Cigánymissziós jótékonysági koncert

Helyszín: MEÖT Székház (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3.)
Időpont: 2016. augusztus 4.

Magyar reneszánsz, német barokk, lengyel modern zene és koreai keresztyén énekek - változatos programmal készülnek a koreai reformátusok a kárpátaljai cigánymisszió javára szervezett jótékonysági koncertre,amelyet augusztus 4-én 18 órától a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházában hallgathatunk meg. A hangversenyen Németországban és Magyarországon élő koreai, illetve magyar művészek lépnek föl.

A koncert a Kim Dong-Wook lelkipásztor vezette rajnai Koreai Presbiteriánus Gyülekezet szervezésében, valamint a Dél-Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) által fenntartott budapesti Koreai Missziói és Kulturális Központ támogatásával valósul meg.

(A központ vezetője Kim Seon Koo, az MRE missziós munkatársa, aki a koncertet megelőzően németországi koreai gyülekezetekkel közösen cigánymissziós táborban vett részt Debrecenben.)

A program ingyenes, pénzadományokat azonban elfogadnak, mellyel a szervező gyülekezet a beregszászi cigánymisszió szolgálatát támogatja.

***

A részletes program:

1.

Magyar Reneszánsz dalciklus az Imperatrix Együttes előadásában

Srajber Zsolt (zenei vezető)

Emődi Tibor, Porcsányi Zsolt (furulya), Sós Mihály (gitár)

Kórus: Kresztúri Antónia, Osváth Elvira, Szőlősi Bea, Nagy Judit, Veres Magdolna, Faragó Magdolna, Cseke József, Kecskés Sándor, Soós Miklós

2.

Juju Song: His Love

Philip p. Bliss: It is well with my soul,

Előadja: Kim Minji (zongora)

3.

G. Ph. Telemann: Trio in D (TWV 42:d7) (Andante-Vivace-Adagio-Allegro)

Előadja: Nico Jung (furulya), So Eunok (brácsa), Park Jeehyun (zongora)

4.

Witold Lutoslawski: Sacher Variation

Elóadja: Choi Youngjoon (gordonka)

5.

Lee Kwonhee: Mission

Kim Keeyoung: The Lord is good

Előadja: So Eunok (brácsa), Park Jeehyun (zongora)

6.

Fritz Kreisler: Prelude and Allegro

Előadja: Kim Youngseu (hegedű), Park Jeehyun (zongora)

7.

W.J.Kirkpatrick: Were you there sweet hour of prayer

Előadja: Hong Hyunsook (zongora)

8.

Vittorio Monti: Csárdás

Előadja: Nico Jung (furulya), Hong Hyunsook (zongora)

9.

Arirang Harmony (hagyományos korai zene)

Ryo Kunihiko: Flowers of Korea

10.

Georg Philipp Telemann: Trio in D (TWV 42:d10) (Allegro-Adagio-Allegro-Presto)

Előadja: Nico Jung, Kim Youngseu, Choi Youngjoon, Park Jeehyun