Ásványgyűjtés és cigánymisszió - Interjú Lovász Mártonnal, a WISZ lelkészével

Januártól új lelkészt köszönthettek a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói és munkatársai: bár a kezdeti útkeresés őt sem kímélte, Lovász Márton - akit környezetében mindenki Marcinak nevez - számára elég hamar kiderült, hogy milyen pályát szánt neki az Úr. Marcival a sárospataki gimnáziumi és a debreceni teológiai évekről, cigánymissziós tapasztalatairól, valamin széles spektrumon elhelyezkedő hobbijairól beszélgettünk.

A lelkészi pálya magától értetődő volt számodra?

Nem klasszikus értelemben vett keresztény/református családban nőttem fel: 15 évesen keresztelkedtem meg, amely inkább a hitem elmélyülésében volt egy pont, mintsem a kezdete. Bátyámmal és öcsémmel első osztályos korunktól jártunk református hittanra, a lelkészek viszont jöttek-mentek a vilmányi gyülekezetben, így túl nagy kötődés nem igazán tudott kialakulni velük. Egyiküket nagyon megkedveltem még általános iskola elején, aztán volt egy női lelkészünk, de csak ennyire emlékszem róla, majd felsősként ismét váltás történt. A testvéreimmel libasorban mentünk a sárospataki református gimnáziumba, és amikor én kezdtem el ott tanulni, egy lelkészházaspár, Sohajda Levente és felesége érkezett a községünkbe. Szerveztek egy ifit, és egy kis idő után megkérdezték, hogy szeretnénk-e konfirmálni. Erre az volt a válaszom, hogy persze, miért ne – egy évig tartott a felkészítő, viszont egyikünk sem volt megkeresztelve. Azt mondták, semmi probléma, válasszunk keresztszülőket: én őket szerettem volna, amit el is fogadtak, így a sárospataki vallástanárom keresztelt meg.

Ami a teológiát illeti, soha nem volt rajtam nyomás emiatt, egyszerűen érdekelt: mindig szerettem a filozófiai témákat, a vitákat, az elmélkedéseket, a teológia azon részét, melyet az ember gyülekezeti szinten megtapasztalhatott. Harmadikos gimnazista koromban jött el az a pont, amikor ki mertem mondani, hogy megtért ember vagyok, hiszen örömmel vettem-vettünk részt az egyházközségek programjaiban. Egyre inkább azt kezdtem érezni, hogy nem a korábban annyira szeretett, fizikával, kémiával, vagy biológiával szeretnék foglalkozni. Amilyen könyv fellelhető volt a témában, azt beszereztem, gondolkoztam orvosin, állatorvosin, általános biológusi képzésen, sőt, a teológia mellett el is indultam ebben az irányban, de a kettőt lehetetlen volt együtt csinálni.

Volt-e valamilyen konkrétum, amiért a hittudományi képzés mellett döntöttél?

Nem tudnék sem egy pontot, sem pedig egy adott eseményt említeni. Amiben biztos vagyok, hogy a lelkész-keresztszüleim, a gyülekezeti programok, és az ifi mind hozzájárultak. Tizenhárom éves koromtól, hat-hét éven keresztül részt vettem a hejcei, angol nyelvű bibliatáborban, amely minden alkalommal akkora lendületet adott, hogy állandóan megerősödve jöttem el onnan. Középiskolában volt egy-két nevelőtanárom, a vallásoktatóm, akik szintén nagy hatással voltak rám, de senki sem mondta, hogy „Na, ebből a fiúból pap lesz!”, vagy bármi ilyesmit. Érezték, hogy nyitottnak mutatkoztam a teológiai témák iránt, a gimnáziumi évek alatt pedig ez az elhatározás szépen lassan formálódott ki bennem.

Ennek bejelentése rövidebb folyamatnak bizonyult, viszont amikor megtörtént, volt nagy meglepetés! Soha nem fogom elfelejteni az egyik gimnazista barátom reakcióját: „Te, mint lelkész? Pedig te olyan rendes ember voltál eddig!” Hozzá kell tenni, nem keresztény srácról volt szó, úgymond, messziről közelített az Úristen felé. Egyébként a hír az egész környezetemben meglepetést okozott, hiszen teljesen reál beállítottságú voltam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi a gimis éveket valóban megéltük. Még csak három hete voltunk az intézményben, amikor a tanári karban elterjedt a vélekedés, hogy bárhová be lehet menni órát tartani, kivéve a 9. c-be nem. Számítástechnika-tagozat voltunk, infó-biosz faktra jártam, ehhez képest elmentem teológiára.

(...)

Az interjú teljes hosszában a Wáli István Református Cigány Szakkollégium oldalán olvasható el.