Vonalmánia

Balogh Tibor képeiről

A misszió kulcsa a keresztyén közösségfejlesztés

Beszámoló a HEKS háromnapos kecskeméti képzéséről.

„Két lábon járó Biblia”

Az Aranypántra jelölt Lakatos Attila diakónushallgatóval beszélgettünk.

Cigányok beszédmódjai és az iskola

A nyelvész szerint: aki otthon beszél cigányul, az megbélyegzés nélkül beszélhessen az iskolában is cigányul.

Egy iskola, ahol mindenkinek helye van

Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, de sokfélék – ezt hangsúlyozzák a Nyírbátori Református Általános Iskolában.

A Vay a legkiemelkedőbb szakképzéssel foglalkozó intézmények között

Sikerek a sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthonban.

Isten szemében a cigányok értékesek

Józansággal és szeretettel kell fordulni a cigányság felé. Istennek a cigányság is kedves.

„Itt nemcsak test van, hanem lélek is”

Kálmán és Marianna egymásban találták meg csodát. Házasság hete interjú.

„Mindenki csak gazdagodhat a romológia képzés által”

Aki találkozik pozitív cigány képpel annak változik a cigányokról kialakított véleménye.

A cigány és a nem cigány ember egyformán értékes

Jutalompontért cserében gyűjthetnek a gyerekek könyveket, játékokat a TE+ÉN-ben.

„Isten olyannak szeret, amilyen vagyok”

Jézus szeretete vezérli az erdélyi fiút, hogy segítse népét.

Egy hétköznapi hős: Csoma Krisztinára emlékezünk

136 éve született Csoma Krisztina, aki kárpáti cigány nyelvre fordította a Zsoltárokat.

Óriási nemzeti kihívással állunk szemben – interjú D. Szabó Dániellel

Ideje ráébrednünk, hogy létkérdés számunkra a cigányság felzárkózása – figyelmeztet Szabó Dániel.

Karácsony a freskók falujában

Elérkezett a változás ideje a Bódva völgyébe – hangzott el a cigánymisszió karácsonyi ünnepségén Bódvalenkén.

Mikulásjárás Józsefvárosban

Szent Miklóssal és kísérőjével, az ördöggel találkoztak a budapest-józsefvárosi Te + Én Református Közösség gyerekei.

„Mögé kell néznünk az élettörténeteknek” – könyvajánló a DunaWorld-ön

A Roma Magazin stábja beszélgetett a könyvben szereplő roma fiatalokkal és az interjúk készítőivel.

Isten országában lettek befogadottak

Bemutatták az Országos Cigánymisszió kötetét. 16 roma keresztyén életéről, hitéről és gondolatairól szólnak az interjúk és vallomások - melyeket Langerné Victor Katalin és Falus András méltatott.

„A testem cigány, az agyam fehér”

Beszégetés Szilvási Lénával és örökbe fogadtott fiával, Kertesi Balázzsal, a Romadopt klubban. Az orokbe.hu cikke.

Már kapható az Országodba befogadtál című könyv

Bemutatták a Zsinaton a cigánymisszió portrékötetét.

Isten szolgáinak a segédmunkása vagyok

"A cigány ember nehezen fogadja el az evangéliumot, de ha a szívébe zárja, óriási erőt meríthet belőle a hétköznapokhoz." - Beszélgetés Zsiga Zsolt tiszakarádi presbiterrel.