Békés délután a Magdolna negyedben

Józsefváros egyik református közössége, a Te+Én napról napra kínál remek példákat felekezetünk más gyülekezetei felé egymás elfogadásáról, dinamikus hitéletről és jövőbelátásról – nem véletlenül. A nyolcadik kerület egyik legszegényebb sarkában odaadó munkatársak gondoskodnak az iskolai hittanórákról, a tanodáról, istentiszteletekről, fiataloknak és időseknek szervezett programokról egyaránt, kíváncsiságunk pedig sokszorosan halló fülekre talált az ott töltött idő alatt.

Az egyszeri sétáló könnyen eltévesztheti a Te+Én bejáratát, ha szigorúan a falra felszegezett táblát fürkészi szemével, amikor viszont észreveszi, melyik ajtó előtt van a legnagyobb élet, nem tévesztheti el úticélját. A hely szűkös, a hangulat azonban cseppet sem tükrözi ezt: dicsőítő éneket éneklő és gitározó srác az egyik sarokban, élvezettel beszélgető nők és férfiak a kanapékon, a sürgő-forgó munkatársakról pedig lerí, hogy élvezik, amit csinálnak.

A 2012-ben létrejött közösség mai formájának kialakulásához hosszú út vezetett: a cél a nyolcadik kerületben élő cigányság elérése volt, az évek során azonban vegyes etnikai összetételűvé vált. Eleinte a Lakatos Menyhért Általános Iskolában tartott hittanórákon, majd a szomszédos Kesztyűgyárban szervezett játszóházakon keresztül sikerült minél több emberhez eljutni, amikor pedig a Te+Én az önkormányzattól megkapta a jelenlegi, Kis Fuvaros utcai közösségi házat, elkezdődhettek a tanodai foglalkozások.

„Az egyik önkéntesünk kezdett el segíteni egy gyereknek, amely rendszeressé vált, majd egyre több önkéntes járt hozzánk, akik egyre több gyerekkel tudtak foglalkozni” – mesélte Claro Vanessa, aki maga is önkéntesként csatlakozott a közösséghez, ma pedig félállásban a tanoda ügyeit intézi. „A helynek köszönhetően a korábbi havi alkalmak helyett immár hetente szerveztünk játszóházat. A tanoda egy évvel később minden nap nyitva állt a tanulni vágyók előtt, így egyre többen hallhattak rólunk.”

Ottjártunkkor három diák követte figyelmesen az őket segítők tanácsait – fontos, hogy minden önkéntes egyetlen gyerekkel foglalkozik, így könnyebben kialakul a bizalmas viszony közöttük, amely leginkább a tanulmányi eredmények javulásában érhető tetten. „Minimum fél évre hívjuk őket” – folytatja Vanessa. „A kapcsolat van a középpontban, az önkéntesek afféle mentori szerepet töltenek be a diákok életében. Eleinte a Salétrom utcai gyülekezetből jöttek, majd az ő barátaik, ma már azonban nagyon tág azok köre, akik ide járnak.”

A Józsefvárosi Református Egyházközségnek nagyon komoly szerepe volt a Te+Én megszületésében, hiszen gyülekezetplántálási terveik a Magdolna negyedben kezdtek leginkább gyümölccsé érni. Lakó István korábban ifjúsági lelkészként szolgált a Salétrom utcában, néhány éve pedig teljes erőbedobással viszi a közösség hitéletét. A közösség motorja egy évvel ezelőtt saját életútjáról, és a Te+Én kialakulásáról mesélt nekünk, látogatásunk alkalmával pedig az azóta eltelt időszakban történteket idézte fel.

„Hitéleti szempontból nagyon meghatározó volt a gyülekezeti tagság kérdése, valamint olyan utak felépítése, hogy egy kereszténységtől teljesen idegen ember hogyan találkozhat Istennel, és mik lehetnek a következő lépések ezen az úton” – mondta, szavaiban pedig nem lehet nem észrevenni a tökéletesen letisztult gyülekezeti jövőképet. Elmondása szerint rengeteg építő vita zajlott a Te+Én-ben a kérdést illetően, hogy ki a keresztény, vagy mikortól mondhatja magát annak. „Az úrvacsorával is volt hasonló tapasztalatom” – folytatja István. „A református hitvallás szerint nem szabad azáltal építeni a hitetlenség falát, hogy olyanok is részt vesznek az úrvacsorán, akik nem értik és hiszik a jelentőségét. Szerintem a gyülekezet felelőssége, hogy meghúzza a határt a közösséghez, és az Istenhez való tartozás között.”

