„Kit küldjek el” – cigány felebarátaink közé?

Könnyebb a hozzánk hasonló emberek társaságát keresni, és kerülni azokat a helyzeteket, ahol felebaráttá kellene válni azok számára, akik nagyon mások, akik a településeink szélén, vagy más kilátástalan helyzetben élnek. De ha mélyen és őszintén Isten akaratát keressük, akkor tudjuk, hogy Ő erre is hív. Ő ezekben az emberekben, akikkel Jézus közösséget vállalt, akiket Ő szeret, a velük való találkozásban különleges módon akar találkozni velünk.

A cigányok közötti missziót, és az egyház[1] minden más tevékenységét is az egyház elhívásának a fényében kell megvizsgálnunk. Mi az egyház? Mi volt Jézus szándéka, amikor elküldte tanítványait és Szentlelke által felruházta őket erővel?

Jézus Krisztus uralma alatt olyan alternatív közösség legyünk az adott társadalomban, amely nem annak normái szerint él, hanem felmutatja Isten Országának egészen más rendjét.

Jézus nem írásban hagyta ránk tanításait, hanem egy közösséget formált, ennek tagjait kiválasztotta, és a Szentlélek által erővel felruházta, hogy tanúi legyenek. Tanúi legyenek annak, hogy Jézusban Isten Országa, az Ő gyógyító, helyreállító, Istennel megbékéltető kegyelme megérkezett. Azok, akik ezt megtapasztalták, arra hívattak, hogy Isten Országa valóságát megízlelve megtestesítsék azt a közösséget, ahol Jézus Krisztus Úr. Egy olyan alternatív közösség legyenek az adott társadalomban, amely nem annak normái szerint él, hanem felmutatja Isten Országának egészen más rendjét, melyet Isten szeretete, igazsága és kegyelme határoz meg. Az a kiválasztott közösség, mely nem öncélúan magáért él, hanem azért, hogy világító lámpás legyen azon a helyen, ahova Isten helyezte, hegyen épített város, melyet nem rejtenek el. Hogy hirdesse Isten szeretetének, szabadításának evangéliumát. (Máté 5,14-16) Ha ezt az elhívást az egyház, a helyi gyülekezet komolyan veszi, akkor keresnie kell az az evangélium meghirdetésének útját az adott településen és az ott élő cigányok között is.

Mikeás próféta szavai Isten népének ma is, a cigányok felé kapott küldetésben is útmutatásul szolgálnak: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mikeás 6,8)

„…élj törvény szerint..”

Isten törvénye a szegények, a társadalom peremén élők segítését írja elő népének. Ennek elmulasztását a próféták keményen számon kérik az Ószövetségben: „Úgy tesz ez a nép, mintha igaz módon élne, és nem hagyta volna el Istene törvényét: döntést kérnek tőlem az igazságról, szeretnék Istent a közelükben tudni… Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted.” (Ézsaiás 58,2b és 6-8)

Istentiszteletünk nem vezethet célra, ha nem indulunk el szükségben élő felebarátaink felé.

Bár minden társadalomban ott van a nagyok, a gazdagok uralkodásának elfogadott normája, Jézus mást tanít: „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Máté 23,11) A farizeusokon pedig keményen számon kéri, hogy bár ismerik, tanítják és aprólékos gondossággal betartják a törvényt, a lényeget szem elől veszítették: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből mégis hosszasan imádkoztok. …mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni.” (Máté 23,14a és 23b)
Ahogy Izrael sem tudta Istent a böjtöléssel, szép istentiszteletekkel meggyőzni, miközben olyan rendszert működtetett, ami a szegényeket nyomorúságban tartotta, és ahogy nem vezették félre Jézust a farizeusok, akik bár kívülről tisztának látszottak, belül tele voltak önzéssel, szeretet helyett ítélkezéssel és önigazolással, úgy a mi istentiszteleteink, megújulási vágyunk sem vezethet célra, ha nem vesszük észre a mellettünk szükségben élő felebarátainkat és nem indulunk el feléjük őszinte szeretettel.

