Szociális munka és pedagógus szakos hallgatók előtt mutatkozott be az Együtt-egymásért (EFOP 1.3.7 - 17-2017-00165) projekt

Kalla Lilla Eszter projektvezető tartott előadást a Cigánymisszió közösségfejlesztő képzéséről.

Ősszel új résztvevőkkel indul az Országos Református Cigánymisszió Együtt-egymásért (EFOP-1.3.7-17-2017-00165) közösségfejlesztő képzése, melynek részeként próbáljuk minél több emberrel megismertetni annak lényegét és fontosságát.

Kalla Lilla Eszter projektvezető nemrég a Károli Gáspár Egyetem szociális munka és pedagógus szakos hallgatói előtt beszélt a képzés eddigi eredményeiről, folyamatáról és jövőbeli céljairól. A diákok megtudhatták, hogyan ágyazódik be az Együtt-egymásért a Cigánymisszió stratégiájába, egyúttal megismerkedhettek azokkal a szolgálati területekkel, melyekkel a Missziói Iroda munkatársai foglalkoznak.

Az Együtt-egymásért legutóbbi, berekfürdői képzését egyébként már Lilla szervezte, aki január elején még mentorként érkezett a Cigánymisszióba. A projekt célja 10+10 fő képzése két év alatt, melyen a résztvevők jogi és állampolgári, valamint romológiai ismereteket tanulhatnak, lehetőségük van bekapcsolódni szupervízióba, a spirituális blokk pedig minden alkalom elengedhetetlen része.

A hallgatók betekintést nyerhettek a projekt dinamikájába a Lilla által elmesélt történeteken keresztül, rávilágítva, hogy szociális érzékenység nélkül sem munkatársként, sem résztvevőként nem éri meg bekapcsolódni a programba.

A projekt következő képzése május 17. és 19. között lesz Berekfürdőn.

-----------------------------------------------------------------------------

Kedvezményezett neve: Magyarországi Református Egyház
Konzorciumi partner neve: Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága
Projektazonosító: EFOP-1.3.7-17-2017-00165
Projekt címe: Együtt-egymásért
Támogatás összege (Ft): 49 999 920 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2018.01.01.
A projekt fizikai befejezésének határideje: 2021.12.31.