerekkel. „Azért nem haltak ki ezek a falvak, mert él ott egy városból kimenekült réteg, akik fillérekért vesznek tanyasi, lerobbant épületeket, ahol azt hiszik, hogy meg tudnak élni. Nem tudnak. Ezért a szomszéd településekről érkeznek olyan gyerekek hozzánk, akikkel rengeteg probléma van – nem ez jelenti a kiutat a magyar vidék számára” – mondja, majd hozzáteszi, hogy az arányok változásának volt egy rettentően pozitív hozadéka, ugyanis egyre több lett a tehetséges roma gyerek az intézményben.

„Mivel nincs előttük egy utolérhetetlen sváb réteg, nagyobb figyelem hárul rájuk. Mi pedig örülünk, hogy végre van valaki, akivel lehet kezdeni valamit. Mindegy, hogy miben, történelemből, nyelvből, vagy versmondásból tehetségesek, belekapaszkodunk, mint a bogáncs, hogy csinálják!”

Ennek köszönhetően a véméndi iskola tanulói versenyről versenyre, fellépésről fellépésre járnak, legyen szó roma, magyar, vagy sváb gyerekekről – az intézményben minden nemzetiség meg tud jelenni saját hagyományőrző műsoraival, a nagyobb ünnepeken pedig együtt vesznek részt. Nem titok, hogy az ország egyes helyein a szülők azért viszik el csemetéiket az iskolából, mert az túl „színes” lett – Véménden nagyjából 30% a cigányok aránya, ez azonban helyben egy pillanatig sem okoz problémát.

„A szomszéd faluban most szűnt meg az iskola, amely évekig négy fős osztályokkal működött” – mondja Dénes. – „A gyerekek jól érzik itt magukat, a szülők pedig nem is akarják elvinni őket. Sőt, inkább egyre több faluból jönnek ide. Sokáig azt mondták nekik: ’Véméndre viszed a gyereked, a cigányok közé?’ Természetesnek vesszük, hogy felveszünk mindenkit, aki jelentkezik.”

Az iskola egyesítő hatása nem csak abban mutatkozik meg, hogy a helyiek részt vesznek egymás programjain: az épület faluházként is működik. Itt az iskolában rendezünk kézműves napot, ahová legnagyobb döbbenetemre a legegyszerűbb, a mindennapi életben keménynek tűnő ember is bejön, és végigcsinálja úgy az egészet, hogy angyalkától kezdve mindent készít a kislányának. Régebben ez nem így volt.” – folytatta az igazgatóhelyettes. – „Aztán ott a ki mit tud. Bajáról jelentkezett egy zenész házaspár, és megkeresték a cigány önkormányzatot és a vezetőjét, Orsós Jánost, hogy szívesen vállalnának zeneoktatást. Mivel nem találtak helyet rá, félig-meddig iskolai dolog lett belőle. Elég sok cigányzenét hallgattam már, de amikor ez a harmonikás hölgy, és a tamburás fiú rázendített… döbbenetesen hatott, amikor tele volt az egész első osztály tanulni vágyó gyerekekkel.”

De nem csak kulturális eseményekre nyitja meg kaput az iskola: érdeklődve figyeljük, hogy amíg a hatodik osztály fiúi fociznak, a lányok pedig kézilabda-gyakorlatokat végeznek, a tornaterem egyik kapuja mögötti színpadon ruhával teli kartondobozok várják a betévedőket – a vásár sok-sok éve költözött be ide, noha ma már csak elvétve lézengenek potenciális vevők az árucikkek között.

Az iskolában végigsétálva természetesen az osztályokba is betekintünk: az ajtókon a tanulók üzenetei önmaguknak, bent a falon pedig gondolatok arról, hogy a gyerekek mit tartanak értékesnek magukban és társaikban. Mindez a Boldog Iskola pályázat keretében, ugyanis Véménden kiemelten fontosnak tartják, hogy a fiatalok mindenben a pozitívumot lássák, hiszen így válhatnak egészséges felnőtté.

