Hírek

Úttörő női lépések egymás megismerésében

A romák között végzett szolgálatok megismerését célzó, „Ismerj meg! Ismerkedj!” elnevezésű, úttörő kezdeményezést a Magyar Egyházak Ökumenikus tanácsának női bizottsága szervezte. Áprilisban Észak-Magyarország településein - Abaújszántón, Göncruszkán, Hernádnémetiben, Szendrőn - jártak, majd Sárszentlőrincre látogattak, hogy ismerkedjenek a helyi a roma gyülekezeti tagokkal, valamint azokkal a társadalmi problémákkal, amelyeket legtöbben csak a sajtóból vagy mások elbeszéléseiből ismernek. A tanulmányút folytatásaként a cigánymisszióval foglalkozók és a cigány nőtestvérek együtt vettek részt a július elején, Balatonfüreden rendezett konferencián. A hátrányos helyzetben élők között végzett szolgálatok széles skáláját mutatták be itt is egymásnak a református, evangélikus, katolikus, baptista és pünkösdi felekezetekhez tartozó résztvevők - a hernádnémeti tanodától kezdve a budapesti prostituáltak közötti munkán és a sárszentlőrinci evangélikusok befogadó közösségén át a debreceni cigány szakkollégiumig.

„Valamennyiünkre jellemző, hogy Isten ügyének elkötelezettjei vagyunk, hiszen »megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek« - mondta P. Tóthné Szakács Zita református lelkész, a bizottság elnöke. - A biztos kezdet házakban, tanodákban, iskolákban, bibliatanulmányozó csoportokban és a családi segítségnyújtásban sok nő dolgozik a cigány testvérekkel. Szó esett közöttünk gyülekezetbe való betagolódásról, az együttélés szépségeiről és nehézségeiről, veszélyeztetett gyermekekről, kiszolgáltatott nőkről, mélyszegénységről. Ki-ki a saját történetével hozzájárult ahhoz, hogy ne csak tudományos megközelítésből vizsgáljuk egymás missziói gyakorlatát, hanem a tapasztalatainkat és az érzéseinket is megosszuk.”

Egy Svájcból érkezett nőszövetségi tag így zárta le az eseménysorozatot „Jó volt látni a sok elkötelezett roma és nem roma nőt. Azt is tudomásul vettem, hogy ez a munka kis lépésekből áll, és sok türelem kell hozzá. De biztos vagyok, hogy meglesznek az eredmények.”

A program az Európai Ökumenikus Női Fórum támogatásával jött létre.