Imák az európai cigányságért - II.

"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy" (Ézsaiás 43,1)

Imák az európai cigányságért - I.

"Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol. Ha kiáltasz, ezt mondja: itt vagyok." (Ézsaiás 58,9)  

Dicsőítés az 5. Országos Cigánymissziós Találkozón és Imanapon

A Bodrogközi Református Cigánymissziós Gyülekezetek tagjaiból álló zenekar dicsőítése.

„Legyetek büszkék arra, akik vagytok!”

Gyorsan telik az idő: április 7-én, szombaton már az ötödik Országos Cigánymissziós Találkozóra és Imanapra került sor a Káposztásmegyeri Református Egyházközség templomában. Az eseményre az ország minden szegletéből ellátogató, csaknem háromszáz fő újfent megbizonyosodhatott arról, hogy Isten kegyelmében egyek lehetünk, és mindegy, hogy hová, milyen körülmények közé születünk, az ő útján járva mindannyian családtagok vagyunk.

A Nemzetközi Roma Nap története

Immáron 28 éve ünneplik a világban a Nemzetközi Roma Napot, mely a kultúra ünneplése mellett a cigányokat érintő ügyekre próbálja meg felhívni a közvélemény figyelmét.

Húsvét egy roma családnál

Így változtatja meg egy férfi és családja életét a húsvét üzenete.

Cigánykerék Roma Értékek Fesztivál 2018

A Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódóan.

Munkatársunk, Gáspár Barbara a Duna TV Református ifjúsági műsorában

Interjú a RefoRomból.

Cigányok az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban

Noha nem tudni pontosan, hogy mennyi roma vett részt a küzdelmekben ’48 tavaszától ’49 nyarának végéig, szerepvállalásuk remekül leképezte a korabeli magyar társadalomban elfoglalt helyüket: a legtöbben muzsikusként, fegyverkovácsként és honvédként álltak ki a hazáért, volt, akit Kossuth Lajos hadnagyi rangra emelt, egy zeneszerzőhöz pedig 1848. március 15-e legismertebb tévhite kötődik. A szabadságharc 170. évfordulóján róluk emlékezünk meg, de nem megyünk el szó nélkül a származása miatt romantikus homályba burkolózó ágyúöntőmester, Gábor Áron mellett sem.

Cigány szakkollégiumoktól tanulnának

A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium, valamint a Budapesti Református Cigány Szakkollégium is bemutatkozott a Protestáns szakkollégiumok és keresztény ifjúsági szervezetek konferenciáján a Károli Gáspár Református Egyetem Benda Kálmán Szakkollégiumában.

Reményt adó lehetőségek

Az MRSZ Cigándon mutatta be területi felzárkózásáért elindított projektjét.

Kapu a világra

Az MRSZ legutóbbi almaosztásán megismertük az ózdi regionális iroda munkáját és támogatottjait.

Lerakták a Cziffra Központ alapkövét Budapesten

Az alapkőletétellel elindul a Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ kormányzati beruházása.

Átfogó cigánykutatás készült a Debreceni Egyetemen

Az intézmény 2010 és 2013 között végzett kutatásának eredményei

P'amende - A Duna TV roma kulturális műsora

A romagyilkosságok áldozataira emlékezve.

Videókon a 3. Protestáns Cigánymissziós Találkozó

Győri András felvétele.

A Mária Rádió vendége volt az Országos Református Cigánymisszió

A Ceferino ház című műsor 2018. február 14-i adása.

A Kossuth-díjas Bari Károly kiállítása a Gallery8-ban

A kiállítás május 18-ig tekinthető meg.

„Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet: a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek!”

Dicsőítés, bizonyság, megbékélés, de legfőképpen tisztelet – ezúttal a Budapest-Deák téri evangélikus templomban gyűltek össze e szavak jegyében öt protestáns egyház, az evangélikus, a baptista, a metodista, a pünkösdi és a református felekezetek képviselői, a 3. Protestáns Cigánymissziós Találkozón. „Tiszteld…” – hangzott az esemény vezérszava, melynek jótékony árnya alól nem tudtunk kibújni a nap folyamán – 450 testvér nevében mondhatom, hogy nem is akartunk.

„Én szeretek itt lakni!” – Gondolatok a Hős utcáról

Mi történt eddig és mi várható a főváros egyik legelszeparáltabb részén?