Roma témájú alkotások a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Helyszín: Cinema City Arena
Időpont: 2018. január 23. – 2018. január 28.

2018. január 23. és 28. között a Cinema City Arenában.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a a világ legfrissebb nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenyét, fórumát és bemutatóját Budapesten, a Cinema CIty Arenában (1087 Kerepesi út 9.).

Az esemény szervezői a világ közel 30 országából 50 különleges, fesztiváldíjas, Magyarországon először vetített alkotást hoznak el a valódi történetek, a dokumentumfilmek, a filmek és filmfesztiválok kedvelőinek és az emberi sorsok, problémák és a társadalmi kérdések iránt nyitott nézőknek.

A fesztiválon két, roma témájú alkotást is levetítenek majd: az egyik Bartha Máté: Bajnok című filmje lesz, melyben Vanessza, a fiatal cigánylány útját kísérhetjük végig a helyi edzőteremtől a nagy boxgáláig.

Dobray György: Próbajáték címet viselő műve a profi focistának készülő, 13 éves Szebasztián nyomába ered, aki hét fős családja egyetlen reménysége arra, hogy kitörjenek a szegénységből.

A csaknem egy hétig tartó filmdömping további érdekessége, hogy az esemény arca a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom) Waldorf óvodapedagógus-szakos hallgatója, Balog László.

A további versenyfilmek, jegy- és általános információk megtalálhatóak a fesztivál honlapján, valamint Facebook-eseményében.