A Te+Én legfontosabb célja egyértelmű: „Vállaltuk, hogy olyan gyülekezetté szeretnénk nőni, amely képes lesz más gyülekezeteket plántálni a későbbiekben” – fűzte hozzá a lelkész. „Szeretnénk kapcsolatot építeni vidéki cigánymissziós közösségekkel, és ahol szükség mutatkozik rá, segíteni a hitbeli előrelépésben.” A közös látásért tett erőfeszítések is megsüvegelendőek: „Ennak érdekében évi két-három, missziói-teológiai témákat feszegető könyvet is feldolgozunk a gyülekezeti tagokkal – fontos, hogy a misszió ne a lelkész személyes látásához legyen kötve, hanem az a gyülekezet elkötelezett tagjaival közösen formálódjon.”

A „Lakatosban” tartott hittanórákkal kezdődött szolgálat mára kibővült: „Gyakran jönnek hozzánk külföldi csapatok, akik a napközibe visznek be programokat – például a Youth With a Mission csoport tagjai” – mondta Vanessa, az pedig már csak ráadás, hogy a tanodás foglalkozással párhuzamosan éppen néhány külföldi fiatal vendégeskedik a suliban – a székes játékot gyurmázás és rajzolás követi, a gyerekek pedig önfeledten vetik bele magukat a programokba.

A Te+Én legnagyobb erénye, hogy színes programjai (ifis táborok, szakkörök, vagy éppen a régebben futó Bisora nevű, fiatal roma lányoknak szóló alkalom, melyet Kolompár Erzsébet vezetett) mellett hangulata miatt is vonzza az embereket – nem csoda, egy begipszelt lábú férfi, mankókra támaszkodva is elbiceg idáig. „Itt van az otthonunk!” – kiált fel egy másik srác, aki nagymamájával jár ide, már két éve. Erzsébet korábban egy neoprotestáns gyülekezetbe járt, az ott látottakról pedig úgy vélte, hogy ellentétesek a Biblia tanításával – a Kis Fuvaros utcában sétálva azonban ismerős dallamok ütötték meg a fülét.

„A ’Jézus, visszavárlak’-ot énekelték, hallottam, ahogyan gitároznak, én pedig bejöttem ide, ahol megtudtam, hogy református közösségről van szó” – mesélte, hozzátéve, hogy egy percig sem habozott azt illetően, hogy ezután ide fog járni istentiszteletekre. Az unoka, a tizenéves Ricsmond nagyon aktív a közösség életében, Istvánnal jelenleg hitvallást olvasnak, aki vasárnap délután ki is kérdezi őt a tanultakról.

„Lelkész akarok lenni!” – vágja rá arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak a jövőt illetően, majd hozzáteszi: „Itt nagyon szimpatikusak az emberek, a tanodába is járok” – nagymamája pedig boldogan ismeri el, hogy bár gyakran kell „hazarángatni”, azért mégiscsak a legjobb helyen van itt. Erzsébet résztvevője az egyik házicsoportnak is, melyben egyaránt épülhetnek – István megfogalmazásában – feketeöves keresztények, és azok, akik csak most ismerkednek a hittel.

„A házicsoportba egy vacsorás vendégségen, előadássorozaton át érkeznek az emberek” – mondja. „A gyülekezeti tagok itt szolgálókként vannak jelen, és arra figyelnek, hogy hogyan tudnak keretet adni a beszélgetéseknek. Ez egy hét részes sorozat, az identitásról szól – család, nép, státusz, pénz, szerelem, szórakozás és élet-halál. Felvillantjuk, hogy a cigány és magyar kultúrában hol jelenik meg az egyik, vagy a másik, néha poénos a ráismerés, hogy ’jé, ezek tényleg mi vagyunk’.”

Értékes alkalom, amikor romák és nem romák együtt, bátran és büszkén vállalt identitásukkal mély beszélgetéseket folytathatnak az élet alapvető kérdéseiről, a Te+Én-ben pedig ezt gyakran tapasztalhatjuk. „Az alkalmak témája az életből indul ki, és a Biblia felé halad – ha pedig a csoport együtt marad, akkor egy második sorozatra hívjuk őket, már házaknál. Itt Jézus szolgálatának öt fontos állomását vesszük sorra, előadás helyett itt már csoportbeszélgetés történik. ” – tette hozzá István.

A Te+Én-re közösségként és gyülekezetként is tekintenek az ide járók, azonban arra a kérdésre, hogy miért szeretnek leginkább ide járni, többen a család megfogalmazást is használták. Az alkalmakon részt vevők és a munkatársak elhívása minden itt töltött percben érezhető, akárcsak az együttes erővel történő haladás közös céljaik felé. Hogy mikor érnek oda, az már nem rajtuk fog múlni.

Dezső Attila 

A Te+Én református közösség életéről és alkalmairól bővebb információ honlapjukon, a temegen.net-en található.