„Cigány gyülekezetünk felnőtt”

Sátoraljaújhely. Konfirmáció. Ragyogó barna tekintetek emelkedtek fel. Olyan nép lett az Úr népe, aki nem volt az övé. Olyan szívek keresik akaratát, akiknek nem hirdettek próféták bűnbánatot, akiket nem vezettek dús legelőkhöz pásztorok, de akik vágytak az igazságra, és az megszabadította őket. Mert az Úr nem az „ősi” hitűeket keresi, hanem azokat, akik újszülött gyermek csodálatával néznek fel a kereszten függőre...

„Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni." Róma 9,25-26.

A misszió egyik lényeges feladata, hogy felelős egyháztagokat kell felnevelnünk a missziói szolgálat során. Erre jó példa az, ahogyan először az Úr Jézus tanította, „nevelte” a tanítványokat, hogy a későbbiekben a Szentlélek erejével együttesen felelős tagokká váljanak a Krisztus testében. Azután – részletesebben – Pál apostol missziói munkájában látjuk azt a gyakorlatot, hogy az újonnan alapított gyülekezeteket nem hagyja magára addig, amíg arra érdemes emberekre rá nem tudja bízni a közösségeket. A gyülekezet életét alapvetően határozza meg az, hogy hittel és Lélekkel teljes, Isten igéjét mércének tartó, felelősségteljes vezetőség szolgál (!) a gyülekezet élén, vagy önző gyermekek, akik saját életvezetésükben is sorozatosan kudarcot vallanak, és így a rájuk bízottakat is a szakadék szélére cibálják magukkal.

Felelős egyháztagjaink lettek

Cigány gyülekezetünk felnőtt. Elértünk arra a pontra, amikor kimondhatjuk: felelős egyháztagok lettek azokból, akik nem tartoztak az Úr népéhez. Október 30-án a szokottnál is furcsább pezsgés volt érezhető a gyülekezetben. A gyerekek már jó előre megérkeztek, hogy énekkel magasztalják az Urat. Kis szoknyácskákban, fehér ingekben igyekeztek befelé a legkisebbek is, mert ünnep van! Itt a tévé és sok más idegen, akik mind rájuk kíváncsiak. Pontosabban arra, ami történni fog.

Hat éve indult a misszió egy lakásban

Hat éve indult el a gyülekezet élete egy negyven négyzetméteres lakásból. Öt éven keresztül a gyülekezet jelenlegi gondnoka és felesége, minden csütörtökön kipakolta a nagyszobát (20 négyzetméter), hogy helye lehessen a kicsiny majd nyolcvan fős gyülekezetnek. Hűséggel megtették ezt, és a bibliai kenyérszaporításhoz hasonló esemény történt alkalomról alkalomra, de ezt inkább „helyszaporításnak” nevezném.

Ezek az emberek megtapasztalták az emberi élet legnagyobb mélységeit

Ami él, az növekszik. Ahogy növekszik a fa, elkezd leveleket, majd virágokat hozni. Ennek a gyülekezetnek a fája már évek óta sok levélkével büszkélkedhetett, és kezdtek nyílni a pompás virágok is. Most végre nyolc érett gyümölcsöt leszakíthattunk. Olyan férfiak és nők tettek hitvallást arról, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére, akiktől első ránézésre bizony elvitatnánk a hervadhatatlan koszorút. Pedig az a pálya, amit ők futottak, az valódi „ironman” kategóriába tartozik. Az igazi gyümölcsök akkor a legzamatosabbak, amikor minden viszontagság – fagy, gombásodás, szárazság – ellenére növekszenek. Ezek az emberek megtapasztalták az emberi élet legnagyobb mélységeit. Életük hegyvonulatokról mesél, amely sokszorta van tele mély szakadékokkal.

Könnyes szemmel teszünk hitvallást együtt

Itt állnak és mást nem tehetünk, könnyes szemmel hitvallást teszünk együtt a Jézusba, mint Megváltóba vetett hitünkről. Egymás után megszólalnak a hitvallók. Az énekek csodálatosak. Az elmélet tökéletes. Az a fiú, akiről lemondtak és elmebetegnek nyilvánították, mindenkit megelőzve a Helvét hitvallás és Heidelbergi Káté igazi ismerője lett. A legcsodálatosabb pedig az, hogy az életük a példa a hitvallásokra.

Felnőttünk. Amikor magukhoz vették az úrvacsora jegyeit életükben először, valami eltört. A bűn láncainak utolsó roppanása hallatszott, ahogy a szívekben Jézus keresztje éket vert a láncszemek közé. Ragyogó barna tekintetek emelkedtek fel, majd néztek ismét a földre. Ami történt, az a hit győzelme a világ fölött! Olyan nép lett az Úr népe, aki nem volt az övé. Olyan szívek keresik akaratát, akiknek nem kiáltottak próféták bűnbánatot, akiket nem vezettek dús legelőkhöz pásztorok, de akik vágytak az igazságra, és az megszabadította őket. Mert az Úr nem az „ősi” hitűeket keresi, hanem azokat, akik újszülött gyermek csodálatával néznek fel a kereszten függőre, és látják az üres sírt.

Ki vitathatná el tőlük, hogy reformátusok?

Ki vitathatná el tőlük, hogy reformátusoknak neveztessenek (ApCsel 10), hiszen úgy tettek hitvallást mint mi, arról tettek mint mi, abban hisznek akiben mi. Határokat léptünk át együtt, barátként, testvérként. És ennek ára és következménye van. Hogy mekkora? Még talán nem is sejtjük. Ahogy Péter sem tudta elképzelni, milyen méretű következménye lesz annak, hogy Kornéliusz házába belépett, úgy a cigánymisszió vonatkozásában sem látjuk még a végét. Egy biztos „hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni." (Róma 9,26.)

Pál László
a Sátoraljaújhelyi Református Egyházközség beosztott missziós lelkésze

Az ünnepről készült videó itt tekinthető meg.