Kölcsönös megajándékozottság

„Vannak olyan társadalmi igazságtalanságok, amikről nem lehet hallgatni, amik ellen küzdeni kell. És azok helyett az emberek helyett kell szólni és képviseletet gyakorolni, akiknek nincs hangjuk szólni önmagukért.” – vallja Kabai Virág, a Kecskeméti Református Egyházközség főállású diakónusa.

​Virág Nagykőrösön, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán diakónusként végzett, majd szociális- és családlelkigondozó szakon tanult a Semmelweis Egyetemen. Pár évvel később a szociális munka mesterszakot  is elvégezte ugyan itt. Közel nyolc évig a nagykőrösi főiskola hallgatóinak lelkigondozója volt. Jelenleg  a kecskeméti gyülekezet diakóniai munkáját koordinálja, gyakorlati és teológiai irányelvekkel látja el.

Szakma vagy karizma?

Az Apostolok Cselekedetiben az ősgyülekezet növekedésekor az apostolokat tehermentesítő hét diakonosz feladata a szegények felé való szolgálat volt. Ma azokat a gyülekezetben, de nem lelkészi pozícióban szolgáló munkatársakat illetjük ezzel a kifejezéssel, akik elsősorban a szeretetszolgálatban tevékenykednek. De mi különbözteti meg a diakóniát a szociális munkától?

Virág szerint spirituális többlet: definíciója szerint a diakónus Isten által elhívott ember, aki használja a szociális munka eszköztárát. Mivel minden hitből fakadó jócselekedet diakónia, nem csak az intézményesített ellátást soroljuk ide, hanem a sokszor észrevétlen, csendes szolgálatot is, amelyet egyszerűen csak nem tud nem tenni az, aki hitre jut.

 „Először azt kell meglátni, hogy a gyülekezetekben mindenhol van diakónia, és ezt kell erősíteni, gyarapítani. Mindenhol van, ahol az igét hirdetik! A szeretetszolgálat gyakorlása mindenhol jelen van” – mondja meggyőződéssel, hozzátéve: még ha nem is olyan jól látható, markáns módon, mint a lelkészi vagy a presbiteri pozíció.

A diakónus dolga, hogy odafigyeljen a szegényekre, rászorulókra. Hogy élő kapcsolata legyen ne csak a rászorulókkal, hanem a gyülekezettel és mindenek előtt Krisztussal. A saját kreativitásának megfelelően cselekedjen és beszéljen a hitéről. „Aki ezt végzi, lehet, hogy nem is tanulta. De ez a karizmája: lelki ajándékként kapta a vigasztalás, az adakozás, a könyörülés ajándékát, és a maga csendes szolgálati területén azzal, hogy felismeri és használja ezeket, kölcsönösen megajándékozottá válik a segítő és a segített” – fejti ki a diakónia hátterét Virág.

Szavak és tettek

Az igehirdetés és a szeretetszolgálat folyamatosan oda-vissza hat egymásra. Szeretetszolgálat nincs igehirdetés nélkül, és azok a közösségek, ahol áldoznak erre, a saját igehirdetésüket is komolyabban veszik. Amikor valaki a szeretetszolgálatot végzi, a templom falain kívül, képviseli  a gyülekezetet. A diakónia ahhoz kapcsolódik, ami az igehirdetésben elhangzik, ebből motiválódik, ebből merít erőt, azt „cselekszi meg”. Virág nem tudja elképzelni szolgálatát, munkáját a gyülekezeti közösség nélkül, aminek ő maga is tagja. Ideális esetben a keresztény ember a gyülekezetben kell, hogy otthon legyen. Itt töltekezik a hit, a szolgálat - és végtére is a gyülekezettel együtt végzi azt a szociális munkát, ami így szeretetszolgálattá válik.

A diakónia egzisztenciális kérdés, hiszen az Krisztus van jelen benne, aki azt mondta: „Éheztem és ennem adtatok”. Láthatjuk, hogy a spontán emberi cselekedet milyen értékes az ő szemeiben. Nem azt kéri számon, hogy hányszor mentél templomba, csak azt, hogy mennyire voltál szabad jót tenni. A diakónus ritkán látja a munkája gyümölcsét, mégsem teheti meg, hogy nem cselekszik, hiszen nem az eredményekben, hanem magában a cselekvésben van az öröme, abban, hogy Jézus munkatársa lehet!

Cigányok közt

A kecskeméti gyülekezet Pancsinelló játszóháza hosszú előkészület után 2014. óta foglalkozik cigány gyermekekkel és édesanyákkal. A játszóházban is elválaszthatatlanul van jelen az igehirdetés és a szociális segítés. Virág két cigány származású munkatársával azon dolgozik, hogy a cigány édesanyákkal és gyermekekkel töltött időben a szeretetüket, nyitottságukat, hitüket tudják adni a jelenlétük által. Ugyanakkor hiszi, hogy a cigányság ügyét ezen túlmenően minden fórumon képviselni kell, ahol csak lehet. Ha a presbitérium előtt, akkor ott. Ha a gyülekezet nagyobb közössége előtt, akkor ott. Ha az önkormányzatnál, akkor ott. Hiszen az iskolák tele vannak integrációs problémákkal, a társadalmi előítéletekkel, és jelen van a fájdalom, és a feszültség mindkét fél életében.

Miért jó cigányok közt lenni? Miért jó cigánynak lenni?

A gyülekezetnek nem erre a kérdésre kell megtalálni a választ, hanem arra, hogy miért jó embernek lenni? Az a célunk, hogy a mindenkiben meglévő, a teremtettségünkből fakadó emberi méltóság megélésében segítsünk, Krisztus arcát kiábrázolva. Ehhez az első lépés, hogy a lehetőséget lássuk meg minden emberben, ne a kudarcot. „Amikor a cigány munkatársaimmal együtt vagyunk, elfelejtjük a különbségeket. Megfeledkezünk róla, mert annyira természetes, hogy Krisztusban egyek, egyformán megváltott emberek vagyunk” – meséli.

Hol a helye a diakónusoknak?

„Általános nézet, hogy a gyülekezetekben nincs diakónia, de én bármerre járok, meglátom a diakóniát. Hiszem, hogy volt 50 éve is, meg most is van.” – mondja Virág, hozzátéve, hogy jó lenne, ha kecskeméti gyülekezethez hasonlóan másutt is meg tudna valósulni a diakónusok szolgálatban állítása, megáldása, hiszen a külső megerősítés azt is jelentené, hogy az egyház komolyan veszi ezt a szolgálatot. 1997 közel 200 fő végezte el a nagykőrösi főiskola diakónus szakát. Az egyház, a rászorulók és a végzett hallgatók érdeke is, hogy ezek az emberek ne csak a szociális szolgáltatások rendszerében keressék a helyüket, hanem szolgálatuk a református gyülekezeteinkben találjon otthonra!

Molnár Illés