A személyes találkozásban minden más lesz

Másodjára szervezett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara cigánymissziós tanulmányutat a negyedéves teológusoknak. A tavalyi pátkai-kecskeméti-büssüi túra után idén a Tiszáninneni Református Egyházkerület fontosabb cigánymissziós színhelyeit látogattuk meg. 

A teológusok a negyedév első félévét teljes egészében terepen töltik: a gyakorlatok során gyülekezetekben, egészségügyi intézményben végzett diakóniai gyakorlaton, valamint börtön-, és cigánymissziós gyakorlaton vesznek részt. Ezeken felül még további választott gyakorlatok is vannak: hajléktalan-, iszákosmentő-, vagy drogmisszió” – foglalta össze a tanulmányi út koncepcióját Bölcsföldi András, az egyetem spirituálisa, aki Siba Balázzsal, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusával és Nyeső Ágnessel, az országos cigánymisszió referensével együtt kalauzolta a leendő lelkészeket Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigánymissziós szempontból fontos színhelyein.

A nyolc diák és a kísérők első állomása Sárospatak volt, ahol Barnóczki Anita, a Sárospataki Teológiai Akadémia adjunktusa és a Tiszáninneni Református Egyházkerület cigánymissziós referense fogadott minket. Ebéd utáni első utunk a Vay Miklós Református Szakképző Iskolába vezetett, ahol Dr. Enghyné Zergi Márta intézményi lelkész vezetett körbe minket. A lelkésznőtől megtudtuk, hogy az iskola 2012-es egyházi átvétele óta megváltozott a légkör: míg korábban erőszakos események is történtek, mára békésebb, nyugodtabb lett a hangulat. Mindezek mellett a hittanoktatásban Mártát is érik kihívások, hiszen a diákok sokfélék: van, aki már érettségi után jön ide szakmát szerezni, de olyan diák is akad, aki már alig várja, hogy lejárjon a tankötelezettsége.

A szakképzőiskola átvétele ugyanakkor fontos lépés az egyház számára, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gimnáziumban érettségizők többsége elhagyja a vidéket, így a jövő helyi gyülekezeteit, ha bárki, akkor a mostani Vay-diákok fogják alkotni, őket kell elérni most az evangéliummal.

A hittanoktatás is másképp működik itt, mint egy gimnáziumban: az órák itt elsősorban a misszió, az evangelizáció és a lelkigondozás terepei. A legtöbb munkát abba kell fektetni, hogy a tanárok megszerezzék a diákok figyelmét és kialakulhasson egy személyes kapcsolat velük. A gimnáziumi hittankönyvek itt használhatatlanok, a frontális oktatás helyett csoportdinamikai gyakorlatokkal meg kell teremteni a párbeszéd légkörét. De a tanóráknál is fontosabb a jelenlét, a megszólíthatóság, a bizalom kiépítése – mondja Enghyné – hiszen a diákok életében is vannak pillanatok, mikor előkerülnek az élet végső kérdései, és ilyenkor jó, ha tudják, hogy van kihez fordulniuk.

A tantermi beszélgetés után meglátogattuk a Vay műhelyeit is: a hegesztő, autószerelő szakok mellett ugyanis szakács-pincér és fazekas szakképzés is folyik az intézményben, ehhez pedig tankonyha, étterem és egy fazekasműhely is helyet kapott a kollégium épületében.

A délután további részében a teológia tanácstermében hallgattuk meg Füsti-Molnár Szilvesztert. Az SRTA rektora beszélt a „tiszáninneniség” lényegéről és a cigánymisszió szerepéről. Legkisebb egyházkerületünk lakossága az elmúlt tíz évben több mint ötvenezer fővel csökkent. Ez részben a Budapestre vagy még nyugatabbra történő elvándorlás, részben pedig a születési és halálozási ráta különbségének következménye. A lakosság etnikai arányai is átalakulóban: a cigány népesség dinamikusan növekszik, míg a nem roma lakosság drasztikusan csökken. Tízből hat kistérségben ötven százalék fölötti a roma lakosság aránya. Mindezekkel együtt arra muszáj felkészülnie az egyházkerületnek, hogy a helyben maradó népesség egyre nagyobb részét teszi ki a cigányság, ha az egyház fenn akar maradni, meg kell őket szólítania.