„..törekedj szeretetre..”

Amikor egy törvénytudó Jézust az örökéletről kérdezte, viszontkérdést kapott: „Mi van megírva a törvényben? Ő pedig így válaszolt: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.«” (Lukács 10,26)

Itt felmerül a kérdés, hogy ki a felebarát, akit szeretni kell. Jézus a jól ismert példázatban rámutat, hogy felebaráttá kell válnunk annak számára, aki éppen a segítségünkre szorul, aki bajban van, szenved, de egyedül, segítség nélkül nem tud felállni, továbbmenni… annak, akinek az elkerülésére ezer magyarázat adódik. A felebarát az, akit Isten az utunkba helyezett, és elkészítette előre a jócselekedetet, amiben minket akar használni.

Krisztus különleges módon akar találkozni velünk, amikor enni-inni adunk, amikor meglátogatjuk őket. Amikor küzdünk azért, hogy a felebarátaink életét megnyomorító rendszerek megváltozzanak.

Könnyebb közösségeinkben a hozzánk hasonló emberek társaságát keresni és kerülni azokat a helyzeteket, ahol felebaráttá kellene válni azok számára, akik nagyon mások, akik a településeink szélén, vagy más kilátástalan helyzetben élnek. De ha mélyen és őszintén Isten akaratát keressük, akkor tudjuk, hogy Ő erre is hív. Ő ezekben az emberekben, akikkel Jézus közösséget vállalt, akiket Ő szeret, a velük való találkozásban különleges módon akar találkozni velünk. Akkor, amikor enni adunk, inni adunk vagy meglátogatjuk őket. Amikor küzdünk azért, hogy a felebarátaink életét megnyomorító rendszerek megváltozzanak, hogy a gyerekeik ugyanolyan lehetőséggel induljanak az életbe, mint a mieink. Amikor a szegények, a cigányok között szolgálunk, Jézust követjük! Különleges áldásaiban részesülünk, átéljük az Ő munkájának csodáit.

„...légy alázatos Isteneddel szemben.”

Isten előtti alázatunk része, hogy Őt Úrnak fogadjuk el, aki Országa rendjét megalkotta. Ezért nem írjuk felül igényeink, félelmeink és korlátaink szerint a szeretet parancsát. Nem keresünk magyarázatokat arra, hogy miért nem tudjuk, miért nem akarjuk szeretni felebarátainkat, miért nem tartjuk magunkat alkalmasnak arra, hogy az evangéliumot közöttük is meghirdessük. Amikor a farizeusok nem értették, hogy Jézus miért tölt annyi időt azokkal, akiket ők megvetettek, akkor így válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Márk 2,17)

Keressük az utat, és induljunk el cigány felebarátaink felé! Miért nem tartjuk magunkat alkalmasnak arra, hogy az evangéliumot közöttük is meghirdessük?

Jézus követőiként mindannyian átéltük, hogy Krisztus kegyelme betegségeinkben, bűneinkben ragadott meg és emelt fel. Ezért hirdethetjük meg Isten országának életet megváltoztató erejét, amely megbékélést, egészséget, reménységet hordoz. Keressük az utat, imádságban ajánljuk fel magunkat és induljunk el a közösségeinkben mellénk helyezett cigány felebarátaink felé! Egyénileg is, de úgy is, mint Isten népe, Krisztus teste, a gyülekezet közössége. „Ti vagytok a világ világossága. … Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5,14a és 16)

Dani Eszter

Az írás megjelent a protestáns egyházak Tükör című cigánymissziós lapjában, melynek számai weboldalunkról letölthetők.

kép:  Laborczi Dóra -Gyerekek egy anyaóvó intézményben

[1] az egyház szót teológiai értelemben használjuk, nem konkrét egyházszervezetre, gyülekezetre gondolva. Egyház, mint Krisztus teste, mely helyi gyülekezetekben él.