Adventre készült az Esztári Református Cigánymissziós gyülekezet

Nem átlagos adventi koszorúkészítő alkalmat tartottak az Esztári Református Cigánymisszióban, hiszen a kézműves foglalkozás előtt igehirdetés, dicsőítés és egy jó adag káposztás lecsó közös elfogyasztása is szerepelt a programban. Gyirgyó Dénes képes beszámolója.

Az eseményt az Esztári Művelődési Ház nagytermében tartottuk, amire szükség is volt, mert közel százan gyűltünk össze: Pocsajról, Bagamérról, Debrecenből és Nagycseréről is érkeztek vendégek. A rendezvényt Gregussné Buzás Irén, az Esztári missziós gyülekezet lelkipásztora nyitotta meg, és köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően koreai testvéreink, Dávid tiszteletes és kedves felesége tartott dicsőítést.

Kolár Norbertné Lukács evangéliumának első fejezetéből hirdetett igét, majd egy kis fényjátékkal illusztrálta az elhangzottakat: hogyan hirdeti az első adventi gyertya meggyújtása a sötétségbe érkező fényt, Urunk-Jézusunk megszületésének csodálatos eseményét.

Igehirdetés után a környék egyik jellegzetes cigány ételét, kóstolhattuk meg. A csirkecombos káposztás lecsó nagy tetszést aratott, talán mert nagy szeretettel, énekelve készítették az esztári testvérek, köszönünk nekik, hiszen szabadidejükből áldoztak a közösség javára.

Miután átrendeztük a termet, nekiláttunk az adventi koszorú készítésének, amit mindenki nagyon várt, és lelkesen vetette bele magát. A szalmakoszorúkat fehér szalaggal vontuk be, majd a színes gyertyákat és díszeket tettük föl ízlés szerint. 

Mikor a rendezvény végén összeálltunk a csoportképhez, öröm volt látni a testvérek szemét, amelyben mintha ott csillogott volna az a fény, amelyről az igehirdetésben hallottunk. Isten megáldotta ezt a napot és közöttünk volt.

Hálás szívvel köszönjük Nagy Gyulának, hogy biztosította a termet és a technikai eszközöket rendezvényünknek, illetve a Szanyiné Torda Máriának, és a Sarady Dekornak, aki biztosította az adventi koszorúkhoz a kellékeket, és minden testvérünknek, akik segítségükkel hozzájárult eme esemény lebonyolításában.

Gyirgyó Dénes, Esztári Református Cigánymisszió