A fentiek vezették el a teológiai akadémiát a roma közösségszervező szak indítására, amely a megváltozott körülményekre való reagálást teszi lehetővé, ehhez ruház föl eszközökkel. (A képzésről egy korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk: A pataki modell nyomában)

Ezután Landauer Attila kisebbségkutató beszélt a hazai cigány népcsoportokról. A kutató, akinek a cigányság és az egyház kapcsolatáról írott könyve a napokban jelenik meg. Landauer számos területen vitatkozik a romológia dogmáival, véleménye szerint a cigány fogalom nem mindig bírt etnikai jelentéssel, sokkal inkább szociokulturális fogalom volt, amelyet például nem használtak tovább, ha az illető lediplomázott. Beszélt még a roma népcsoportok heterogenitásáról, a romungro, az oláh és a beás cigányok közötti különbségekről és azok történelméről.

Másnap első utunk Vilmányra vezetett, ahol Samu Zsuzsanna fogadott minket a templom mellett működő református közösségi házban, ahol délelőtt Biztos Kezdet Ház működik kisgyermekes anyukáknak, iskola után pedig a nagyobbaknak szóló foglalkozások vannak. Samu Zsuzsa bemutatta a házat és a közösségépítő munkáról is beszélt. A legnehezebb rész az adományok kezelése. „A rászorultság egyértelmű, az ember legszívesebben adna, amikor és amennyit csak tud, de ezzel épp a közösségünk lényegét, a kapcsolatot értékelnénk le, és a ház csak egy lenne a különböző adományozó helyek között. Azért dolgozunk, hogy ez ne így legyen, a tárgyak, ruhák, játékok ne álljanak közénk, és igazi partneri kapcsolatot tudjunk kialakítani” – foglalja össze Zsuzsa, aki férjével, Sohajda Leventével közösen vezeti a vilmányi, göncruszkai és hejcei gyülekezeteket és a hozzájuk tartozó intézményeket.

Utóbbiak közül a legismertebb talán a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola. A hely meleg légkörét nem csak a dióhéjjal energiatakarékosan és környezetbarát módon megoldott padlófűtés, de a kis létszámú osztályok, hangulatosan dekorált termek és a gonddal megválasztott tanári kar biztosítja. Az iskola folyosóin álló nagy tökfigurákról megtudjuk, hogy – mivel a környéken jellemző termény az olajtök – a szüretet „tök jó napok” keretében ünneplik meg.

Ha nem mutatna furán egy iskola jelzőjeként, a kézműves jelzőt írnám ide. De ezt a szót mégis inkább a gyülekezet méltán világhírű, hidegen pergetett mézeket előállító méhészetére tartogatom. A parókián megkóstolhattuk az akác-, repce-, és gyógynövényes mézeket és a gyülekezet történetét is megismerhettük. Csodálkozva halljuk, hogy mikor Levente és Zsuzsa átvették a parókiát, az már hat éve üresen állt, fű és fa nőtt a házon belül is. Legyen az az iskola, a templom, vagy a méhészet, a lelkészházaspár mindenben a helyi közösségre szeret támaszkodni. „Így jobban a magunkénak érezzük, mintha állami vagy uniós támogatással csinálnánk. Ráadásul, ahogy az egyik jóbarátom fogalmazott: a gyülekezetek évszázadokon át képesek voltak maguk építeni, fenntartani, renoválni a templomaikat. Legalább próbáljuk meg mi is.” – mondja Sohajda Levente.