Szintén a program részét képezik a termekben található beszélgetősarkok: „Arról szoktunk itt beszélni, hogy milyen volt a napunk!” „Arról, hogy milyen ünnepeink lesznek!” – mondják szinte kórusban a gyerekek. Az egyik osztályban nem beszélgetés, hanem fergeteges Activity-parti zajlik itt, a fiúk-lányok ugyanis 100. matematikaórájukat ünneplik. Amikor nem az órákon ülnek, a tanulók szintén nagyon hasznosnak tartják az iskola könyvtárát, ahová viszont nem csak ők, hanem néhányan a faluból is ellátogatnak. „Egyikük szombaton reggel már 7:45-kor az épület előtt áll!” – meséli a könyvtáros hölgy, aki aznap egy órára nyitja ki az olvasóterem ajtaját az érdeklődők előtt.

Baracs Dénes amellett, hogy igazgatóhelyettesként tevékenykedik, tanít, és versenyre készíti a diákokat, a HEKS-tanodában is segít, melynek beindítását a helyi református lelkésznő, Szabó Ildikó kezdeményezte. A két csoportról, melyekben Kálócz Brigitta és Szemerédi Zsuzsa gyülekezeti tagok is segítenek, Dénes úgy vélekedik, hogy a gyerekek fejlődése szempontjából minden velük töltött perc fontos.  „A nyolcadik órában kapom meg őket, amikor már túl vannak egy kemény napon, és azok járnak ide, akiknek komoly tanulás- és magatartásbeli problémáik vannak – nekem viszont nincs gondom velük” – vélekedik.

Mint megtudtuk, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy sokaknak nagyon nehezen megy az írás és az olvasás, az viszont mindig lázba hozza őket, ha a számítógépen csinálhatnak valamit. „Az, hogy nem füzetbe, hanem Wordben írjuk a fogalmazást, baromira motiváló nekik, hiszen a program aláhúzza, ha hibáznak. Lehet szörnyülködni, hogy a finommotorika elmarad, de a tények azok tények.”

A szövegértés azonban más dolog: van, aki egy óráig is képes olvasni a szöveget anélkül, hogy valamit is megjegyezzen belőle. „Ezek apró, mindennapos harcok, és ha mérni kellene, hogy a tanodától okosabbak lesznek-e, én mondom, hogy ezzel csak kis fejlődést lehet elérni. Viszont biztonságban-békességben töltik az idejüket, és fontos számukra a törődés. Szeretnek ide jönni, mert tudják, hogy dolgozni is kell, de a végén játszhatnak is. Ilyenkor már nem szabad sokat követelni tőlük.”

Van egy véméndi cigány család, amely egy valamiben elől jár: a közösségi élet terén – Dénes több videót is készített már róluk. „Szeretném őket a nem romák elé állítani, mert ha hazamennek az erdőből – a legtöbben ott dolgoznak –, és ha a gyerekek hazaérnek az iskolából, leülnek és zenélnek. Náluk minden este élet van – ezalatt a mi gyerekeink külön szobákban ülnek a számítógép előtt. Sajnos ma már Véménden is nagyon kevesen tudnak hangszeren játszani. Ezen talán majd segít a cigány önkormányzat által indított hangszer oktató projekt.”

Nagyon hamar eltelt az a két óra, amit az iskolában töltöttünk, hiszen szívesen hallgattuk volna tovább ezeket a történeteket – melyek csak első olvasatra tűnnek egyedinek, hiszen ha belegondolunk, nem kerülne komoly erőfeszítésbe a máshol történő megvalósításuk. Noha a legtöbb helyen valóban aggasztó a vidék helyzete, Isten munkája sokszor a legreménytelenebb helyzetű, sorsú és történetű helyeken válik a leginkább kézzelfoghatóvá.

Dezső Attila
Borítókép: Baracs Dénes

A Véméndi Általános Iskola és a helyi roma közösség életéről még több videó Baracs Dénes YouTube-csatornáján, az intézményről bővebb információ pedig az iskola-vemend.hu oldalon található.