Húsvét egy roma családnál

Így változtatja meg egy férfi és családja életét a húsvét üzenete, Jézus Krisztus értünk hozott áldozata.

A húsvétok hagyományos módon, a szokások szerint zajlottak nálunk, néha előfordult, hogy több alkoholt fogyasztottam a kelleténél, és úgy éreztem, hogy ezt jelenti az ünnep. Ez három éve megváltozott, mert én és a családom is megismerte ennek az ünnepnek jelentőségét, üzenetét Isten kegyelme és elhívása által.

Megértettük, hogy Jézus Krisztus kereszthalála nem szabadított meg minket a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, közöttük a miénket is, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Húsvét napján az emlékezés, öröm és szeretet, ami még közelebb hozza családom tagjait.

Közös imádságban vagyunk együtt, dicsőítő dalokat énekelünk az unokákkal, a délutáni órákban pedig kisétálunk az egész családdal a természetbe, ahol ügyességi játékokkal mulatjuk az időt. És mennyivel másabb, szeretetteljesebb megélni ezt, tudván az Úr jézus feltámadásának győzelmét, a tavasz kezdetét, látva az ébredést a természetben, a gyülekezetben, és a családban.

„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!”(Jn. 20,19)

Gyirgyó Dénes