A vendégmarasztaló helyről végül a menetrendünk kényszere szólított el: csütörtök délután a Sátoraljaújhelyi Református Misszió istentiszteletére voltunk hivatalosak. Pál László, a roma gyülekezet fiatal lelkésze már várt minket a koreai alapítású missziós házban, ahol hamarosan negyven-ötvenfős csapat jött össze. A gitár mellett szájbőgővel és kannával is kísért dalok után a prédikáció elején vettem észre egy szokatlan dolgot: itt nincs külön gyerekfoglalkozás. A gyülekezet cirka felét kitevő 8-10 éves gyerekek ugyanolyan csendben hallgatják, ahogyan Pál László az Élet Vizéről és az Élet Kenyeréről beszél, igehirdetésébe beemelve a környék közösségi kútjait, saját kollégista élményeit, és a gyülekezet közös mindennapi tapasztalatait, életközeli példákkal érzékeltetve az Ige üzenetét, ami kicsik és nagyok együtt, egyforma figyelemmel emésztenek.

Az alkalom utáni szeretetvendégségen a zempléni cigánygyülekezetek keresztapjával, Szabó „Dani bácsival is találkozunk, de nemsokára indulunk tovább, hiszen az éjszakát már Bódvaszilason töltjük, a gyülekezet nemrégiben elkészült vendégházában, hogy másnap az egyház által foglalkoztatott közmunkásokkal közösen végezzünk el némi munkát. Reggel, mint minden reggel, a munka előtt áhítat van, amit ezúttal nem a gyülekezet lelkésze, Meleg Attila, hanem a túra egyik szervezője, Nyeső Ágnes tart. Az országos cigánymisszió referense a mustármagokkal ismertet meg minket közelebbről, hangsúlyozva: a mustármagban nem csak az a különleges, hogy kicsi, hanem az is, ami benne van, ez teszi lehetővé a hétköznapi ésszel szinte hihetetlen növekedést is, amire a növény képes. Így van a mi hitünkkel is: ha kicsi is, a lényeg az, hogy miben, kiben hiszünk, mert ezen múlik a növekedés.

Az áhítat után kétfelé szakadunk: a csapat egy része egy közelben lakó nyugdíjas hölgy udvarára tart, ahol a télire való tűzifát kell felaprítani és hátrahordani a tető alá. a többiek pedig a falu határában törik a kukoricát ebédig.

Indulás után a parókia napsütötte udvarán beszéljük át a három sűrű nap emlékeit. A legtöbb hallgató pozitív csalódásról számolt be: akárhova mentünk, mindenhol az elmúlt években már bizonyított lelkészeket és szakembereket láttunk, akik nemhogy nem égtek ki az eddigi munkában, de még lelkesebbek és tettre készebbek lettek. Mindeközben nem elvakult, ideologikus optimizmust láttak, hanem a problémákról is kertelés nélkül beszélő vezetőket. Ez láthatólag nagy hatással volt rájuk, az elhangzottaknak pedig hitelességet adott. Volt, aki a közös fahordást nevezte meg legerősebb élménynek, mások egy-egy gyülekezetet emeltek ki.

Papp Márton teológushallgató így foglalta össze a három nap benyomásait: „Sokszor látok keserűséget, sértettséget szociális ügyekkel foglalkozók között. Jó volt, hogy ilyesmit a három lelkipásztor egyikén sem tapasztaltam. Egészen más a cigánymisszió, mint amilyennek elképzeltük: több benne az öröm és kevesebb a félelem.

Sok szó esett köztünk mostanában a kiégésről, a lelkész kötelességeiről, és elvárásokról. – Itt a tereplátogatáson viszont úgy tűnt, a való életben annak a munkáját áldja meg az Úr, aki teljesen neki szentelte magát. De megragadott a sárospatakiak gyakorlatias szemlélete is: ahogy Barnóczki Anita mondta, ez nem egy kisebbség, hanem a térség problémája.

Hasonló benyomásokról számolt be Bölcsföldi András: „Otthon csak úgy beszélünk erről a vidékről, mint leszakadó térségről. De ha közelebb jövünk, sok olyan értéket látunk, ami csak itt található meg. A személyes találkozásokban minden mássá lesz, minden felülíródik.

Molnár Illés

(a képeket a szerző és Bölcsföldi András készítette. Galéria itt)