Tehetséges roma zenészek jelentkezését várják

A Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatást hirdet február elejére és március végére 12 és 22 éves fiataloknak.

A Felsőörsön működő intézményben hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban.

Egész évben várják az érdeklődő fiatalok jelentkezését, de képzési rendszerük tanévi kurzusokhoz igazodik, így a 2018/2019-es tanévre való jelentkezéseket 2018. április 28-ig tehetik meg. Az április 28-ig felvételt nyert diákok számára van lehetőség a nyáron kezdődő 2018/2019-es tanévben megkezdeni tanulmányaikat.

A felvételt nyert növendékek jazz és klasszikus zenei képzésen vehetnek részt. A 12 hetes, ingyenes intenzív zenei tehetséggondozás Felsőörsön zajlik majd, hétvégenként pedig Budapesten tanulhatnak a diákok, akik ingyenes ellátást kapnak a képzés idején és az utazásért sem kell fizetniük.

A meghallgatásra elsősorban brácsa, cselló, bőgő, basszusgitár, dob és percussion hangszeres diákok jelentkezését várják, emellett azokat, akik jazz- és klasszikus zongorán, hegedűn, gitáron, klarinéton, szaxofonon, fuvolán, cimbalmon zenélnek vagy énekesek.

Jelentkezni a http://www.snetbergercenter.org/hu/Legyel-a-diakunk oldalon lehet.
A meghallgatásról az alábbi linkeken tájékozódhatnak:

*         http://www.snetbergercenter.org/hu/Legyel-a-diakunk

*     https://www.facebook.com/snetberger.tehetseg.kozpont/photos/a.182514531898047.1073741878.175905195892314/735421103274051/?type=3&hc_ref=PAGES_TIMELINE